Szemészet, 1907 (44. évfolyam, 1-2. szám)
1907-06-23 / 2. szám
149 állott elő. Tenyésztési kísérletek hiábavalók voltak. Feltűnt neki a corneának teljesen ép állapota, gyuladásnak, gömbsejtes infiltrationak nyoma sem volt. Készítményeiből Lebernek és Koch Róbertnek is küldött, kik a talált szemcséket szerves crystalloid anyagnak tartották. Néhány év múlva Fossws-nak két esetben volt alkalma mikroskopikus vizsgálatot eszközölni, kinek a Quincke-féle reagenssel kénammoniummal e csillogó szemcséket zöldre sikerült festenie, a mi vas mellett bizonyít. Továbbá számos haemosidrin szemcsét is talált. 0 a szemcséket degenerált vörösvérsejteknek tartotta. Leber vizsgálatai értelmében a talált testecskéket híg oldatból kivált fibrinderivatumnak gondolja. Baumgarten első közlése óta az esetek száma szaporodott. A többek között Weeks, Treacher Collins, E. v. Hippel, Hirschberg, Römer közölnek hasonló eseteket. Weeks a cornea lemezei között talált pigmentszemcséket oldott haemoglobinból származtatja, mely a corneában oldhatatlan sóvá lesz. Treacher Collins szerint a corneába diífundált oldott haemoglobin, haematoidin és haemosidrinre alakul s ezek okoznák a sajátságos színeződést. Römernek a giesseni klinikán 4 esetet volt alkalma észlelni, s ezek közül kettőt anatómiailag is vizsgált. Vizsgálatait a legnagyobb körültekintéssel és exactsággal végezte s a következő, a dolog lényegét teljesen tisztázó eredményt érte el. Szerinte az oldott állapotban levő haemoglobin a szarúhártya szövetréseiben keringő elhasznált nedvek szénsavának behatására haematinná változik át. Miután pedig az anyagcsere a cornea széli részei közelében, hol a corneát táplálékkal ellátó körkörös érhálózat van, élénkebb, s a szövetnedvekben meggyűlő szénsavat a vivöerek gyorsabban elszállítják, s így a haemoglobin átalakítására szénsav nem jut, ellenben a szarúhártya közepén a keringés kevésbé élénk s igy az anyagcsere is lassúbb, ezért a cornea középső részeiben a fentebb említett szemcsék sokkal nagyobbak és sűrűbben elhelyezettek, mert több szénsav áll rendelkezésre a haemoglobinnak haematinná való álváltoztatására. A cornea széli részei átlátszók maradnak s fentebbi okokból ott haematinkristályokat nem is találunk, úgy szintén tapasztalták azt is, hogy a szárúhártyán esetleg jelenlevő újdonképzödött ér közelében hasonló okból nem találtak beágyazott testecskéket. Azon kérdést illetőleg, miként jut a vér a szarúhártya belsejébe, a nézetek még eltérők. A hol a szarúhártyát perforáló sebzésről vagy a Descemet-hártya repedéséről és egyúttal hyphaemáról is van szó, ott könnyen érthető a vérnek a sebzésen át való beivódása. A hol ellenben a Descemet-hártya sértetlen, a vérnek a szarúhártyába jutása már nehezebben magyarázható. Vannak, kik a Schlemm-féle csatorna repedéséből (Scheffels) származtatják a vért, mások ismét a corneát körülvevő érhálózatot tartják a vérbeivódás forrásának (Unibe Troncoso). A legtöbb szerző dift'usio útján magyarázza a vérnek átivódását. A legtöbb esetben a sérülés következtében rendszerint súlyos táplálkozási zavarok is vannak jelen, melyek úgy látszik valami eddig ismeretlen módon a Descemet-hártyának permeabilitását, diffusioképességét fokozzák. A következőkben röviden ismertetem eseteinket.
