Szemészet, 1904 (41. évfolyam, 1-4. szám)

1904-01-31 / 1. szám

megerősítve látom és ezért fejtegetéseim folytatása képen szószerint onnan idézek következőleg:

Minthogy az egyik szemet sok képpontja mellett a másiknak ugyanannyi képfoltja (szóródási kör) jön kérdésbe és minthogy a szóródásos képben, mely az irányvonalak szerint a másik szemben levő szabatos képpel egyenlő nagyságú, voltaképen egymás mellett annyi azonos nagyságú, csak fényszegényebb, de szabatos kép rejlik, a mennyi csap-elemet egy szórt folt érint: ezért a kísérletből és a hozzá az imént fűzött elmélkedésből következik, hogy kétszemes közös látás, daczára az egyik szem látóhártyáján levő szórt köröknek, mindaddig lehető, mig a két szem látóhártyáján mindegyik tárgyponttól egyebek között legalább correspondeáló pontok is megvilágíttatnak. A kétszemes egyes látás létesülésére feltételnek tehá[ nem az látszik, hogy a két szem képe egyenlően szabatos legyen, hanem az, hogy mindegyik szem érzékidében fedő (azonosan fekvő) ingerületek is forduljanak elő.

Ezen feltétel pedig- nemcsak akkor teljesül, midőn a retinaképek egyenlő nagyok (az irányvonalak szerint), hanem gyakran egyenlőtlen nagyságú képek is megfelelnek a feltételeknek, mint kísérletünkben bőven bizonyul a szórtas látást adó, de képnagyító convex- és képcsökkentő concav-iivegekkel. Sőt az is megleshetik, hogy azon látóelemek, melyeknek ingerlése a felelkező projectiók létrejöveteléhez szükséges és melyek a kétszemes közös látást lehetségessé teszik, épen csak szórt foltok keletkezése által nyerik a megfelelő ingerlést.

És itt válik szükségessé, hogy egy közforgalmas balvéleményt szétoszlassunk. Elsőben a tételt fejtem ki, azután kísérleteim eredményével igazolom, végre egyes optikai helyzetekre alkalmazom.

Ha pontszerű tárgy képet ad, mely több látóelemet ingerel, tehát azt adja, a mit szóródásos körnek szoktunk nevezni, akkor a tárgy helyét a külső térben a szórásos folt közepe szerint szoktuk megítélni. De ott keresni csak a képzet és nem az érzékelés ösztönöz. A képzelés pedig megváltozhatik, sőt kényszerhelyzetben nagyon is simulékony. Az irányozásnál (visiren)1 pl. czéllövésnél, a térben egymást fedni látszó tárgyak képeinek a retinán úgy kell egymásra esni, hogy az egymást takaró tárgypontok szórt köreinek közepei ugyanazon látóelemet érjék. A tárgyállásnak a szórt körök közepei szerint való megítélése azonban lelki művelet, melyre a rendes látó a tapasztalás szerint van kitanulva. Ezen műveletben az érzékelés csak addig terjed, hogy a tárgynak szóródásos képét a szemizmokra menő idegáramok nyomán projiciált látótérbe határozott irányban kihelyezze. A képzelés azután csakis ezen határokon belül, azaz a látott kép területében fogja a helyet megválasztani, melyen a tárgyat, mint azon képnek okozóját látni vélje. Rendes körülmények között az előrement tapasztalások értelmében a tárgyat csakugyan a szórt kép közepében is fogja keresni. Ez pedig tisztán a képzelés műve. Sőt képzetek nélkül, pusztán az érzékelés szerint azt sem lehetne tudni, hogy a szórt kör egy eredetileg concentrált fénypontból vagy már eleve szétterült fényből származott-e. Ugv bogy egy szórt kör irányvezetése nyomán csak egy tárgypontot keresni sincs tulajdonképen jogosulásank.

Ha azonban a szórt körök elhelyezkedésében vagy alakulásukban változás történik, akkor a szórt foltok közepe után menő ítéletünk téves

1 Lásd : Helmholtz, Physiol. Optik 189G. p. llo.