Szemészet, 1911 (48. évfolyam, 1-4. szám)

1911-07-16 / 2. szám

101

Ezek az eredmények eléggé jóknak látszanak ahhoz, hogy a követett eljárás helyességét igazolják.

10. Honig Adolf: Tanulmányok az accommodatio köréből. 600 vizsgált eset kapcsán. (Közlemény a székesfővárosi szent Margitközkórházból. Rendelő-oivos: Fejér Gyula.)

T. E.! Referálni óhajtok azokról a vizsgálatokról, melyeket 600 eset kapcsán az accommodatio körében végeztem. Minthogy tanulmányom egész terjedelmében, a vizsgálati eredmények teljes részletezésével amúgy is nemsokára meg fog nyomtatásban jelenni, jelen szükreszabott előadásom keretében csak arra szorítkozom, hogy bemutassam a mélyen t. Egyesületnek tanulmányom lényegét: a kitűzött czélt, eljárásom módját s az elért eredményt.

Vizsgálataim czélját két kérdésben állítottam magam elé.

1. Vájjon a szemnek fénytörése befolyással van-e az alkalmazkodásra s hogy e befolyás minő mértékben változtatja meg az alkalmazkodás közét ?

2. Második kérdésem, melyre választ kerestem, pedig az volt, hogy vájjon a szem alkalmazkodásából megállapítható-e az életkor: lehetséges-e valakinek szeméből megmondani, hogy hány éves ?

A két' tétel megoldásához összesen 600 szemen végeztem gondos közelpontmeghatározást és számitottam ki az alkalmazkodásköznek értékét. A szemek között a fénytöréseknek különbözőségei nagy változatosságban voltak képviselve, a 10—80 évig terjedő életnek pedig majdnem minden kora előfordult. Tíz éven aluliakat nem vizsgáltam, mert ezeknél rendesen még nincsen meg a közelpontvizsgálathoz szükséges figyelem és akarat; megbízható eredményre itt amúgy sem számíthattam volna. A szemek refractióját gondos szemtükrözéssel — gyakran atropin mydriasis mellett — állapítottam meg. A közelpontmeghatározásnál az optometrikus módszereket mellőzve az olvastatással való közelpontlemérés sokkal egyszerűbb eljárásának adtam előnyt, mert meggyőződtem, hogy az optometer (Badal, Portefiel-Young-féle) teljesen megbízható közelponteredményeket csak úgy szolgáltat, ha a vizsgálandó egyén kellő gyakorlatot szerzett arra, hogy accomodálását akaratával és figyelmével irányítsa. Egy optometervizsgálatnak ugyanis nincs meg az a közvetlensége, mely az olvastatás útján történő közelpontmeghatározásnál abban nyilvánul, hogy a vizsgált egyén maga közelítvén szeméhez az olvasókönyvet, mintegy ösztökéli önmagát a legerősebb alkalmazkodás kifejtésére. Analfabétáknál, vagy kiknél nehezen ment az olvasás, a hasonló elvet szolgáló Graefe-féle rácsos optometert használtam. A hol közelpontleméréshez convex vagy concav üveget vettem segítségül, ott a pontos eredmény érdekében ezen üvegeknek a szemtől mért távolából eredő értékváltozásokra is tekintettel voltam s az alkalmazkodásköz kiszámított értékéből a megfelelő levonásokat vagy hozzáadásokat mindig elvégeztem. A vizsgálatokat jó nappali világítás mellett (déli órákban) eszközöltem, lehetőleg mindig azonos viszonyok között, hogy ezáltal is csökkentsem az ilyen tömeges vizsgálatnál majdnem elkerülhetetlen kisebb kísérleti hibákat.

Ilyen s még egyéb — e referáló előadásomban részletezni nem szándékolt — módon törekedtem arra, hogy minden esetben az alkalmazkodásköznek pontos értékéhez jussak.