Szemészet, 1904 (41. évfolyam, 1-4. szám)
1904-10-30 / 4. szám
277 impraegnált ezüst által. A fonat a bipoláris sejtek sclerális irányú nyúlványainak végelágazódásával együtt képezi a külső plexiformisréteg legnagyobb tömegét. A bipoláris sejtekben Cajal neurofibrillumokat nem talált és Bielschowsky is csak a nyúlványokban látót nélia fibrilláris szerkezetet. Számos készítményem van tengerimalacz Ramón y Cajal szerint kezelt retinájából, hol a bipoláris sejtekben levő fibrillumok igen jól kivehetők. Ezen igen finom fibrillumok a horizontális sejtek nyúlványai közül szedődnek össze, vagyis a külső plexiformis-rétegböl emelkednek ki és mintegy 4—6 fibrillum fészket képez a bipoláris sejttest alatt. A sejt többé-kevésbbé ovált képez és vitrális csúcsán kissé kihegyezett. A sejt közepén a sötéten impraegnált mag látszik. A sejttesten a fibriilumok áthaladnak, közülök az egyik vastagabb, mint a többi és rendszerint a sejt közepén megy át és oldalágakat nem bocsát, míg a többi vékonyabb fibrillum az érzéklés határán levő finom oldalágakkal bir, a melyek a sejttestben hálót képeznek. A fibrillumok a vitrális póluson összetalálkoznak és hasonló irányú nyúlványnyá egyesülve, a belső plexiformis-rétegben két horizontálisan haladó főágra és azután mellékágakra oszlanak fel. A belső magcsás rétegben a horizontális sejtek a sclerális szélen, a bipoláris sejtek pedig különböző magasságban vannak elhelyezve. Az ezeken kiviil itt előforduló szórványos amakrin-sejteket illetőleg nincsenek bővebb tapasztalataim. Az élettani értelemben vett ascendáló irányt tartva szem előtt, a belső plexiformis-réteg szerkezeti viszonyaira kellene ezek után áttérni, de minthogy a réteg egyrészt a bipoláris sejtek vitrális végelágazódásaiból és a ganglionsejtek dendritjeinek sclerális irányú végágaiból alakul ki, e réteget a ganglionsejtekkel kapcsolatosan óhajtom tárgyalni. Az impraegnatiós methodusokkal a retina ganglionsejteiben a fibrillumok ép úgy kimutathatók, mint a központi idegrendszer idegsejtjeiben. Az alaki viszonyok tanulmányozására a nagyobb és középnagyságú neuronok alkalma sak, míg a kisebbek gyakran egyáltalában nem impraegn ál ódnak, vágj' más esetekben a kisebb méretek miatt nem nyújtanak kellő felvilágosítást. A középnagyságú sejtek többé-kevésbbé gömbalakúak, míg a nagyobbak, a melyek között néha valóságos óriássejteket is találunk, gömb, polygonális és pyramis alakot mutatnak. Ezen feltűnő nagyságú sejtek csak igen elszórtan észlelhetők. A szerkezeti viszonyok megállapítását megnehezíti az a körülmény, hogy lehetőleg vékony metszetekre van szükség, mind annak daczára elég gyakran sikerült olyan sejtpéldányokra bukkanni, a melyekben a sejttest a megfelelő protoplasmanyúlványokkal egyetemben hosszú pályán keresztül követhető. A nyert kéj) minősége attól is függ, hogy a metszés a sejtmagon keresztül történt-e, vagy a peripheriához közelebb. A dendritekben ott, hol a fibrillumok már különállólag felismerhetők, a fibrillumok meglehetősen párhuzamosan haladnak részben nyújtva, részben csekély hullámzással és csak a sejtekhez közel lesznek divergálókká. Néha 8—10 fibrillumot lehet élesen megkülönböztetni egymás mellett, meíyek közül egyesek néha vastagabbak. A fibrillumok nagyobb tömege a sejtmag irányában halad tovább, útközben seeundaer és még finomabb ágakra bomlanak fel, a melyek egymással anastomizálva, összefüggő hálót képeznek. A sejttestben lévő háló nagyobb nyílású, míg a perinucleáris háló sokkal finomabb, sűrűbb. Egyes fibrillumok inkább a sejt peripheriájához
