Szemészet, 1902 (39. évfolyam, 1-6. szám)
1902-08-31 / 4. szám
ORVOSI HETILAP — SZEMÉSZET 47 1902. 4. sz. s felviszi a belső szárat a szemöldök fölé, a hol a szemöldökránczoló és a homlokizom rostjait is magába fogja. Itt újra ugyanazon szúrási csatornán beviszi a fonalat s körülbelül 8 mm-rel kifelé megjelenik vele a bőr felett, a hová a másik tűvel a külső fonalat is felhozza. Itt már előre kis börsebet (1'5 mm. nagyságban) készített; a fonalat takácsmódra csomózza s a börsebet bevarrja. Világosabban érthető a tűk haladási módja az idézett helyen látható ábra megtekintésével. Közvetlenül műtét után nagyobb az eredmény : a szemrés alvás közben is kissé nyitva marad. Épen azért mondja Koster, hogy a betegnek eleintén erőszakosan kell pilláját becsuknia, hogy a fonalak a maguk rendes helyét megtalálják. Arra az esetre ha netalán lobos duzzanat támadna, Koster 3000-szer hígított langyos sublimatoldattal való borogatást ajánl. A mi későbbi fejtegetéseit illeti a jó hatás magyarázására, azzal nem fognak egyetérteni a kérdéssel foglalkozók. De nem értett azzal egyet már Pagenstecher sem, holott Kosler abban az e-etben, ha a fonalak eltűnnek, felszívódnak, (selyemfonál!) vagy kigenyednek, műtétét, mint Pagenstecherféle fonalas hegköteg készítő-műtétet fogja fel. Pagenstecher 1901. júniusában (Zeitschrift für Augenheilkunde) tiltakozik az ellen, hogy a tűkkel a szemi és-zárót is felnyalábolják. Ragaszkodik ahhoz, hogy nagy tűk és vastag fonalak használtassanak, mert így erős hegkötegek jönnek létre. Ezek a hegkötegek igen erősek még akkor is, ha a szúrási csatorna genyedés nélkül (első szándékra) gyógyul. Mules már 1894 előtt gondolt arra, hogy valami erős és állandó összeköttetést kellene létesíteni a homlokizom és a szemhéj széle között s ezt úgy képzelte megvalósíthatónak, ha vékony fémdrótot varr be a larsus es a homlokizom közé, a melyet azután benn hagy állandóan. Cant és Morton két esetben végezték a Mwfcs-féle műtétet. A szemrés annyira tágult a homlokizom összehúzódására, hogy a pupilla fedetlen maradt. Láttuk azt az elvet, melyet főképen Pagenstecher képvisel s a mely azt czélozza, hogy keletkező hegkötegek segélyével vitessék át a homlokizom hatása a szemhéjra, láttuk Koster mütevési módját, mely idegen testet visz hosszú időre, állandó tartózkodásra a bőr alá, hogy annak segélyével emelhesse a homlokizom a szemhéjat. Harmadik változata a csüngő szemhéj ilyen elveken felépült mütevésének az a csoport, mely rövidítéssel és lapszerinti hegesedéssel akarja a homlokizom segítségét biztosítani. Ezek között a régebbi a Panas-nak nagyon ismert eljárása, a mely abban áll, hogy egy négyszegletű börlebenyt készít a szemhéj bőréből, azt felszabadítva, átcsúsztatja a szemöldök alatt maradó bőrhíd alatt s felvarrja a szemöldökhöz, míg a bőrhíd alsó szárát levarrja a szemhéji alsó sebajakhoz. Óriási rövidüléssel jár; minden sebészi alapelvvel ellenkezik a bőrnek egymásra varrása (alácsusztatása,) nagy ránczokat, hurkokat hoz létre, a szemrészárás mindig elégtelenül megy végbe. Elve helyes volna, mert a lapszerinti hegedésnél erősebb nem képzelhető, de a rövidítés igen nagy s hatása valóban torzító. Szinte csodálatos, hogy Cohn H. 1895-ben a római nemzetközi orvosi congressuson azt állította, hogy Panas módja szerént míített betegének szemhéjából még egy 6 mm. széles börcsíkot is ki kellett vágnia. Mi maradt akkor abból a szemhéjból ? Transley a szemrés-záróból metsz ki egy darabot, ha Panas szerint operál: ez által elkerüli állítólag, hogy a hegek nem olyan torzító hatásúak. Transley bemutatásához hozzá szólt Noyes (lásd fent) és Harlam, a ki azt állította, hogy elég adott esetben a tarsusból kimetszeni egy félhold-alakú darabot; a bőrt külön kell egyesíteni s a tarsus sebszéleit is. (Régi elmélet a szemhéj rövidítéséről.) Nem tagadható, hogy az irodalom mutat azért fel olyan eseteket, melyekben még a Panas módszere is sikerre vezetett, így Bistis irja, hogy egy 45 éves nuclearis oculomotorius-bénulásban szenvedő egyénnél a ki már két és fél éve szenvedett bajában, sikerrel alkalmazta Panas módszerét. A baj a hátulsó magvakra volt helyezhető ; hogy a kettős képek, melyek szerinte megvoltak, kívánatossá tették-e a csüngő szemhéj felnyitását, azt nem említi. Péchin a Panas-féle műtétet csak az esetben ajánlja, ha a szemhéjemelő tökéletesen hiányzik, a miről, mint Koster sokkal későbben irja, úgy győződhetünk meg, ha 5°/o cocaint cseppentünk a beteg szemébe. A születés óta csüngő szemhéj esetleg kissé emelkedik a cocain behatására, az alsó szemhéj pedig visszahúzódik. Ennek oka a Mliller-féle izom összehúzódása, mely a meglevő szerahéjemelö inának alsó részre tapad. Ha ez létezik, bár sorvadt, vagy htídött állapotban, van támasza a Müller izomnak s így az összehúzódhat; ha ellenben a szemhéjemelö egyáltalán hiányzik, akkor nincs támasza, s nem húzódhat össze a Müllerféle izom. Hogy veleszületett szemhéjcsüngésnél a szemrés mégsem teljesen csukott, azt épen a Müller-féle izomnak lehet köszönni, melynek tónusa bizonyos fokig nyitva tartja a szemrést. Évans is követte a Panas eljárását: egy kis módosítást tett azonban rajta. A műtét területét lehetőleg eltolta az orr felé, a mikor a m. epicranius legerősebb részletével lehet a tarsust kapcsolatba hozni. Legutolsó e sorozatban, de aránylag a leghasználhatóbb a Hess jun. által ajánlott műtéti mód csüngő szemhéj ellen. A műtét maga abban áll, hogy a szemöldökben egy hosszú ívelt metszést végezünk, a bőrt a pillaszélig felszabadítjuk, a szemhéj bőrének közepébe három kettősen fegyverzett fonalat akasztunk s azokat egyenesen felvarrjuk a szemöldökbe. A fonalak csomózása csokorra történik. A hegesedés lapszerinti, a rövidülés szükségszerinti, a torzítás nem nagyfokú. Magam évekig nagy barátja voltam a Hess-féle műtevésnek, úgyannyira, hogy kiterjesztettem azt a szemhéjbefordulásra is, mindaddig, a míg egymásután három ízben nem voltam képes megállapítani a helyes középútat. Vagy sok volt az eredmény s így a szemrés nyitva maradt, vagy kevés az eredmény s így a szemhéj nem nyillott kellőleg. Ezenkívül egy más körülmény is közrejátszott abban, hogy a Hess-féle műtéttől eltértem. T. i. a bőr rugalmas szöveténél fogva nem alkalmas arra, hogy tartós összeköttetést létesítsen a szemhéj és a homlokizom között. Igaz, hogy ennek a meglazulásnak, elernyedésnek nem szabad olyan hamar bekövetkeznie, mint azt Fejér közleményében a minap olvastam (Gyógyászat, 1902. április) s nem is áll az be egy-két év előtt. Ha pedig olyan módon vezetik a bőr felkészítését, hogy a bőr alatti kötőszövet, a szemrés-záró izom bönyéje, sőt valami az izomszövetből is a felső lemezbe kerüljön, akkor az eredmény majdnem biztosan állandó is marad, ha olyan hatást idéztünk elő, hogy a szemrés teljesen nem zárható. Hess módszerét kipróbálta Poll, a ki az Ophthalm. Society of the Unit. Kingd. 1901. május 23-iki ülésén mutatott be két esetet; Blair, a ki a Britisch Medical Association 1901. augusztusi ülésén ismertette az eljárást; Critchett, a ki öt esetben műtett Hess módszerre szerint: ezek közül kettőnél állandó lett az eredmény, míg háromnál 1 —2 év múlva visszatért az eredeti állapot. Hess módszerén változtatott Landolt és pedig akképen, hogy a pillaszél felett 4 mm.-rel, de azzal párhuzamosan vezeti a bőrmetszést s a bőrt egészen a szemöldökig felszabadítja. A szabaddá vált tarsus-szélbe fonalakat erősít s azokat felfelé húzza a szemöldök felé. A bőrsebet csak néhány nap múlva egyesíti és pedig fel- és befelé: a mi által „igen szép cosmetikus hatású (!) ránczot“ nyer. Kann a Wiener med. Wochenschrift 1893. 8-dik és 9-dik számaiban egy eljárást ismertetett, mely szerint ö a homlokizmot alapjáról csonthártyaemelővel (raspatorium) letolja, az egészet felszabadítja s a tarsushoz levarrja. A hatás szerinte igen nagy, úgy hogy úgyszólván megijeszti a műtőt, de napok múlva megkisebbedik és állítólag állandóan elég nagy marad. 6. Izomképléses műtétek. Már Künn fentirt műtété egyenes, izomszerü összeköttetést iparkodik létrehozni a homlokizom és a tarsus között. Valódi izomképléses eljárás azonban Harier-é, a ki a szemrészáró izomkötegét köti össze a homlokizommal. E czélból ovalis metszést végez a szemhéj bőrén, felkészíti a szemrészárót, két szalagszerű csíkot szabadít fel belőle, a melyek közül az egyik a külső, a másik a belső oldalon többi izomtömeggel összekötte
