Szemészet, 1907 (44. évfolyam, 1-2. szám)
1907-06-23 / 2. szám
87 hozzászámítjuk a bár nem teljes, de minduntalan kiújuló pannusban szenvedőket, a hibás állású pillaszörök és elgörbült pilláktól kínzott trachomabetegeket, bízvást mondhatjuk, hogy nálunk a keresőképes emberek ideiglenes vakságának előidézésében a trachoma minden más szembetegséget túlszárnyal. Alig van szembaj, a mely a vakság oka gyanánt oly igen különböző arányszámokkal említtetnék, mint a trachoma. így pl. Widmark szerint régebben Finnországban a vakok 30°/<ra vesztette ellátását trachoma miatt; Carreras Arago Spanyolországban (1881) 9'l°/o-ban, Magnus Porosz-Sziléziában 2'20/0-ban, Paly Svájczban O' 11 °/0-ban állapította meg a vakság okául a trachomát, míg Krailsheimer Württemberg 1115 vakja között egyetlen egy trachomában megvakultat sem talált. Ezen körülmény első sorban természetesen a trachoma földrajzi elterjedéséből magyarázható meg, de kétségtelen, hogy a trachoma-vakok számarányára a kellően megindított és folytatott védekezési eljái’ás is igen nagy befolyással van és bizonyos, hogy a hatósági és orvosi intézkedések semmi más téren oly szép eredményeket el nem érhetnek, és értek, mint a megvakulással fenyegető súlyos trachomás megbetegedések ritkábbá tevésében. Még sokáig vitás lesz azon kérdés, hogy vájjon a magyarországi trachomaellenes védekezésnek sikerül-e a trachomás betegek számát megcsökkenteni, de a védekezési eljárásokkal már eddig is elértük azt, hogy a súlyos, elhanyagolt és vakságra vezető trachomás megbetegedések egyes vidékeken, a hol évtizedek előtt mindennaposak voltak, most már ritkaság számba mennek. Ezen véleményemet részben az alföldön (különösen Pest és Csongrád vármegyékben) a trachoma rendszeres gyógykezelésével hosszabb idő óta megbízott kartársak egybehangzó nyilatkozataira, részben különösen a felvidéken szerzett saját tapasztalataimra alapítom. A mi kevés trachomában megvakult szemet az alfóldön (Félegyházán, Szegeden) láttam, az mind még évtizedek előtt ment tönkre — az újabb betegek korán kerülnek orvosi kezelésbe, úgy hogy pannus is jóval ritkábban fejlődik ki náluk. Egy Csongrád városában működő orvos a kezelése alá kerülő több száz trachomabeteg közt pannusost alig lát, egy pestmegyei városban gyakorló trachomaorvos a következőképen nyilatkozott ezen kérdésről: „A trachomaellenes hatósági intézkedésekkel mégis elértünk annyit, hogy nem látunk már a város utczáin fájós szemüket kalappal és kezükkel takargató nyomorultakat botorkálni, a kikkel 15—20 év előtt lépten-nyomon találkoztunk.“ Igen tanulságosak e tekintetben a felvidéki viszonyok. Ott látni egyrészt, hogy egy a néppel bánni tudó lelkiismeretes orvos ezen a téren mit érhet el, másrészt, hogy kedvezőtlen külső körülmények mennyire meghiúsíthatják a legjobb igyekezetei is. így Nyitramegyének egy fertőzött vidékén, a melyben a trachomás betegek nagy száma 16 év előtt egy külön trachomaorvos alkalmazását tette szükségessé, az idén már csak nehány tuczat egész könnyű trachomában szenvedő iskolás gyermekből áll az egész betegállomány, míg egy szomszédos völgyben, a melynek nagyszámú lakossága a hegyeken egymástól messze elszórt telepeken, illetve hatványokon él és igy az orvosok által igen nehezen érthető el, — a trachomajárvány most is oly súlyos, hogy egy szomszédos járványkórháznak csaknem egész beteglétszáma ebből a völgyből került ki; ottlétemkor ezen kórházban 25 beteg volt ápolás alatt a lehető legsúlyosabb trachomával és részben elpusztult corneákkal. Turóczmegyének egy német lakosságú hegyi községében 100 trachomás
