Szemészet, 1908 (45. évfolyam, 1-4. szám)
1908-02-16 / 1. szám
40 A sejtes alakelemek a stroma ezen sajátos alakulatához tartják magukat. A plasmasejtek és lympliocyták a rostok közötti kis szigetekbe szorulnak be. Az efflorescentiák sejtjei körülbelül a középmagasságig megtartják alakjukat, de minél inkább kibontakozik a hyalin gerendázat, annál inkább eltorzulnak a sejtek magvai, kihúzódnak szabálytalan alakú, hol megvékonyodó, hol bunkós képletekké alakulnak át és a sejtek protoplasmája mintegy elvész a hyalinos anyagban. Ezen eltorzult magvakat olykor nagy tömegben találjuk a subepitheliális homogen tömeg szomszédságában. A plasmasejtek között olykor jelentékeny számmal látunk polychrommethylenkokkel metachromatice festödö szemcsés, úgynevezett hízósejteket, a melyekkel, mint tudjuk, chronikus loboknál minduntalan találkozunk. Előfordulnak azonkiviil eosinnal jól festödö acidophil leukocyták is, a melyek mint már említéra, a hám közé is befészkelik magukat és a kötőhártyaváladékban is jelentkezvén ezáltal egyesek szerint diagnostikus jelentőséggel bírnának. Axenfeld szerint az eosinophilsejtek oly módon juthatnak ide, hogy a kóros folyamat a vérben normális számban jelenlévő eosinophilsejteket mintegy ide vonzzaa. Míg szerinte a eonj. vernalis váladékában azt lehet mondani mindig, a szövetben gyakran, addig a vérben ritkán van jelen erős eosinophilia. Megjegyzendő és feltűnő dolog, hogy egyes börloboknál (hydroa aestivalis) is erős eosinophilia mutatkozik, a mi az aetiologiai vonatkozások megállapítása szempontjából igen érdekes. Sokat vitatott kérdés, hogy a ruganyos rostoknak mily szerep jut az excrescentiák képzésében. Schieck a kötöszöveti gerendázat nagy tömegét úgy fogta fel, mint sarjadzott és degenerált ruganyos rostokat és a ruganyos rostok szerepét a conj. vernalis kórképében oly jelentőségteljesnek tartotta, hogy a baj localisatioját a tarsuson és a limbus szomszédságában a normális körülmények között is ezen helyeken előforduló nagyobb mennyiségű ruganyos rostokkal hozta legközelebbi vonatkozásba. A további kutatások egyrészt kiderítették azt, hogy a ruganyos rostok a szemen más helyütt is jelentékeny mennyiségben mutathatók ki, másrészt, hogy a conjunctivitis vernalis kórszövettani készítményein ruganyos rostok csupán mellékesen jönnek tekintetbe. Saját készítményeimen is azt tapasztaltam, hogy a tarsusban jelenlevő ruganyos rostok a polyposus sarjadzásokban csak elszórtan, olykor alig fordulnak elő és akkor is csak közepes magasságig. Hogy nem hiányos festödésröl van szó, a mellett bizonyít az, hogy ugyanezen készítményeken a véredények elastikus hártyái jól mutatkoznak. Azt hiszem, hogy a kérdés ezen része ma már aránylag elég tisztán áll előttünk a kérdés többi homályos pontjai mellett. Goldzieher, Thaler, Axenfeld és Rupprecht hasonló eredményei e tekintetben döntő erővel bírnak. Arról sem lehet szó, hogy a ruganyos rostok átmennek directe a sclerotizált kötőszövetbe, mert a ruganyos rostok, ott a hol láthatók, teljesen élesek és szabadon végződnek. Axenfeld azon alapon, hogy a ruganyos rostok csak kis mennyiségben találhatók az excrescentiákban, azt következteti, hogy ezen sarjai? nem annyira az epitarsális szövetből fejlődnek, hanem inkább a conjunctiva tarsi adenoid szövetéből. A véredényeken nem találtam eltéréseket. Az újabban Reis által leirt véredény-alteratiók atypikus esetre vonatkoznak és nem bírnak általános érvénynyel. Axenfeld és Rupprecht is csak igen jelentéktelen, a lobbal
