Szemészet, 1904 (41. évfolyam, 1-4. szám)
1904-01-31 / 1. szám
47 (esetleg 10), emezekben 5 (esetleg 6) beteg helyezhető el; tehát az egész emeleten 18, szükség esetére 21. Az operált szembajosok műtét után a legközelebbi 2 szoba egyikébe sétálnak s pár nap múlva ott, ha kell, másoknak adnak helyet. A folyosóról nyílik még: 2 Időset, egy ruharaktár s a fürdőszoba; van ott 2 vízvezetéki csap. Az emelet helyiségei, 3-at kivéve, cserépkályhával fülnek. A főépület jól elkülöníthető 3 részből áll tehát: a nyilvános rendelés és kórházi hivatalos, irodai helyiségeiből, a trachomas osztályból (földszint) meg a nemfertözö bajok osztályából (emelet). De mivel a forgalom követelte, oly módon szaporítottuk a betegszobákat, hogy a főépület nyugoti végétől mintegy 8 m. távolságban egy hossztengelyével északról délre nyúló, hátát a szomszéd felé fordító s a határvonalon álló pót-épületet emeltünk, melyben 3 szoba van ; ezek kettője 5X6 m., harmadika 4X6 m. terjedelmű. Ez utóbbi blennorrhoeás nők, a másik kettő trachomás nölc számára fog szolgálni. Ily módon a főépület földszintjén csak férfiak, az új épületben csak nők lesznek s fertőző bajokból 23 férfit s 13 nőt, összesen 36-ot tudunk elhelyezni. Mivel azonban a földszint egy szobáját nappali és étkező helyiségnek lesz tanácsos használni s nincsen is most oly sok trachomás férfi elhelyezésére szükség, szemkórházunkat nem 364-21 -57 ágyas, hanem csak 31 + 19=50 ágyas intézetnek kell mondanunk. Vagyis, rendes viszonyok közt befogad trachomásokból: 18 férfit s 13 nőt, nemfertözöttekböl: 9 férfit és 10 nőt. Ilyen fajta betegek közt, kik legnagyobb részt fennjárók, igen nehéz rendet, tisztaságot tartani. Ez okból, némi kellemetlen tapasztalásokon is okulva, szükségesnek láttam a nemek szerint való elkülönítést olyan szigorúvá tenni, hogy ezek egymást, felügyelet nélküli órákban, ne is lássák, vagy ne közelről. Ezért az udvarnak, a már elfogadott terv szerint, 3 része lesz; kerítésekkel választjuk el a trachomás nők udvarát (külön árnyékszék) a trachomás férfiaktól s mindkettőt a bejáró betegek s a kórháznál megforduló vagy ott lakó más emberek közlekedésére szánt résztől. így talán sikerül rendet honosítani meg. Mint említettem, a második (családos) ápolónő lakása, konyha stb. egy ócska, rossz színből átalakított melléképületben van ; feltétlenül szükséges is, hogy ily kis kórház főépületében ne legyen konyha. Kár az is, hogy a tüzelőanyagot ennek pinczéjében kell tartanunk. Az árnyékszék-ügy szemkórházunkban is sok bosziíságot és nehézséget okozott. Építészünk először öblítö-árnyékszékeket tervezett; de én, félve a szennyes víz kihordatásának nagy alkalmatlanságaitól és terhétől, meg a kézi erővel való vízfelhordás nehézségétől, csak a pissoirokat hagytam meg s az ülőhelyekre tözeges coloseteket helyeztettem. Mivel azonban így kevés a closetek száma, nagyon gyakran kell a hordókat cserélni s nyáron mégis bűzösek. Jövőre egyik feladatunk s tervünk az, hogy az épületen kívüli árnyékszékeket szaporítsuk, 2—2 ilyent állítva fel a nők és férfiak udvarára. Vízvezetékünk sorsa elijesztően tanulságos. Nem lévén nálunk e munkában tapasztalt szakértő, a legolcsóbb vállalkozó (egy vidéki lakatos) rémségesen kontár munkáját átvették és kifizették, — de teljesen használhatlan volt. Másik évben 16U0 koronát kellett újra elkészítésére költenünk s máig is nagy vele a baj, többszöri javítás után. A tanulság az, hogy vízvezetéket csak külön vállalatként (nem a lakatos és kőműves-munkával együtt) és csak ismeretes szakiparossal szabad készíttetni. Általában a hatósági építkezések sorsa érte el kis kórházunkat is; a „legolcsóbb“ vállalkozók diadalmaskodása a gyenge ellenőrzés felett. Az
