Szemészet, 1904 (41. évfolyam, 1-4. szám)
1904-10-30 / 4. szám
306 zéséül eddigi klinikai ismereteiknek. Azon változás, melyet az új szigorlati rend hozott magával, hogy t. i. a szemészetre az ötödik évben kerül a sor, reményiem e szakmának javára fog válni. Igaza van Billroth-nak, ki a medikusnak azt a tanácsot adja, hogy intensiven egyszerre csak egy tárgygyal foglalkozzék, mert különben könnyen az erők szétforgácsolása az eredmény, .lobb egyet — úgymond — alaposan megtanulni, mint sokból keveset vagy semmit sem megtartani ! A belgyógyászattal, sebészettel, szülészet s nögyógyászattal már az előző években is foglalkoztak, az ötödik évfolyamban előbb szerzett ismereteik ápolása és gyarapítása mellett a negyedik klinikai főtárgy : a szemészet igényli érdeklődésüket. De vájjon megérdemli-e e szakma, hogy idejük java részét lekösse? Első sorban ezen kérdésre óhajtok felelni. Volt idő, mikor a szemészet a mesterségek közé tartozott, épen úgy mint a sebészet, mely a belgyógyászat mostoha gyermekeként elnyomva s megvetve sínylődött. De az a páratlan munkásság, melyet a múlt század közepén a szemészet tudományos művelésében azon kor legkiválóbb szellemei kifejtettek, a szemészetet az orvosi tudományok legexactabbjává emelte s joggal mondhatjuk Helmholtz-czal, hogy ma e tárgy a testvérszakok között azon helyet foglalja el, a melyet a csillagászat a többi természettudományok között. A szem fénytörési rendellenességei mathematikai megállapítást nyertek, a myopia, hypermetropia s astigmatismus pontos meghatározása s corrigálása a látásélesség hatványozását tette lehetővé ; a Graefe által inaugurált therapia addig reményteleneknek tartott betegségek gyógyítását tette lehetővé, de a legfényesebb eredmények a szemoperálási technika exact volta s a páratlanul kedvező gyógyulás által érettek el. Ilyen módon a legtökéletesebb s legfontosabb érzékszervünk épségben tartása s a vakság elhárítása az eddiginél sokkal nagyobb biztonsággal sikerül. Már ez a tény eléggé megokolja, hogy minden gyakorló orvos igyekezzék e tudományban kellő jártasságot szerezni. De az által, hogy a szembajok annyi szállal függnek össze a szervezet egyéb betegségeivel, annyiszor alkotják az utóbbiak jelenségeit: sok súlyos alkati bántalom biztos felismerésének egyedüli útja épen a szem alapos vizsgálata. Epen ezért nem is lehet a szemészet egy isolált speciálismus, hanem mint a belgyógyászat, sebészet, szülészet és nőgyógyászat egyenrangú társának minden gyakorló orvos ismeretköréhez kell tartoznia. A testvérszakokkal való összefüggés olyan szoros, hogy csak az művelheti a szemészet tudományát kellő alapossággal, ki azokban is kellő jártassággal rendelkezik s viszont csak az lehet jó orvos, ki e fontos tárgyból az alapismereteket megszerzi. Az egyetemi oktatásnak az lesz a feladata, hogy azoknak, kik a szakma önálló művelésére s továbbfejlesztésére éreznek magukban hivatást, megmutassa erre az utat, azoknak pedig, kik mint gyakorló orvosok fognak működni, a megfelelő ismeretek teljes megszerzésére nyújtson alkalmat. Egyik feladatnak sem szabad a másikat háttérbe szorítania. Ha azt tűzném ki czélul, hogy valamennyiüket speciálistákká, szemoperateurökké képezzem, e kísérlet bizonyára kudarczot vallana, viszont ha csak arra fektetnék súlyt, hogy a leggyakoribb szembetegségek felismerésébe s kezelésébe gyakoroljam be önöket — a legelső alkalommal, a midőn a betegség az életben más formában jelen meg önök előtt, mint a hogyan azt a klinikán látták — tanácstalanul állanának a beteggel szemben. Ezért a gyakorlati ismereteket az elméleti tudás tartalmával kell megerősíteni s igy
