Szemészet, 1910 (47. évfolyam, 1-4. szám)
1910-07-03 / 2. szám
65 szem számára egyenesei, a jobb számára, a fecskendő kényelmesebb tartása érdekében tompa vagy derékszögben hajlítottat. A fecskendő langyos bórsavoldattal vagy physiologikus konyhasó-oldattal van megtöltve, melyet enyhe nyomással átfecskendezünk a könycsövecskén. Normális viszonyok között, azaz ha a könylevezetésben nincs akadály, a folyadék a könyorrvezetéken át lefolyik az orrba, előrehajtott fejtartás mellett az orrból folyik ki, egyenes vagy kissé hátrahajlított fejtartásnál pedig a garatűrbe folyik s a beteg nyelni kénytelen. Ha azonban a levezetés gátolt, úgy a másik könyponton át folyik ki, a felsőn át való befecskendéskor az alsón, az utóbbin befecskendezve a felsőn. Kisfoké szűkület esetén megtörténhetik, hogy a folyadék egy része a másik könyponton ürül ki, másik része az orrba jut. Ily módon a szűkület diagnosisa könnyen megállapítható, de tapasztalatom szerint az eljárás arra nézve még sem ad elegendő felvilágosítást, hogy a szűkület foka olyan-e, hogy beavatkozást tesz szükségessé. Mióta cataractás betegeknél műtét előtt rendszeresen végezzük a könytömlőátfecskendezést azon czélból, hogy a könylevezetés kielégítő voltáról meggyőződést szerezzünk, igen sok esetben tapasztaltuk azt, hogy a fecskendővíz a másik könyponton át visszafolyik a nélkül, hogy csak legkevesebb is lefolyna az orrba. S mégis könvpangást nem látunk s a betegeknek nincs és nem is volt soha panaszuk könvezésről, a levezetés tehát még mindig kielégítő mértékben megvan. Ez a jelenség könnyen értelmezhető, ha meggondoljuk, hogy a könyorrvezeték éppen úgy, mint bármely más csatorna a szervezetben, nem tátongó lumenű cső, hanem falai összefekiisznek s a megnyitásra bizonyos nyomásra van szükség. Minthogy az átfecskendésnél a folyadéknak két útja van : a könyorrvezeték és a másik könycsövecske, világos, hogy a melyik út megnyitásához kisebb nyomásra van szükség, azon fog áthatolni a folyadék. így tehát elképzelhető a viszonyok olyan alakulása, hogy a könycsövecskéken való áthatolásra sokkal kisebb nyomás kell, mint az esetleg csak kis fokban szűkült, talán kissé hurutosan duzzadt falú, de egyébként teljesen kielégítően functionáló könyorrvezeték átjárására. így azután megtörténik, hogy szűkületet diagnoskálva, szondázunk s azt tapasztaljuk, hogy az átjárhatóságnak semmi lényeges akadálya nincs. E hibán van hivatva segíteni az a módszer, melyet néhány hónap óta gyakorolok s a melylyel sikerül a szűkület fokáról is elég pontos tájékozást szerezni. Eljárásom a következő: Első próbaképen mindig a fent leirt módon való átfecskendezés történik, rendszerint az alsó könycsövecskén át, melynek kiegyenesítése s melybe a canule bevezetése könnyebb. Ha ilyenkor a folyadék akadálytalanul áthalad s az orrba jut, úgy normális viszonyok megállapításával a vizsgálat be van fejezve. Ha azonban az egész folyadék vagy annak jelentékeny része a felső könycsövecskén át visszafolyik, második próbát eszközlünk úgy, hogy a felső könycsövecskét elzárjuk. Az elzárás a tágításra használt konikus sondával történik és pedig a könypontnak vékony szondával való előzetes kitágítása után valamivel vastagabbat vezetünk be, hogy szorosan zárjon s ezt segéddel tartatjuk, a ki legjobb, ha a beteg mögött helyezkedik el, kezét a beteg homlokán támasztja meg s igy biztosan, de egyszersmind nyomás nélkül tartja a szondát s megakadályozza annak kicsúszását, ha a beteg esetleg nyugtalanul viselkedik. Most újra befecskendezünk az alsó könycsövecskébe, esetleg kissé fokozott nyomással. Ilyenkor két eshetőség van. Vagy áthatol most már a folyadék a könyorrvezetéken, vagy pedig a bevezetett canule mellett magán az alsó könycsövecskén át regurgitál, esetleg erős sugárban kilövelve. Az első esetben tehát a könyorrvezeték átjárható, daczára annak, hogy a felső küny-5
