Szemészet, 1904 (41. évfolyam, 1-4. szám)

1904-10-30 / 4. szám

chiasmával szoros viszonyban állott, miután az egész sulcus opticus és mindkét canalis opticus, valamint a jobb hátsó rostasejt felső fala egy rendkívül finom közös válaszfal által volt képezve. Hat esetben az iköblök az ikcsont kis szárnyába terjedtek és a canalis opticus falát képezték.

Vizsgálataim azt mutatták tehát, hogy a hátulsó rostasejtek gyakran a kis ikcsontszárnyak területébe nyúlnak és hogy ezen esetekben az iköblöknek a canalis és nervus opticus területéhez semmi közük sincsen.

Következő alakviszonyok állhatnak fenn:

1. A canalis opticus mindakét oldalon az iköblök által képeztetik.

2. A canalis opticus mindakét oldalon csupán a hátulsó rostasejtekkel áll összefüggésben.

3. A canalis opticus az egyik oldalon az iköböl által, a másik oldalon a hátulsó rostasejt által képeztetik.

4. A canalis opticus csupán az egyik oldalon áll viszonyban vagy az iköböllel vagy a hátulsó rostasejttel.

5. A canalis opticus az egyik oldalon viszonyban állhat az iköböllel és a hátulsó rostasejttel.

6. A canalis opticus sem az iköböllel, sem a hátulsó rostasejttel összefüggésben nem áll.

A canalis opticus szoros viszonyait épen úgy találjuk az iköbölhöz, mint a hátulsó rostasejthez. Vizsgálataink mutatták továbbá, hogy mindazon esetekben, a hol a canalis opticus a hátulsó rostasejttel viszonyban állott, a csontos válaszfal mindig rendkívül vékony, a legfinomabban papirvékonyságú volt. Három esetben említésre méltó különbségeket találtam, az ikäböl falzatának vastagságában, a foramen opticum magasságában, az egyik esetben baloldalt 2 mm. vastag, jobboldalt papirvékonyságú, a második esetben baloldalt 1 mm. vastag és jobboldalt 5 mm. vastag, a harmadik esetben baloldalt 4 mm., jobboldalt 3 mm. vastag. Berger és Tyrmann két esetet említenek fel, az egyikben az iköböl falzata 4—6 mm. vastag, a másik esetben az egyik oldalon papirvékonyságú, a másik oldalon 7 mm. vastag. 300 esetben csupán egyszer észleltem két pontszerű dehiscentiát a canalis opticus falán, Gallmaerts 200 esetben kétszer, Holmes 50 esetben kétszer észleltek dehiscentiát. A mi a physiologikus eredetű dehiscentiákat illeti, úgy több fejen edényréseket észleltünk, néha mindkét oldalon symmetrikus elrendezésben, közvetlenül a kis ikcsontszárny laterális gyökere alatt. Egyes esetekben ezen edényrésekhez a fissura orbitalis superior mediális végétől edénybarázdák húzódnak, melyeken kisebb-nagyobb hosszúkás dehiscentiák előfordultak. Zuckerkandl az oldalsó falon kis réseket, dehiscentiákat észlelt, melyek az iköbölt a középső koponyaárokkal összekötik. Spee egy esetben a sulcus caroticus csonthiányát észlelte.

Berger és Tyrmann az iköbölmegbetegedések és a vakság között létező összefüggésre irányították a figyelmet, 1886-ig az irodalomból 23 esetet gyűjtöttek össze, ezek közül 6 cariesre, a többi újképletekre volt visszavezethető, ezen 6 eset között két esetben egyidejűleg újképletek is jelen voltak. A szemészeti és orrgyógyászati tankönyvekben általánosságban csupán rövid megjegyzések tétetnek, hogy az iköböl megbetegedéseinél a közelfekvő látóideg részvétele vakságot és látózavart okozhat. Eversbnsch legújabb monographiája távolról sem meríti ki ezen érdekes és fontos fejezetet. A szemészeknek az okok egész sora ismeretes, melyek