Szemészet, 1907 (44. évfolyam, 1-2. szám)
1907-06-23 / 2. szám
90 nyugszunk csak bele ideig-óráig egy pl. „genuin iridocyclitis“ diagnosisába, azon reményben, hogy a baj lefolyása alatt talán még reáakadnak a szervezet állapotában rejlő igazi okra. Ismereteink mai állása szerint tehát az uveális megbetegedéseknek és így az általuk okozott megvakulásoknak legnagyobb részét a szervezet általános megbetegedéseiből eredőknek kell tartanunk. A vakságot okozó szerzett elülső vagy teljes uveitisek 81 esetében a klinik ai diagnosisok a következőképen csoportosultak : Iridochorioiditis folytán beálló atrophia bulbi.........................................20 Még fennálló iridochorioiditis (hiányos fényérzéssel, vagy gyógyulást kizáró állapotban)...............................................................................................12 Iridocyclitis következtében támadt occlusio és seclusio pupillae, részben glaucoma secundariummal.......................................................................23 Ezen csoportba azon betegeket vettem fel, a kiknek fényérzése hiányos volt, vagy a kiknél a műtéti vagy egyéb beavatkozás sem ért el a vakság határán túlmenő látásjavulást. Uveitissel komplikált szürke hályog (cataracta complicata, accreta, amaurotica) hiányos fényérzéssel vagy műtét után 1 meter ujjolvasáson alul maradt látásélességgel.........................................................................................26 A hályogműtét következtében támadt uveális complicatiók folytán megvakultak a sérülések rovatába soroltattak. Ezen uveális vaksági esetekről részletes aetiologikus feljegyzéseink nincsenek, de a fent említett okok alapján feltehetjük, hogy túlnyomóan nagy részüket, mint általában az uvea mindenféle gyuladásos betegségének legnagyobb részét első sorban syphilis, tuberculosis és talán kisebb részben polyarthritis és a szervezet egyéb általános megbetegedései okozták. Még nagyobb valószínűséggel állhat ez az uvea hátulsó részének, a chorioideának vakságot okozó megbetegedéseire nézve, a melyek 42 esetben voltak a vakság okai. Mindezeknél a vizsgálat alkalmával az érhártya sorvadása állapíttatott meg, a mely részint elörement góczos chorioiditiseknek, részint az érhártyára egyenletesen kiterjedő chorioretinitisnek volt a végeredménye. Tudvalevő, hogy mindkét megbetegedésnek aetiologiájában a kiesnek nagy szerepe van. A myopids eredetű érhártyabctegségek vakságot 28 esetben okoztak ; a szemfenéken az ismert nagy kiterjedésű eircumpapilláris érhártyasorvadásokat találtuk ; a legtöbb esetben üvegtesti homályok is voltak jelen, előrement szemfenéki vérzés biztossággal csak egy esetben volt megállapítható, ellenben 13 betegnél észlelteitek különböző lencsehomályok egy vagy mindkét szemen, még pedig nehány esetben állandó jellegű hátsó kéreg- és tokhomályok, többnyire azonban az egész lencse elszürkülését megindító progressiv jellegű homályok. Az uveális megvakulások arányszáma a különböző statistikában átlagosan az összes vakokhoz viszonyítva 15% körül szokott lenni (Magnusnál 14'07, nálunk 17'99%). Prophylaxis tekintetében — igen sok esetben gyógyítható betegségről lévén szó — ismét csak a kellő képzettségű szemorvosok működésétől várhatunk eredményt, kivéve talán a myopiás eredetű eseteket. Az ú. n. szextett vagy iskola-myopia elleni hygienikus intézkedések szükséges voltában és nagy jelentőségében senki sem fog kételkedni, de nem hiszem, hogy ezen az úton a myopia miatt megvakultak száma csökkenthető lenne, hiszen — legalább a myopiás chorioidea-betegségek miatt megvakultaknál — a legtöbb esetben
