Szemészet, 1908 (45. évfolyam, 1-4. szám)
1908-07-26 / 2-3. szám
209 Eseteimben kisebb vagy nagyobb vérzéseket irtani le és a vérzéseket a Schlemm-csatornában. Honnan ezen vérzések? Iridodialysisnél megtörténhetik, hogy a szakadás épen az artéria iridis majoron át történik, ugyanis itt a szakadás a gyöknél történik és ilyenkor ily nagy edényben nehezen képződik thrombus. A bulbusfal-rupturánál pedig a vérzés onnan van, hogy az elastikus fal összehúzódik és az emissariák megszükülnek, ezáltal vénában pangás lép fel, melyet még fokoz az arteriosus vértódulás, melyet a lecsökkent intraoculáris nyomás megkünnyít. A Schlemm-csatornába szintén tensiocsökkenés miatt jut vér. Régebben vénás plexusnak ismerték a Sehlemm-csatornát, tehát csodálkoztak volna, ha. valaki azt állította volna, hogy vér jutott belé. De ma már tisztázottak erről az anatómiai fogalmak. Tudjuk, hogy a skleralgyürtit lezárják a trabeculáris lemezek és így áll elő a Schlemm-csatorna. Falát elastikus szövet atkotja, tehát önálló fala van, nincs összefüggésben a trabeculummal. Belül endothel borítja, de capilláris területe nincsen, tehát nem is vena. Tartalma csarnokvíz, mely pórusokon át, mint filteren át jut be. Kifelé közlekedik a vénákkal. A vénákban levő negatív nyomás szívó hatást gyakorol a Schlemmcsatornára és a positiv nyomású csarnokvíz átmehet. Ruptura sklerae esetében, hol a tensio hirtelen lecsökken, a vénás nyomás relative positiwé válik és vér jut be a Schlemm-csatornába. Azért több praeparatumon látható vér a Schlemm-csatornában, hol a bulbus-falban ruptura történt. Hol ruptura nincs, mint első esetemben, a Schlemm-csatorna teljesen üres. Czermák leír egy érdekes esetet, hol a Schlemmcsatorna izolált szakadása vérzést okozott az elülső csarnokba. A traumás cyklodialysis, a skleralruptura, a trabeculumszakadás, iridodialysis, továbbá a chorioidea-leválás létrejöttének mechanismusa még nem eléggé tisztázott, erre mutat a nagy literatura is. Ismeretesek a szemészek előtt azok az állatkísérletek, melyeket e kérdés tisztázása czéljából végeztek és ismeretesek azok a theoriák, melyeket a bulbusrupturák létrejöttének érthetővé tételére felállítottak. Csak röviden óhajtom az eddigi theoriákat elősorolni és utána egy plausibilisat ismertetni. Rupturák okai: Bivaud Landreau szerint a bulbusnak az orbita-falhoz való nyomása. Dixon azt állítja, hogy ütés csak alul-kivül érheti a bulbust, mert máshol védve van a csontos fal által és az ütéssel ellentétes helyen jön létre a repedés, tehát indirect contraruptura. Stellwag azt tartja, hogy elölről hátrafelé történik a nyomás, szakadás jön létre meridián irányban és disponáló ok. hogy a corneoskleralhatár gyengébb ellentállású. Cooper nézete, hogy a sérülés többnyire felül történik, mert a felső orbitaszél a bulbust felülről lefelé haladó ütés ellen védi. Zander és Geissler szerint a sérülést az orbitaszélhez való ütődés okozza. Manz Dixon álláspontján van. George Lawson disponáló okul veszi fel a ruptura helyét illetőleg, bogy a sklera vastagsága hátulról elöfelé csökken. Schröter szintén a kedvező anatómiai viszonyokban látja az okot. Berlin a lencse keménységében lát oki momentumot. (Öregeknél gyakoribb a ruptura, mint gyermekeknél.) Arit azt tartja, hogy a ruptura a tágulási aequátorral esik egybe. Becker ugyanezen nézetet vallja. Kern ellenkezőleg azt állítja, hogy a repedésnek a tágulási aequatorra merőlegesen kell esnie. 14
