Szemészet, 1910 (47. évfolyam, 1-4. szám)
1910-07-03 / 2. szám
41 A műtét utáni gyuladás okozóját legtöbb esetben csak sejtjük, következtetünk a kötőhártya baktériumaiból. Bizonyossággal többnyire csak akkor állapíthatjuk ezt meg, a mikor a leletnek már csak a tudományos értéke maradt meg, vagyis ha a beteg szemből közvetlenül vett gyuladásos terméket vizsgálhatjuk, vagy ha az enucleatióra került szem metszeteiben sikerül a kórokozót kimutatnunk. Bizonyos, hogy a fertőzés az esetek legnagyobb számában a kötőhártyáról történik, vagyis a kórokozó többnyire a klinikailag normális kötöhártya baktériumai közül kerül ki. Elschnig és Ulbrich dolgozata, melyről Elschnig congressusi előadásában is megemlékezett, szintén azt mutatja, hogy ezeknek a baktériumoknak az ismerete még nem teljes. Az általok különösen kiemelt streptocoecusokkal kellett Axenfeld professor megbízásából foglalkoznom. Nem czélom itt e munka részletes ismertetése, előadásom tárgyául a normális kötőhártya baktériumait általában, valamint ezeknek a műtét utáni gyuladásoknál való jelentőségét választottam ; végül a mennyire ez módomban van : az ellenük való védekezésről óhajtok megemlékezni. Nem terjeszkedhetem ki az endogen gyuladásokra és a nem fertőzóses eredetű gyuladásokra, ha e miatt ez a rövid összefoglalás felületesnek látszik, kérem a tek. Egyesület szíves elnézését. A közlendő adatokat részben az idevonatkozó irodalomból, részben magam vizsgálataiból merítettem, szem előtt tartottam azonban, hogy egy előadás keretén belül csak az általános érdekű, gyakorlatilag is fontos részleteket érinthetem. * Az asepsis és antisepsis előtti időben a szemészeti műtétek aránytalanul jobb eredményt mutattak, mint az egyéb szerveken végzettek. A magyarázatot nemcsak abban látták, hogy a beavatkozás kiseb!) és rövidebb ideig tartó, hanem mai napig is általános az a nézet, hogy a szem és segédszervei aránylag kevésbé fogékonyak infectióra, mint más testrészek. Ezenkívül a könynek egyenesen bakteriumroncsoló hatást tulajdonít nehány szerző. Ebből csak annyi bizonyos, hogy a köny magában nem jó táptalaj, s nagyobb mennyiségben a mesterséges táptalajhoz adva egyes baktériumok fejlődését gátolja. A feltételezett kedvezőbb viszonyok, s az egyéb műtéti eredményekhez mérten jobb eredmények mellett is elég nagy volt a szemészek műtéti vesztesége, s természetesen a szemészetre nézve is nagy jótétemény volt az antisepsis és asepsis. A modern sebkezelés azonban nem hozott a szemészetben olyan arányú veszteségcsökkenést, mint remélték. És ez érthető is, ha elgondoljuk, hogy az. antisepsisünk mily tökéletlen s hogy — mint később bátor leszek megokolni — az asepsisiink sem lehet sebészi értelemben tökéletes. A műtéti terület tisztítása szűk korlátok közé szorult. A legkülönbözőbb desinficiensekkel történtek rendszeres vizsgálatok s az eredmény azt mutatta, hogy egyetlen desinficiens sem alkalmazható olyan tömörségben és annyi ideig, a mennyi tökéletes csirtalanításhoz szükséges. A kötőhártya minden erőteljesebben ható desinfi'ciensre többé-kevésbó erős reactióval felel; ez nemcsak vérbőségben és a váladék fokozódásában nyilvánul, hanem az így előállott kedvezőbb körülmények kapcsán a jelenlevő el nem pusztult mikroorganismusok erőteljesebben szaporodhatnak, vagyis a desinficiensek közvetve czóljokkal ellenkező eredményt idézhetnek elő. A sebészeknek a desinfieienseken kívül rendelkezésükre áll a mechanikus tisztítás; a szemészetben ez csak a szemhéjakon és szemhéjszéleken végezhető erőteljesebben, a kötöhártyán legfeljebb enyhe letörlésekből állhat, erőteljes dörzsölés műtét előtt legalább is nem ajánlatos. De nem is terjedhet ez sem a felső athajlásra, sem a bulbaris kötőhártyára. Az antisepsis tökéletlen-
