Szemészet, 1911 (48. évfolyam, 1-4. szám)

1911-12-10 / 3-4. szám

161

hatónak véli, hogy a másik szükséges tényező, a szervezet általános elváltozása csak később fejlődött annyira, hogy pathogen hatást gyakoroljon az uvea szövetére.

Hogy panophthalmitis sohasem vezet sympathicus gyuladáshoz, azt úgy magyarázza Elschnig, hogy itt rendkívül gyorsan esik szét az egész uvealis szövet, elgenyed, úgy hogy antigen resorptióról szó sem lehet.

Ezekben láttuk Elschnig-nek gondosan megalapozott theoriáját, mely azonban még sok tekintetben nem képes megállani a kritikát. Éles támadást intézett ellene Hippel, ennek részleteire azonban most nem terjeszkedem ki.

A szaruhártyán észlelhető anaphylactikus tünetek vizsgálatára Wessely-i egy klinikai észlelés hívta fel; feltűnt neki ugyanis, hogy pl. pneumococcus-infectióból származó cornealis ulcusok hosszabb ideig változatlan stádiumban vannak, midőn egyszerre, minden kimutatható ok nélkül progrediálnak. Közelfekvőnek látszik tehát az a gondolat, hogy itt a corneábói kiinduló s ugyanitt megnyilvánuló anaphylaxiával van dolgunk. Hasonló gondolat vezette Wessely-1 a keratitis parenchymatosa aetiologiájának kutatására is, miután e betegség hirtelen felléptét nem tudjuk megmagyarázni kiváltó, avagy disponáló tényezők felvétele nélkül, s lehetséges, hogy itt a spiroctiaetával vagy anyagcsere termékével szemben fellépő túlérzékenység szerepel.

Kísérleteiben, melyekkel megállapítani igyekezett egyrészt azt, hogy kiváltható-e általános anaphylaxia a cornea részéről, másrészt, hogy mily mértékben vesz részt az általános anaphylaxiában s kiváltható-e rajta localis reactio, a következőképp járt el:

1—2 csepp steril, 58—60°-nál inaktivált lóserumot tengeri nyúl szaruhártyájának parenchymájába fecskendezett. Az ezt követő corneaborusság 24, legkésőbb 48 óra után teljesen eltűnt, a 12.—14. napon azonban a szem hirtelen kivörösödött, a corneában mélyen ülő s naprólnapra fokozódó homályok keletkeztek, sőt az iris is részt vett egy enyhe exsudativ gyuladással. A parenchymás borussághoz csakhamar mély ereződés társult, úgy hogy az egész kép feltűnően hasonlított az emberi keratitis parenchymatosához. E folyamat a 14. napon érte el tetőfokát, ettől kezdve az erek visszafejlődtek, cornea fokozatosan feltisztult. Ha azonban az első injectio után fellépő reactio kezdetén — tehát a II. hét végén — ugyanazon serumból az állat másik szemébe fecskendezett hasonló mennyiséget, úgy azonnal igen heves reactio lépett fel. A cornea következő napon már egész terjedelmében borús volt, az ereződés, valamint az iris részvétele is fokozottabb volt.

Mindezen kísérletek mutatják tehát, hogy a cornea részéről is kiválthatók anaphylactikus tünetek, továbbá, hogy a cornea a túlérzékenység stádiumában ugyanazon antigenre parenchymás keratitis képében reagál. Fontosak e kísérletek azért is, mert általuk talán lehetséges lesz megállapítani, mennyiben vesz részt a cornea az immunitásban; hiszen tudjuk, hogy anaphylaxia és immunitás közt principialis különbség nincs.

Mindezekből láthatjuk, mily nagy jelentősége van az anaphylaxiának; általa új megvilágítást nyernek a klinikai tünetek nemcsak pathogenesis, hanem therapia szempontjából is, mert remélhető, hogy antianaphylactikus therapiával egykoron eredményt érhetünk el.