Szemészet, 1908 (45. évfolyam, 1-4. szám)
1908-07-26 / 2-3. szám
177 Grósz Emil a neuritis retrobulbaris aetiologiájában a nicotinnak nagy szerepet tulajdonit. Ama esetek, a midőn tabes kezdeti szakában centrális scotomát találtak, gyanúsak, hogy ezekben az intoxicatio a tabes mellett játszik szerepet. Bálint Rezső feleletében elismeri a nicotinnak jelentőségét a neuritis retrobulbaris aetiologiájában, csak a saját eseteiről mondotta, hogy teljesen kizárni az alkoholhatást csak kevés esetben tudta. Oly eseteket, a hol a tabeses látászavar scotomával kezdődött, csak az irodalomból ismer, saját tapasztalata e téren nincsen. (Második ülés 1908. junius 7.-én, d. e. 9 órakor.) Elnök: Kocsis Elemér. 3. Paunz Márk: A rhinogen látóideggyuladás.1 T. E. ! Hogy a szemüreggyuladások aetiologiájában az orrmelléküregek (sin. maxillaris, sin. 'frontális, cellul. ethmoidal.) genyedései játszák a legfontosabb szerepet, az ma már kétségtelenül bebizonyított és általánosan elfogadott tény. Ugyancsak tudjuk azt is, hogy a sinus cavernosus és a vena ophthalmica súlyos, úgyszólván mindig halálosan végződő thrombosisai nagyon gyakran az iköböl genyedéseihez társulnak. A szemüreggyuladással kapcsolatos látóideggyuladást minden szemorvos ismeri. Kevésbé ismert azonban és a szemorvosok részéről sem eléggé méltatott ama tény, hogy az orr hátsó melléküregeinek — a hátsó rostasejtek és az iköböl — gyuladásai és genyedései szemüreggyuladás közvetítése nélkül is okozhatják a látóideg gyuladását, ennek a canalis opticusban fekvő részében. Ennek a lehetősége a boncztani viszonyokból önként folyik. Már Berger és Tyrmttn1 2 (1886) figyelmeztetnek ama szoros viszonyra, mely egyrészről a látóideg, másrészről az iköböl és a hátsó rostasejtek között fennáll. Zuckerkandl3 egészen pontosan Írja le a hátsó mellékiiregek és a canalis opticus között fennálló tájboncztani viszonyokat. Ugyancsak Zuckerkandl mutatja ki azt is — a mit egyébként már Berger és Tyrman is két esetben észleltek, — hogy a canalis opticus sokszor nem az iköböllel, hanem a hátulsó rostasejttel áll szorosabb viszonyban. Újabban Ónodi4 szerzett maradandó érdemeket ezen viszonyok beható boncztani tanulmányozása körül. Ilyen körülmények között azon kell - csodálkoznunk, hogy egészen a legújabb időkig a szemorvosok legtöbbje alig foglalkozik e kérdéssel. Pedig, ha a régibb irodalomban böngészünk, nyomát találjuk ezen összefüggésnek már G. Jos. Beer-nél5 is (1817-ben). Beer, a ki a sinus frontalis genyedéséből származható veszélyeket igen jól megfigyelte, külön fejezetben tárgyalja ama „vikariáló fekete hályogot“, mely az elfojtott nátha által, a homlok öböl „nyálkagyüleme nélkül“, keletkezik. Érdekes észleleteiből kiemelendő, hogy szerinte eme vakság előzetesen fennállott és hirtelen elfojtott nátha által okoztatik. Nem sok fajtája van a fekete hályognak, a melynél a prognosis 1 Közlés a budapesti kir. m. tudomány-egyetem szemklinikájáról. Igazgató: Grósz Emil, egyetemi ny. r. tanár. 2 Dr. E. Berger und Dr. I. Tyrman: Die Krankheiten der Keilbeinhöhle und d. Siebbeinlabyrinthes und ihre Beziehung zur Erkrankung des Sehorganes. Wiesbaden, 1886. 3 Br. E. Zuckerkandl: Normale und path. Anatomie der Nasenhöhle und ihrer pneumatischen Anhänge. II. Aufl. Wien und Leipzig, 1893. 4 Ónodi A.: Az orr mellékiiregei és a látóideg. Akadémiai Értesítő 1907. 5 G. Joseph Beer: Lehre von den Augenkrankheiten. Wien, 1817. (II. kötet, 530—534. oldal.) 12
