Szemészet, 1911 (48. évfolyam, 1-4. szám)

1911-07-16 / 2. szám

10T

nem fogadhattam el az életkormeghatározás alapjául, mert épp úgy az eserines közelpont sem lehet alapja az életkormeghatározásnak, mivel — éppen az erősen miotikus pupilla miatt — viszont túlfiatalok a kiszámított életkorok.

Tapasztalatilag jöttem arra a gondolatra, hogy a két közelpontféleségnek középértékét vegyem ilyen esetben az életkormeghatározás alapjául. Azt találtam ugyanis, hogy az asthenopiás-insufficientiás szemnek életkorához legközelebb akkor jutok, ha a rendes és mesterséges közelpontokból kiszámított középértéket fogadom el közelpontnak s ebből állapítom meg az élet kőit.

Az asthenopiás szemek életkormeghatározási eredményei ilyen módon fényesen megjavíthatok.

Végül a szemből való életkormeghatározás gyakorlati alkalmazásáról e helyen csak annyit jegyzek meg, hogy jelen tanulmányom keretében még nem lehetett czélom az eljárásnak gyakorlati részét kidomborítani. A módszer még fejlesztésre, tökéletesítésre szorul. Szándékom a tétel gyakorlati részével tovább foglalkozni. Azonban jelen eredményeink is már eléggé biztatók ahhoz, hogy a szemből történő életkormeghatározás ne csak tudományosan érdekes tanulmány maradjon, hanem gyakorlatilag is (pl. törvényszéki esetekben) értékesíthető eljárást adjon.

Hozzászólások:

Id. Imre József: Az alkalmazkodás értékének a korral való csökkenése nem olyan szabályos és egyenletes, mint a Donders felállította schema szerint gondolnánk ; egyes emberek szemeinek alkalmazkodása sokszor tér el ettől a schemától s erre nézve részint Darane, amerikai szemorvos adatai, részint a kolozsvári klinikán (egy pályakérdés folytán) végzett vizsgálatok után azt kell mondania, hogy az egész ügyben még sok vizsgálódásra van szükség. Az említett klinikai vizsgálódás (melynek eredményeit nemsokára a „Szemészetiben fogják közölni) kiderítette, hogy a közelpontmeghatározás módjától igen sok függ, különösen a miatt, hogy e czélra nincs objectiv módszerünk s igen különböző értelmi igényeket támasztunk a vizsgáltak iránt. A Donders értékeitől, éppen úgy mint Darane igen nagy (némely esetben 6—7 dioptriára menő) eltéréseket találtak, teljesen ép szemeken. Ezért bővebb és igen pontos kutatások nélkül nem gondolja, hogy az életkort ilyen módon meg lehessen határozni s ezt nem is tartja fontosnak.

Általában az a nézete, hogy még az alkalmazkodás élettanában sok tisztázni való kérdés van s bármennyire meg van is győződve Hess ezt illető felfogásának alaposságáról s arról, hogy bizonyos korban magas értékű acc. latense van az embereknek sok tapasztalás utal arra, hogy a sugárizom maximalis munkájának értéke az egyes emberek (hasonló korúak) összehasonlítása szerint, igen különböző s hogy ugyanazon embernél is, pl. gyengítő betegségek befolyása alatt, nagyon megfogyhat, újra megerősödhetik, hogy tehát az élet folyamán nem mindenkiben azonos módon és arányosan csökken. Vizsgálatokat kezdett az iránt is, hogy betegek és lábbadozók alkalmazkodása milyen mértékben s milyen időbeli lefolyással mutat ingadozásokat. A kartársak figyelmét felhívja e fontos kérdések tanulmányozására a gyakorlatban.

Csapodi István : Hogy az alkalmazkodás során nem csupán a szemlencse állományát kell számba venni, hanem a musculus ciliaris munkabírását is, erre nézve arra a tapasztalatra utal, hogy a presbyopia kezdetén fokozott izomerőltetéssel évekig el lehet kerülni a szemüveg használatát. így érthető a laikusoknak a szemüveg viselésétől való húzódása abban a hitben, hogy a ki szemüveget kezd viselni, nem is lehet el nélküle. Másrészt egy esetben látta, hogy egy presbyopiás korú úriember mikor vasúti baleset miatt ágyba került, hirtelen tapasztalt presbyopiája beállt. A myopiásokra nézve igaz ugyan, hogy a myopia teljes javulása után az alkalmazkodás köze növekedik, de ez a csekély nyereség nem ér föl avval a kényelemmel, hogy a nem nagy fokban myopiás ember szemüveg nélkül végezheti dolgát. Megemlíti továbbá, hogy egy vasúti alkalmazott ütés érvén egyik szemét myd-