Szemészet, 1911 (48. évfolyam, 1-4. szám)
1911-04-02 / 1. szám
7 vezetés mechanismusát részben a canaliculusok falában lévő izom-elemek contractiójából magyarázza, részben pedig abból, hogy az orrüregben a nyomás ki- és belélegzésnél változva, ez a változás aspiratorikus hatással van a könnyekre. Én azt hiszem, hogy ezeken a factorokon kivül, a könnylevezetésben fontos szerepet játszanak a szemhéjak, melyek pislogásnál a külső zúg felől a belső felé záródva, a könnyeket a punctum lacrymale és innen a canaliculusokba szorítják. Ha a könnyek egyszer a canaliculusokba jutottak, onnan egyrészt a következő könnyek nyomása, másrészt gravitatio folytán jutnak le az orrba. Az operatio eddigelé nem részesült oly elismerésben, mint azt megérdemli. Azt hiszem, hogy ez nagyrészt onnan magyarázható, hogy az összes eddigelé ajánlott hasonló műtétek mind eredményteleneknek bizonyultak. Toti közleményein kivül (39 eset; 23 esetben a könnyezés teljesen megszűnt, 16-ban enyhe könnyezés; leghosszabb megfigyelés 5 év) az irodalomban csak Schirmer, Salus és Holth közleményeit találjuk. Schirmer nyolcz esetről számol be. Öt esetben teljes eredményt ért el, míg három esetben enyhe könnyezés van jelen, különösen szabadban és hideg szeles időben. Salus Elschnig klinikájáról Prágában 11 esetet közöl. 6 esetben a könnyezés teljesen megszűnt, 4 esetben enyhe könnyezés maradt vissza, míg egy esetben az eredmény megegyezik a könnytömlő kiirtásával, tudniillik erős könnyezés, de nincs genyes secretio. Végül Holth Christianiából szintén jó eredményeket közöl. Az ő czikkét nem tudtam megszerezni s így az ő eredményeiről nem számolhatok be részletesen. A New-York Ophthalmie and Aural Institute-ban 9 esetben végeztük az operatiót. Az összes esetek chronikus genyes dacryocystitisek voltak. Aether-narcosist 8-szor, localis (cocain) érzéstelenítést egy esetben alkalmaztunk. Ez utóbbi eset meggyőzött bennünket arról, hogy az operatio kellőképp alkalmazott localis anaesthesia mellett igen kevés vagy semmi fájdalmat sem okoz. Az operatiót megelőzőleg mindig meggyőződtünk az orr állapotáról s azt szükség szerint kezeltük. Csak ha az orr teljesen rendben volt, végeztük az operatiót. Az összes esetekben az orrüregbe jutottunk a középső orrkagyló elülső vége előtt. A gyógyulás mindig per primam intentionem történt s a kis seb 7—8 nap alatt teljesen bezáródott. Cosmetikus szempontból az operatio semmiben sem különbözik a könnytömlő exstirpatiójától, sőt egyes esetekben a besüppedés jóval kisebb. A könnylevezetés tekintetében 6 esetben teljes eredményt érünk el, a mennyiben a könnyezés teljesen megszűnt s a szemrésbe cseppentett fluorescin rövid idő múlva megjelent az orrban. Két esetünkben enyhe könnyezés van jelen, különösen szeles és hideg időben, míg egy esetben az eredmény megegyezik a könnytömlő kiirtásával, tudniillik a genyes secretio megszűnt, de a könnyezés megmaradt. Ez utóbbi esetben a könnylevezetés helyre nem állásának oka abban rejlik, hogy a beteg hosszú időn keresztül szondáztatott a canaliculusok felhasítása nélkül és a canaliculusok heges bezáródása van jelen. Legelső ily operatiónk 9 hónap előtt végeztetett s a könnylevezetés még mindig tökéletes. Röviden összefoglalva, arra a végkövetkeztetésre jutunk, hogy Toti operatiója minden tekintetben felette áll az összes eddig használt eljárásoknak. Az operatio előtt meg kell minden esetben győződnünk a canaliculusok átjárhatóságáról és ha szükséges, az orrot gyógyítani. Az
