Szemészet, 1904 (41. évfolyam, 1-4. szám)

1904-01-31 / 1. szám

munkát végezhet, a mennyit akar, de nem válik közprédájává rosszlelkíi embertársaknak. A helyzet jellemzésére csak azt hozom fel, hogy 1885-ben, a szemosztály létesítésekor nekem jogot adott a közgy. végzés „belátásom szerint díjat venni vagyonos betegektől“ s én legfeljebb a betegek 10°/o-dnál éltem e jogommal ; pedig a felvettek nagy része (pl. 1900-ban 204 egyén!) sajátjából fizette az ápolási díjat, tehát vagyonnal birt; közöltem, hogy ezeken kívül volt 19 I. o. beteg. A vidéki alacsony díjak mellett is több száz holdas gazdák, tisztességes fizetésű tisztviselők, vagyonos iparosok lopódznak hazug adatokkal a szemkórházba, mert sem nálunk, sem máshol a viszony kórházak és vagyonosok közt rendezve nincs, „to the great injury and robery of the medical profession“ mondja egy angol laikus (Burdett). Ez a rendezés nagy érdeke volna a kórházaknak, az orvosoknak s a — közegészségügynek, mert míg meg nem történik, jobb szakemberek nehezen mehetnek vidéki városokba.

IV.

A trachomások ügye.

Mikor 1894 tavaszán, a belügyministeriumtól kapott megbízást végrehajtani óhajtva, az itteni városi tanácshoz terjedelmes előterjesztést intéztem a trachomások ügyében, egyik legelső kívánságom volt az. hogy az addig a tiszti főorvosi hivatalban összejegyzett trachomás betegek névjegyzékét nekem adják át s adjanak alkalmat arra, hogy az illetőket hogylétük megállapítása végett személyesen megvizsgálhassam. Rosszabb idő telt el, de én sem jegyzéket, sem régibb, hivatalosan bejegyzett beteget nem láttam; jöttek a szemkórházhoz azok, a kik akartak, meg azok, kiket a sorozáson trachomásnak találtak, később azok a gyermekek, kiket kerületi orvosaink az iskolában fedeztek fel s legkésőbb, de már szintén több év óta az iparossegédek, elszegődő tanonczok, cselédek, munkások. Lemondtam arról már megbízatásom évében, hogy különösebben beavatkozzam a trachoma ügyébe, megértem azzal, hogy kezeltem, a ki maga kívánta ezt s ezek által megmutattam a többinek, hogy lehet gyógyítani ezt a bajt. A gyógyítás, a szakvélemények adása, az elém küldöttek megvizsgálása — évente több mint másfélezer egyén — elég dolgot adott és ezt tartottam a trachoma elleni eljárás lényegének.

A már nálam befejezett, de a kezelést kerülő egyének erőszakos gyógyítását nem tartom (a mi népünk közt, a trachoma itteni természeténél fogva) üdvös és szükséges dolognak ; utóbbi időben évente kétszer közlöm a rendőrséggel a kezelésből elmaradtak névsorát. (Szerencsére egy idő óta olyan vezetés alatt áll a rendőrség, hogy ilyen ügyek iránt tökéletes belátással bir s az egészségügyi dolgokban való közreműködés nincsen terhére.) Mikor a beidézettek azután megjelennek, egyrészüket gyógyultnak találom, másrészüknek megvan valamennyi baja; ezeket tanácscsal látom el, megmagyarázom bajuk természetét s megmondom, hogy hányszor kell bejönniük hetenként. Igen kevés van köztük olyan, ki súlyos bajjal vonakodik magát kezeltetni ; a renitensek legtöbbnyire azok, kiknek baja csekély, nem is ragadós, kiket nem sürgetös kezelni. Ezeket elég néha-néha megszemlélni. Nem egyet láttam kezelés nélkül meggyógyulni.

Óhajtottam volna e kimutatásban az összes, eddig kezelésem alatt állott trachomásokat csoportosítani kor, nem, betegség-faj, eredmény, kezelés tartama stb. szerint. De a sok számból is kevés következtetést vonhattam volna ki. Egyelőre, könnyebbség kedvéért is, közlöm itt a IV. táblán az