Szemészet, 1908 (45. évfolyam, 1-4. szám)

1908-07-26 / 2-3. szám

197

A szemhéjszél feljebbhúzódásának keletkezési módját megfigyelve rájöttem, hogy ezen anomália akkor támad leginkább az excisio után, ha a tarsust nagyon közel vágtuk át a szemhéj széléhez, és ha a varrathoz a fascia praetarsalisnak egy magasabban fekvő redőjét hozzáfogtuk. Megismerve a keletkezés módját, megtanultuk a hibát az excisionál teljesen elkerülni. Ptosis ellen viszont nem kellene egyebet tennünk, mint készakarva végezni, sőt fokozni azon műveleteket, melyek a szemhéjszél feljebbhúzódását eredményezik.

Áttekintve az idevágó irodalmat, megtudtam, hogy mások is törekedtek a társasból való kimetszés által a ptosist megszüntetni. így Boucheron1 egyrészt a tarsus convex széle alatt 1 mm.-rel, másrészt a szemhéj széle fölött 2 mm.-rel a tarsust a kötőhártya felől átvágja. Az így körülvágott tarsusdarabot kiirtja, de ezenkívül kivág az orbicularis rostjaiból is (tehát nyilván a fascia praetarsalisból is) és végül a tarsus sebszéléit úgy egyesíti, hogy a varratba lehetőleg sokat belefog a szemhéjemelő inából.

Xicati1 2 az áthajlás mélyén kettősen fegyverzett fonalat ölt be. s a tűket a szemhéj széle közelében a bőrön szúrja ki. A fonalvégek csomózása által a szemhéjemelő előre húzódik, s így a szemhéj széle feljebb emelkedik. Végül a tarsusból a kötőhártya felől egy csikót kivág. Ezen eljárásban tehát a tarsuskimetszés inkább csak támogatni van hivatva a fonalak húzását.

Heisrath3 4 a szemhéj szélével párhuzamosan vágja át a tarsust a kötőhártya felől és a sebből kiindulva alapjáról lefejti. A tarsus kimetszése után a seb széleit varratokkal egyesíti. A hatást azzal fokozza vagy csökkenti, hogy a tarsus átmetszését közelebb vagy távolabb eszközli a szemhéj széléhez.

Gillet de Grandmont1 a bőr felől hatol be, melyet a szemhéj szél hosszában, attól 3—4 mm. távolságban metsz át. Azután eltávolítja az orbicularis nyalábjait a tarsus felületéről, a tarsust a szemhéj szélétől 2—4 mm.-nyíre és e fölött ívalakban teljesen átvágja, miáltal egy ovális tarsusdarab kiesik. Végül a tarsuskimetszés sebszéleit varratokkal összehúzza.

Ezek az irodalmi feljegyzések.

Teljesen egyetértek Elschniggel5 abban, hogy a tarsus egyszerű kimetszése, ha mellőzzük a levator előrevarrását, hatástalan a szemhéjszél állására, mert hiszen a tarsus és kötőhártya kimetszésé, melyet trachoma ellen nagy számban végezünk, szabályszerűen végrehajtva sohasem okoz lagophthalmust. Hozzátehetjük, hogy az orbicularis kimetszésétől, mint a szemhéjemelő antagonistájának meggyengítésétől sem kapunk számbavehető eredményt, mint ezt Graefe izom ki metszése bizonyítja, mely önmagában a ptosison csak keveset képes változtatni.

De máskép áll a dolog, ha a tarsusból való kimetszést összekötjük a levator előre varrásával. Mert így nemcsak a, szemhéjemelő megrövidítésével fokozzuk annak működését, hanem azzal is könnyítjük a szemrés nyitását, hogy a felső szemhéj súlyát apasztjuk és a tarsusnak megkeskenyítésével a szemhéjszél felfelé ívelését elősegítjük. Nem csatlakozhatom Boucheron azon megokolásához, hogy a tarsus felől való operálás azért lenne ajánlható, mert látható forradást nem hagy. Még pedig azért nem, mert az izom előrevarrásának azon módjai, melyek a bőr felől hatolnak be, szintén nem okoznak

1 Arch, d’oplith. 1888. 229. lap.

2 Arch, d’ophth. 1890. 162. lap.

3 Béri. kiin. Wochenschr. 1891 Nr. 3.

4 Recueil d’ophth. 1891. 267. lap.

5 Czermak: Die augenärztl. Operationen. 2. kiadás, I. kötet, 273. lap.