Szemészet, 1902 (39. évfolyam, 1-6. szám)

1902-02-23 / 1. szám

1902. 1. sz.

ORVOSI HETI LAP

S Z E M É S Z E T

Távolról azért nem láthatjuk a szemfenék részleteit, mert a vizsgált szem pupillájának képe annyira kisebbedik a mi szemünkben, hogy a szem fénytörö közegeinek nagyítása mellett abban az idegliártya ereinek csak kis részlete fér el. Ha most közeledünk a szemhez, a mely a fényforrásra, illetőleg annak az üveglap által alkotott képére alkalmazkodik, a szemből kijövő convergáló sugarakat a mi rendes alkotásé szemünk nem tudja az ideghártyára egyesíteni. Helmholtz a concav üvegekben találta meg azon eszközt, melylyel a pupillához közeledve, az idegliártyáról éles képet nyerhetünk.

Ő tehát a physika törvényeinek egyszerű alkalmazása által megfejtette a pupilla feketeségének évezredes rejtélyét, feltárta előttünk a szem belsejének titkait. Azonnal érthetővé váltak azon esetek, a melyekben a pupilla vöröslött. Az albinos szemének belsejét a festékmentes burkokon oldalról áthatoló fénysugarak világítják meg, Gumming kísérleteiben a vizsgált szem alkalmazkodik a fényforrásra; az állatok szemei nagy fokban hyper - metropiásak s a sugarak széttéröen veretnek vissza, a csillogó tapetum még növeli a fénylést : az amaurotikus macskaszem az által nyer megfejtést, hogy a szemfenékben fejlődő daganatnövekvése közben erősen hypermetropiás fénytörésbe jut, a pupilla tág volta s a környezet sötétsége növeli a fénylését. Mindez most már világos és könnyen érthető.

De Helmholtz első pillanattól kezdve tisztában volt a szemtükör gyakorlati értékével is, sőt mint látni fogjuk, épen ez segítette elő annak megszerkesztését. Abból ítélve, a mit a retinából ép szemeken látott, azt következtette, hogy mindazon betegségek felismerhetők lesznek, a melyek a szem többi átlátszó részein, így például a corneán, észlelhetők ; azt hiszi, hogy az üvegtest és ideghártya hullán talált elváltozásai élőben is diagnostikálhatók lesznek, a mi ezen részek kévéssé kifejlődött kortanának nagy haladását Ígéri; szabatosan megjelöli, hogy a rövidlátóság s hypermetropia objective meghatározhatók lesznek.

Helmholtz tehát nemcsak a kezünkbe adta a szemtükröt, hanem alkalmazhatóságának összes lehetőséget átlátta s annak határait megjelölte.

S ezen korszakot alkotó feladatot, melylyel szemben olyan szellemi erők, mint Brücke, tehetetlenül álltak, a legnagyobb könnyedséggel oldotta meg. 0 maga nagy szerénységében azt mondotta, hogy a szemtükör inkább felfedezés, semmint feltalálás. Atyjának irt levélben mondja: „Tulajdonképen annyira kézen fekvő volt s nem is igényelt több ismeretet, mint a mennyit az optikától a gymnasiumban tanultam, hogy most nevetségesnek látszik előttem, hogyan történhetett az, hogy sem más, sem én reá nem jöttem.“

О reá igazán illenek saját szavai, hogy a nagy elmék azt, a miben kortársaikat s elődeiket felülmúlják, csekélységnek tekintik. Sőt Helmholtz egyenesen a külső körülményekben keresi annak forrását, hogy a szemtükröt sikerült megszerkeszteni. Abból az alkalomból, a midőn 1886-ban a heidelbergi szemésztársaság a Graefe-érmet neki átnyújtotta, ezt következőkép mondja el:

Hajlama a physika műveléséhez vonzotta, de ezen hajlamának csak úgy tehetett eleget, ha a kenyérkeresetet nyújtó orvosi pályára lépett. így lett katonaorvossá s mint ilyen közölte a physiologia körébe tartozó első dolgozatait. Johannes Müller csakhamar felismerte tehetségét s az ő ajánlatára nevezték ki a königsbergi élettani tanszékre. Mint orvos ismerte a szemfenék betegségeit fedő sűrű ködöt s ezért, a midőn az út első nyomait sejteni kezdte, azonnal tisztában volt azzal, hogy annak felderítésére érdemes a szükséges fáradságot fordítani. Erre csakhamar nyílt alkalom. Mint tanár arra törekedett, hogy tárgyát úgy adja elő, hogy a jövő nemzedék nagy embereinek a hallgatóság között ülő képviselőit is kielégítse. Ezért előadásaira lelkiismeretesen készült, a tárgyat alaposan átgondolta. Midőn az érzékszervek élettanában a pupilla vöröslésére került a sor, felvetette magában a kérdést, hogy miért nem fénylik rendes körülmények között is az ember szeme, a midőn pupilla épen olyan alkalmas a fény visszaverésére, mint a tapetum. Physikai ismereteinél fogva a kérdést úgy formulázta, hogy a fénysugarak által mikép válnának láthatókká a szemfenék optikai képei? Helmholtz előzői erre nem gondoltak s így fél úton megálltak. Ö a kérdést, mint

physilcus könnyen megoldotta, de mint orvos azonnal átlátta, hogy milyen eredményre vezet egy alkalmas eszköz szerkesztése s ezért azonnal hozzá is látott; nyolcz napi kísérletezés után ez is készen volt. Talán — úgymond — nem is tartottam volna ki, ha nem lett volna meg a theoretikus meggyőződésem, hogy sikerülni kell!

Maga Helmholtz utalt ezen egymásután tanulságaira. Midőn Amerikában 189ö ban Knapp tanítványainak a szemtükör feltalálásának történetét elmondta, szivükre kötötte, hogy a természettudományi jelenségek vizsgálatakor milyen szükséges és hasznos a dolognak végére járni s nem annak fél útján megállani. Csakis így nyilatkozik meg különböző jelenségek egymáshoz való viszonya.

A szemtükör tehát nemcsak új világot nyitott meg előttünk, hanem a természettudományi eredményes kutatásnak példás módszerét szolgáltatta.

S ha most félszázad után számot igyekezünk magunknak adni az elért eredményről, először is azt igazolhatjuk, hogy a mit Helmholtz megjósolt, az az utolsó betűig beteljesült — sőt annál még több.

Jól mondja, hogy a szem belsejének kórtanát sűrű köd borította. A míg a szem külső betegségeiről már Beer1 mai napig is helyt álló leírásokat közöl, addig a szemfenék betegségeiről a a múlt század egész első felében a leggondosabb észlelőknek sem volt s nem is lehetett fogalmunk. Beer maga beismeri, hogy a fekete hályog diagnostikájában még nagyon sok a tenni való, de koránál fogva nem reméli, hogy elérheti azt időt a mikor azt lehet mondani, hogy az amaurosissal tisztában van. Sőt 1810-ig elő sem adta e fejezetet, mivel úgy érezte, hogy a baj lényegébe nem volt elég betekintése. A Graefe által oly nagyra tartott Desmarres- és Sichel3 is érezték tudásuk e nagy hiányát, de segíteni ők sem tudtak.

De legszembeötlőbb a különbség, ha William Mackenzie, a glasgowi geniális szemész, tankönyvének első és negyedik kiadását összehasonlítjuk. Előbbi a szemtükör feltalálása előtt, utóbbi azután jelent meg; a speculatiót tényleges leletek foglalják el s a bon eztán i beosztás tért hódit.

Azóta természetesen a functionális vizsgálatok tökéletesedésével és az élőben s a hullán talált elváltozások összehasonlítása által a kórképek tisztábbak lettek s ma a közegek, az érhártya, az ideghártya s a látóideg betegségeinek kórképei épen olyan módon különithetők el, mint a szarúhártya vagy szivárványhártya betegségei. Helmholtz várakozása tehát e tekintetben nem bizonyult túlvérmesnek; az, hogy a therapia a diagnostikával nem tartott lépést, bizonyára nem a szemtükrön múlt, mely utóvégre nem lehet más, mint vizsgáló módszer. Még biztosabb eredményeket nyújt a fénytörés objectiv meghatározása. De a szemtükör alkalmazásának ezen két csoportja korántsem meríti ki annak jelentőségét.

A szemfenék valósággal a test tükre s az alkati betegségek egész sora a szem belsejében jellemző elváltozásokat okoz, ilyen módon a szemtükör nemcsak a szem betegségeinek diagnostikai eszköze, hanem a szervezet egyéb betegségeinek is egyik legpontosabb jelzője. Ennek megfelelően a klinikai, a tudományos és a szemorvosi életben megérdemlett becsülésben s értékesítésben részesül, tekintélye nem hanyatlik, hanem évről évre emelkedik.

De a gyakorló orvos asztalán még mindig hiányzik ! íme ez azon terrenum, melyet a szemtükörnek még meg kell hódítani. Még azon esetekben is, a mikor az orvosnak módjában áll a szemész véleményét s leletét kikérni, az így nyert értesítést nem tudja úgy értékesíteni, mintha az elváltozásokat saját szemeivel látva, észlelve illesztheti be a kórképe. De mit tegyen az a vidéki vagy kórházi orvos, kinek nem áll rendelkezésére a szemorvos közreműködése ? A szemtükrözés tanának fejlesztése a szemorvosok kezében marad, de a már elért eredményeket minden orvosnak értékesítenie kell. Ha a sebész maga kopogtatja ki a tompulatot, a gynaekologus maga kiséri figyelemmel a lázat, ha belgyógyász az ascites megcsapolására maga vállalkozik, akkor minden orvosnak

1 Lehrbuch von den Augenkrankheiten. Wien, 1817.

2 Traitó theorique et pratique de maladies dós yeux Paris. 1847.

3 Traitó de rophthalinie. la cataracte et Famaurose. Paris. 1887.

7