Szemészet, 1908 (45. évfolyam, 1-4. szám)

1908-07-26 / 2-3. szám

150

belégzésénél jelentkező keratitist, Gley és Rockon-Duvigneaud a kachexia strumiprivánál mutatkozót.)

Elschnig vizsgálatai alapján a leghatározottabban foglal állást az endotheliális theoria ellen, a mennyiben esetében is a nekrosisos góczok helyzete, az azok helyén jelentkezett reparatiós góczok és a cornea egész boncztani szerkezete teljesen kizárja, hogy a megbetegedést akár rendes összetételű, akár toxintartalmú csarnokvíznek a corneába hatolása okozhatta volna. Minden valamivel súlyosabb, vagy mélyebbre terjedő felületes keratitisnél az endothelium kisebb-nagyobb hiányát találjuk és mégis valamennyi ilyen esetben minden tünet hiányzik, mely a csarnokvíznek a parenchymába hatolása és ennek kóros változása mellett bizonyítana. És ha a csarnokvíz kóros összetétele, syphilises, vagy tuberculosisos toxinok jelenléte folytán parenchymas keratitist okozhatna, ennek mindig be kellene következni, ha az uveának és különösen az irisnek súlyos luetikus, vagy tuberculotikus megbetegedéseinél ilyen toxinok bizonyára igen nagy mennyiségben és hosszú időn át a csarnokvízben vannak. Az endothel sérülésének és minden nehezebb természetű corneális változásnak kimaradása ezekben az esetekben Elschnig véleménye szerint a leghatározottabb ellenbizonyítéka az endotheliális elméletnek. Szerinte az endotheliális defectus a typikus parenchymás keratitisnél mindig következményes, vagy kisérő tünet, de sohasem oka a parenchymás keratitisnek.

Elschnig a baj létrejöttét úgy magyarázza, hogy a vérben keringő toxinok a cornea szövetnedvébe hatolnak és itt először nutritiv természetű izgalmat fejtenek ki a szarúhártya saját sejtjeire ; ilyen befolyás alatt a sűrű oszlásra ösztönzött sejtelemek abnormisan csekély ellenálló képességüekké válnak, nekrotisálnak és a sejtnekrosis behatása alatt, részben mechanikus úton, részben talán a feltételezett káros hatások további befolyása alatt ehhez a lamellák nekrosisa csatlakozik. Sejtes elemeknek bevándorlása a széli érhálóból és a sklera vérereiből látszólag nem játszik szerepet.

Wagenmann kísérleti keratitis parenchymatosájáról is szólottunk. Wagenmann a két hátsó hosszú sugárverőér és sok rövid sugárveröér átvágása után az endothel leválását és a cornea duzzadási homályát látta. Az említett erek átvágása után injiciálta a szem vérereit és azt találta, hogy a cornea széli érhálója legnagyobbrészt üres maradt, úgy hogy nem zárja ki azt, hogy a cornea vérrel hiányos táplálkozása okozná a változásokat. Leber ezt a hypothesist nem fogadja el, egyrészt azért nem. mert a hátsó, hosszú sugár verőerek nem adnak ágakat a cornea széli érhálójának, hanem csak az egyenes szemizmok erei, másrészt azért nem, mert Ranvier kísérletei ennek ellene szólanak. Ranvier u. i. circuláris metszéssel a cornea szélén a vastagság közepéig átvágta az összes ereket és a cornea átlátszósága azért még sem szenvedett. A káros befolyást tehát nem a csökkent vérrel ellátásban lehet keresni, hanem valószínűleg keringési zavarokról van szó, talán a sugártestben. Ezek vagy szénsavfelhalmozódásra vagy élenyhiányra vezetnek. Az előbbi alig jöhet szóba, mert a csarnokvíz rendes állapotban is szénsavat tartalmaz és a mint Leber kísérletei bizonyítják, a csarnoknak szénsavval megtöltése sem bántja a cornea átlátszóságát, ellenben az élenyhiány Bullot és Lor kisérletei értelmében az endothelre úgy látszik végzetes. így tehát ezek az uveális vérkeringési zavarok is végeredményben az endotheliális elméletre növik ki magukat, melylyel az imént már végeztünk.

Michel szerint valószínű, hogy a pericorneális érháló megbetegedése az elsődleges; ezen a perivasculitis kétségtelen jelei kimutathatók: ha az iris és a sugártest is résztvesz a folyamatban, ezek a vérerek is megbetegednek. Két-