Szemészet, 1903 (40. évfolyam, 1-4. szám)
1903-07-26 / 3. szám
46 ORVOSI HETILAP S Z EMÉSZ ET 1903. 3. est. kéregrészeket a szemhéj közvetítésével távolítják el. Az iris az esetek 30°/o-ában magától helyére jut, további 40°/o undine segélyével reábocsátott konyhasó-oldat sugarának segélyével történik, további 20°/o-ban a szemhéjak közvetítésével gyakorolt massagere van szükség s csak 10°,o-ban folyamodnak spatulához. 5%-ban az iris kimetszése vált szükségessé. Műtét után atropint cseppentenek be, mindkét szemet 2 napig kötik, 1 napig fekszik, 6-od nap az operált szem is nyitva marad, 12-dik napon távozik. Utólagos iris prolapsus 8°/o-ban fordul elő. Az esetleg szükséges discissiót Graefe-késsel már 10— 12-dik nap végzi s a beteg 2 nappal később távozik. Á veszteség arányszáma l'3°/o, a combinált methodusé 1 *7°/o volt. (Mint látható, a közölt adatok nem meggyőzőek, hogy az extractio simplex biztosabb s jobb methodus volna Ref.) Archiv für Augenheilkunde XLVI. 2. 1902. G. E. Chininmérgezés következményei a szemen. Stölting egy 10 éven át észlelt esetében a chininmérgezés megszokott szemfeneki képén kívül mindkét iris nagyfokú atrophiáját találta, melyet ugyancsak ischaemiából s érfalzat bántalomból magyaráz. (Archiv für Ophthalmologie LV. 1.) Agytályog műtété után fejlődött pangásos papilla esetét irja le Sachsalber, melyben mint különös és figyelemre méltó körülményt emeli ki azt, hogy a műtét napján csak a papillák hyperaemiája volt megállapítható mindkét szemen s csak az agytályog kiürülését követő napokban fejlődött ki a papillitis. A pangás a legnagyobb fokát a hatodik napon érte el s 6 hét alatt teljesen visszafejlődött. Functionalis zavar a papillitis egész ideje alatt nem mutatkozott. Érdekes, hogy a papillitis kifejlődése az intracranialis nyomás csökkenésével esik össze; a műtét előtt fennállott venosus hyperaemia a szemfenéken az agytályog műtété után nemcsak vissza nem fejlődött, hanem lényegesen fokozódott is. Ez okból tagadja S., hogy az agytályogok kíséretében keletkező papillitisek oka a Schmidt-Manz-féle nyomási theoria alapján minden esetben magyarázható volna s jelen esetét is csak úgy tartja értelmezhetőnek, hogy a látóideg hüvelyében a liquor cerebrospinalissal tovasodort gyuladást keltő anyagok hozták létre a papillitist. (Deutschmann-Leber elmélete). (Zeitschrift für Augenheilkunde IX. к., pótfüzet). Leitner Vilmos dr. A retrobulbaris neuritiseknek az érfalzat megbetegedésével való összefüggését fejtegeti Schiede. 3 saját észlelése s az irodalmi adatok alapján állítja, hogy a papillomacularis kötegek megbetegedése, mely a retrobulbaris neuritisek boneztani alapját képezi, szoros összefüggésben áll a véredények falainak elváltozásaival- Az érfalzat bántalmazottságának többféle oka lehet s e szerint a retrobulbaris neuritisek előidéző okai is különfélék. Leggyakrabban szerepel a dohány és szesz, azután az ólommérgezés, ritkábban a diabetes mellitus, lues, az idiopathatikus véredényraegbetegedések, valamint általános táplálkozási zavarok. 8 hogy mindezen tényezők az egész szervezetre való hatásuk mellett mégis oly korán s szinte elkülönítve idézik elő deletaer hatásukat a papillomacularis kötegeken, annak magyarázatát Sch. azon körülményben találja, hogy a látóideg e rostjai fekvésüknél fogva sokkal érzékenyebbek a keringési zavarok irányában, mint a többi idegelemek. (Archiv für Ophthalmologie LYI. kötet 1 füzet.) Leitner Vilmos dr. A cornea körkörös széli tályogjáról közöl klinikai és szövettani tanulmányt Fuchs. A cornea ezen betegsége, mely rendszerint az egész szemnek panophthalmitis következtében való elpusztulásával jár, különösen az előtt, az asepsis korát megelőzőleg volt gyakori, de behatóbb vizsgálat tárgyát nem képezte. Az első anatómiai leírását a bajnak Fuchs adta 1881-ben s azóta több kutatás és közlés történt ez irányban. Ez alkalommal 9 szövettanilag megvizsgált esetet ismertet részletesen, melyekből azt következteti, hogy a cornea gyürüalakú tályogját fertőzésből eredő genyes iridocyclitis indítja meg olyképen, hogy a csarnokba jutott mikroorganismusok a cornea mélyében a széli részeknek necrosisát okozzák, a melyet csakhamar a körkörös sequestráló genyedés követ. A circularis tályog külső határa rendesen élesen végződik a limbus felé, míg a belső határt elmosódottá teszi a cornea közbülső részeinek is csakhamar bekövetkező elborulása. A genyedést különböző mikroorganismusok idézhetik elő. A betegséget mindenkor a szem perforáló sebzése előzi meg: sérülése vagy műtét. A sebzés után, mely lehet cornealis és scleralis, igen rövid idő múlva, 1—4 nap után, ritkán későbben, már felismerhető a körkörös beszürődés a cornea szélén; ez eleinte szürkés színű, de hamarosan megsárgul. A tályog rendszerint 1—Tő mm. széles és kezdeti szakában a cornea közepe még annyira áttetsző, hogy a csarnokvíz zavarossága, a hypopyon s az izzadmány a pupilla területében kivehető. Később a cornea közepe is elborul s kifejlődnek a panophthalmitis többi tünetei is. A sequestráló körkörös genyedés következtében a cornea nagy ritkán valósággal leválik a széleiről, rendesen azonban elmállik s lelapul, a szemteke összetöpörödik. Gyógyult esetet csak egyet észlelt. (Archiv für Ophthalmologie LVI. kötet 1 füzet). Leitner Vilmos dr. A fénykerüléssel járó fájdalom okairól értekezik Bjerrum. Nem osztja azon nézetet, mely szerint a fénykerülés kíséretében jelentkező fájdalom a pupilla erős összehúzódásából származnék, hanem észlelése alapján azon meggyőződését fejezi ki, hogy az a túlságosan ingerelt látóidegről a szem érző idegpályáira áttevődött reflexizgalom. Ellene szól az előbbi felfogásnak az, bogy a fénykerüléssel együtt járó fájdalom tapasztalat szerint sokkal hevesebb a cornea felszínes bántalm linál, mint a mélyebben székelőknél, a melyeknél pedig rendszerint nagyobb szokott lenni az iris izgalmi állapota. Egy másik ellenérve, hogy az eserin okozta pupillasziikiilés nem okoz oly fájdalmat, mint a fénykeriiléq noha a pupilla megszükülése nem kisebb fokú, mint itt. Sokszor észlelhető továbbá erős fájdalom fénykerülés miatt oly betegeknél, kiknek nagy colobomájuk van az irisben s a meglevő pupillarészük összehúzódásra nem képes. Határozottan ellentmond az említett feltevésnek az a körülmény, hogy a fájdalomérzés elmarad, ha a beteg szemet érzéstelenítjük, például cocainnal, a mely szer a pupillát sokkal kevésbbé tágítja, mint az atropin, vagy ha a fény csak az egészséges szemet éri, ámbár ilyenkor természetesen a beteg szem pupillája is megszükiil. A kérdés tisztázása jórészt akadémikus értékű ugyan, tagadhatatlan azonban, hogy a gyakorlatra nézve sem közömbös, ha hibás feltevésből kiindulva a fájdalom csökkentését túlzott és egyéb okokból meg nem okolt atropinadagokkal akarnók elérni. (Centralblatt für praktische Augenheilkunde. 1903. április). Leitner Vilmos dr. A látóideg kiszakításának esetét irja le Salzmann. A látóideg e ritka sérülését, melyet evulsio nervi optici névvel jelöl meg, az irodalomban csak 7 esetben találta leírva s ezek között is csak ötnél nyerhetni felvilágosítást a szemfenéki kép felöl. A sérülés abban áll, hogy a látóideg a scleralis gyűrűből a lamina cribrosa táján kiszakad, a nélkül, hogy közvetlen szomszédságában a szem burkain folytonossági megszakítás létrejönne. A szemtükri kép igen különös és jellemző: a papilla az összes ereivel együtt eltűnt s helyén különböző mélységű (2—4 mm.) gödör van, melynek alapja zöldes színben refiectál. A szemfenéken számos vérzés és rendszerint kisebb-nagyobb érhártyarepedés is látható. A sérülés előidéző oka az eddig ismert esetekben kétféle. 4 esetben tompa, botszerü test hatolt be élűiről az orbitába (esernyönyél, tehéuszarv, vessző, gereblye), a másik négynél, köztük S. esetében is, revolverlöveg idézte elő a látóideg kiszakadását. A hatás minden valószínűség szerint valamennyinél indirect úton következik be oly módon, hogy a sértő eszköz a látóideget nem közvetlenül a belépése helyén, hanem az orbitalis lefutásában valahol hátrább támadja meg. A sérülés következménye természetszerűleg teljes és végleges vakság. (Zeitschrift für Augenheilkunde. IX. kötet, 5. füzet). Leitner Vilmos dr. A scorbutos szembajok, mint az Weill értekezéséből kitűnik, a ritkább megbetegedések közé tartoznak. A 17. század elejéig egyáltalán nem találunk róluk említést s azóta is csak elvétve történt feljegyzés oly szembajokról, melyek a szem külsőleg is látható részein vagy a szemhéjakon fordultak elő. Több - nyíre a szemhéj bőre, vagy a conjunctiva alá történt vérzésekről van szó, később már iritis, keratitis, sőt panophtbalmitisröl is tesznek említést az észlelők. A szemtükör használásának elterjedése óta szemfenéki elváltozások is találtattak, (neuritis, retinitis) ezek azonban még ritkábbak, mint a külső képleteken mutatkozó
