Szemészet, 1907 (44. évfolyam, 1-2. szám)
1907-03-03 / 1. szám
33 otthon, minden gyógykezelés nélkül milyen óriási módon feltisztult, s mekkora a különbség a februári és a szeptemberi állapot között; talán lehetséges volna ezt is a tuberculinnal összeköttetésbe hozni, a mennyiben nem lehetetlen, hogy az aránylag rövid négy hónapi kezelés alatt a tuberculosis mégis csak meggyógyult, erre vall, hogy eddig hét hóval a kezelés befejezte után recidiva nem volt, s a frissebb, még felszívódásra képes exsudatum lassanként felszívódott, XVI. eset. S. G., 12 éves, tanuló. Anamnesis: Szülei élnek és egészségesek, két testvére él és egészséges (kezelő orvosa szerint azonban gyakran ismétlődő kerato-conj. phiyctae nosában szenvednek) egy testvére pedig gyermekkorban állítólag agyhártyagyuladásb an halt meg. Betegségére vonatkozólag azt adja elő, hogy bal szemének látása három hó óta romlik lassan, fokozatosan. Fájdalmai sohasem voltak, s e szeme piros sem volt. Status praesens: A beteg 1905. szeptember 1.-én jelentkezett klinikánkon. Jól fejlett és jól táplált beteg szervezetében tuberculotikus elváltozás nem található, néhány megnagyobbodott nyaki mirigyen kívül. Jobb szem ép. Bal szem : Külső megtekintésre a szem épnek látszik. Tükörrel a törőközegek tiszták, a papilla nervi optici elmosódott határú, szürkés-vörös színű, körülötte a retina nagy területen diffuse borús ; az artériák valamivel szííkebbek, a vénák ellenben kissé tágabbak, kanyargós lefutásúak, egyes helyeken fátyolozottak. A papillától befelé mintegy két papilla nagyságú ovális, kissé elmosódott határú szürkés terület van, melynek közepe valamivel sötétebb mint szélei; hasonló nagyságú és színű területet találunk a papillától kifelé, s egy másikat ettől ki- és aláfelé. Ez utóbbinak szomszédságában egy körülbelül öt papilla nagyságú, az üvegtestbe mérsékelten beemelkedő, szürkés folt van, melyen néhány sötétebb színű retinális ér látható. A papillától befelé fekvő folt közvetlen közelében, tőle azonban felfelé, az egyik retinális artéria mentén, több mákszemnyi és valamivel nagyobb, éles határú, sárgás színű, az üvegtestbe kissé beemelkedő petty van. Látás : J. sz. 5/s ■, b. sz. x/2 méterről olvas ujjakat. Diagnosis: Tuberculosis chorioideae oculi sinistri. A diagnosis biztosítására szeptember 3.-án a betegnek O’OOl gm. T. V.-t adtunk, mire másnap typikus általános reactio állt be, fejfájás, szédülés, rosszullét, és 38T C.° hőmérsékkel. Szeptember 12.-én a szemfenéki kép annyiban változott, hogy a fent leirt sárga pettyek sokkal nagyobb számban láthatók. 25.-én. Az egész retina erősen borús, a papilla határai teljesen elmosódottak. A papillától kifelé fekvő, s az üvegtestbe beemelkedö folt jóval nagyobb, egyenes képben 6 — 7 papillányinak látszik, s a retinális erek rajta -)- 80 D.-val láthatók jól. Viooo T. R. 28.-án. 2/iooo mgm. T. R. Höemelkedés nincs. 30.-án. A beteg szülei őt elviszik a klinikáról. Távozásakor már a papilla fel sem volt ismerhető, a jelentkezésekor látható szürke foltok egymással összefolytak, s a papilla közelében a szemfenéken elszórtan, különösen az erek mentén sok apró sárga petty van. A papillától kifelé fekvő nagy, az üvegtestbe beemelkedö daganatszerű tömeg alig változott. A szemfenék belső-alsó cjuadransában a peripherián egy kis retinaleválás észlelhető most. EpiJcrisis : Jelen esetben tehát egy 12 éves fiúról van szó, kinek családjában ugyan kifejezett tuberculosis nem található, két testvére azonban lymphatikus conjunctivisben szenved, egy testvére pedig agyhártyagyuladásban, valószínűleg meningitis tuberculosában halt meg. A gyermek maga különben egészséges, álla alatt ugyan tapintható néhány lymphoma, de szervezetében tuberculosis nem mutatható ki. A bal szemen talált elváltozások, már a szemfenéki kép után Ítélve is, tnberculosisra engedték tenni a diagnosist. A positiv T. V. reactio diagnosisunk helyessége mellett szól. Megerősíti még a diagnosist a betegség lefolyása is, a mennyiben a szemfenéken látható tuberculumok, a mint az Fuchs szerint jellemző is reájuk, aránylag rövid idő alatt igen megszaporodtak. A betegnél a tuberculintherapiát (T. R.) kezdtük meg, összesen azonban csak két befecskendést (}/im és 2/sooo mgm.) adhattunk neki, mivel a beteg szülei a további kezeléstől elállottak. Az injectiók hőemelke-3