Szemészet, 1907 (44. évfolyam, 1-2. szám)

1907-06-23 / 2. szám

122 Schenk1 marburgi professortól és a második pedig Bernstein3 hallei profes­­sortól származik. Schenk elmélete határozottan a legérdekesebb é3 a legplausibilisebb 0 mint Bernstein fejlődéstani alapból indulva ki, felteszi, hogy a csapok készüléke kezdetleges fejlődési stádiumában csak egy látóanyaggal rendelke­zett, mely csupán a fehér érzet keltésére szolgált. Eleinte nem minden homogen fényre reagált (a pirosra nem), de később beállt a panchromati­satio időszaka. A fejlődés folyamán ezen eredeti fehér anyag két és pedig sárga és kék látósubstantiára bomlott fel. Ha egyidejűleg egyenlő erejű inger­nek volt a két felbomlott substantia kitéve, akkor ugyanúgy reagált, mint az eredeti substantia, tehát a fehér érzetet keltette. A sárga substantia egy fejlettebb fokon két új látóanyagot produkál, a pirosat és zöldet, melyek a piros és zöld érzet materiális correlativumát képezik. A piros és zöld sub­stantia egyidejű ingerlése esetén előáll a primaer látóanyagnak megfelelő érzet, a sárga. Ezen elmélet szerint a teljes színvakság úgy jön létre, hogy vagy kiesik a csapkészülék, azaz csak a pálczikák működnek, vagy pedig a primaer fehér anyag nem válik szét. Ez utóbbi történhetik panchromatisatio nélkül (a piros vég anomális rövid), ide tartozik a teljes színvakon kivül a protanopok excentrikus látása, és történhetik panchromatisatioval, ide tar­tozik még a normálisak és a deuteranopok excentrikus látása is. A piros zöld vakságnál Schenk elmélete szerint a sárga anyag nem bomlott fel. Panchromatisatio nélkül protanopia, és azzal deuterano­­pia lép fel. A sárga-kék vakságot a szétválási processus tökéletlenségében keresi. Schenk elmélete elég egyszerű. Felfogása Helmholtz, Hering nyomát viseli magán. A fejlődéstani gondolatot Fick elméletéből vette át és a bom­lási termékek csoportosítását bár Ladd-Franklin tói nem vette át, de kétség­kívül Franklin elméletével megegyezik. Az elmélet még nincsen kidolgozva, tehát bírálni nem lehet. Az optikai jelenségek összességének egyöntetű magya­rázatára azonban az elmélet ezen formája nem elegendő. Azt hiszem azon­ban, hogy Schenk elmélete a színelméletek történetében méltó helyet fog még elfoglalni. Az elmélet bővebb kidolgozását várjuk. A harmadik elmélet, melyet még röviden tárgyalni óhajtanék, szintén pliylogenetikus alapon áll. Bernstein szerint látószervünk fejlődésének kezdet­leges formája a pálczikarendszer volt, mely csak egy „w“ látóanyaggal (fehér) bírt és csak egy idegrosttal volt a központi elemekkel összekötve. A normális szinlátású egyén ideghártyájának excentrikus része, valamint a teljes színvakok retinája még ma is ilyen állapotban van. A fejlődés folyamán kialakulnak a csapok is, melyekben két látóanyag a és b létesül. Az a és b látóanyag összeköttetésben van egy-egy specifikus idegrosttal Fa és .Fő-ve 1, melyek Wa és Wb fehér érzetet keltő centrumo­kon keresztül A és B színérzetet előidéző agyközpontba vezetnek. A további feltevés, mely úgy látszik a Hering-lé\e dissimilatorikus és assimilatorikus folyamatokat helyettesítené, az, hogy a Wa, illetőleg TFő-böl A, illetőleg B központba vezető idegrostokkal együtt gátló idegrostok fejlődnek ki, melyek egyike Oi Wa-ból B-be, a másika Gi pedig Wó-böl A-ba vezetnek. A gátló pályák létezése következtében az egyidejű a és b ingerrel történő ingerlés 1 2 1 Schenk, Pflüger’s Archiv. 115. k. 545. 1. 1906. 2 Bernstein, Naturwiss. Rundschau, XXI. 38. sz. 1906.

Next

/
Thumbnails
Contents