Szemészet, 1901 (38. évfolyam, 1-6. szám)
1901-10-27 / 5. szám
48 1901. 5. sz.С közt liliom összekötő pigmentált rostok maradnak meg. Glaucomás esetekben — ha csak chorioiditis nem ment előre — az érhártya elvékonyodott, stromája zsugorodott, miáltal felülete dudoros, csipkézett lesz. Mindig, 8—4 kivétellel magán hordja egy chronikus lob tüneteit mint elszórt infiltratio vagy főleg infiltratio az edények körül. Az edények szintén chronikus lob jellegét mutatják elváltozásaikon, a mennyiben peri- és endophlebitis a vénákon, a choriocapillaris gyakori obliteratioja, az edények endoarteritikus elváltozásai, falaiknak hyalin degeneratioja minden esetben többé-kevésbé kifejezett; ezekhez ritkán az érhártya oedemája is csatlakozik. A chorioidealis pigment is jellegzetesen viselkedik, a mennyiben rendetlenül széthányt, kisebb-nagyobb csoportokat képez, a chorioidealis gyűrű körül többnyire megkevesbedett, ritkán (2 eset) megszaporodott. Glaucoma inflammat,nál az edények gyakran tágak, vérböek, az edények thrombosisa vagy szabad vérzés az érhártya stromájában csakis haemorrlmgikus glaucománál vagy intraocularis vérzésnél található. A chorioidealis gyűrű a scleralisnál jóval szükebb, rendesen éles ép | széllel végződik; a chorioidea a gyűrű helyén elvékonyodott, pigmentszegény és atrophiás. A retina 22 esetben levált volt; e leválások nagy részét azonban artificialisnak kell tartanunk, mint a mi más szemekben is a bulbus felbontása és egyéb manipulatiok közben előfordul. Retinaleválás a degeneratio egy tünetét képezi mindenkor glaucománál, kivéve, ha azt intraocularis daganat idézi elő. Elváltozásai hasonlóan az érhártyáéihoz igen variálnak, azonban közösen mind degeneratios, atrophiás jelleműek. A retina atrophiás, szövete fellazult az összes rétegekben többé-kevésbbé; ezen elváltozások legjobban feltalálhatok a dúczsejtrétegben, mely a legtöbbet szenved, degenerált, eltűnik, esetleg nehány homogen magnélküli sejtje marad vissza (Panas), A másik, nagy pusztulásnak kitett réteg a pálczika-csapréteg, mely degenerált, atrophiás, rajzolatát elvesztette. A retina többi rétegei közt a leggyakrabban elváltozást mutat még a belső rostréteg, mely erősen fellazult, azután a külső magcsaréteg, a belső magosa- és két szemcsés réteg fel- | lazulása, szétzilálása ritkább. A membrana limitans interna három esetben, az externa egy esetben megvastagodott. A retina, különösen, ha a chorioidea is erősebben infiltrált, gömbsejtesen infiltrálva lehet; tartalmazhat vérzéseket is, de legjellegzetesebb elváltozásnak glaucománál azt a sok apró és nagyobb cystaképződést kell tartanunk, mely majd minden esetben (16), — hol a retina összenyomott volta nem kifejezett fellelhető. E cysták kerekek vagy oválisak, hézagokat, űröket képeznek, önálló falla nem bírnak és jelenlétük a'retinát (egy esetet kivéve) meg nem vastagítja, tehát valódi sorvadásnak, az idegelemek elpusztulásának a jele. A retina edényei kevés eset kivételével endoarteritikusak, vastagodottak, faluk hyalin degeneratiot mutat, lumenük pedig az intima vastagodása által vagy hyalin egynemű massával lehet obliterálva. A legnevezetesebb elváltozások és egyúttal a legtöbb érdekkel kisértek a látóideg-fő elváltozásai. Két secundaer glaucoma esetét kivéve, a papilla mindig excaválva volt: az excavatio foka igen különböző: két esetben nem volt az egész papillára kiterjedő, hanem csak annak felére, illetőleg 2/s-ára; a mélysége három esetben csekély volt, a többiben tetemes. Régi glaucomáknál és degeneratios stádiumban az excavatio igen mély, üstszerü vagy ampullán alakú, azonban a legtöbb esetben a széles tölcséralak az, a mit a glaucomás excavatioban megtalálunk. A papilla a lamina cribrosa előtt teljesen hiányozhatik, csak az excavatio oldalán találunk nehány összeszorított atrophiás idegrostot, de a legtöbb esetben mindig megtaláljuk a papilla rostozatának jó részét, mely a lamina cribrosára és az excavatio oldalaira szorított atrophiás rostokból áll, melyek hol tömörek, hol pedig lazák és rostjaik közt — különösen az excavatio felső részeiben és közepén — űröket, cystákat tartalmaz. Ezen elváltozást az excavatiok oldalsó részei mutatják jól, hol minden oly esetben, ha a papilla szövetének egy része megvan, ezen elváltozás látható. A lamina cribrosa minden esetben hátratolt, ívalakban concav, leghátulsó pontja a sclera vastagságát is meghaladhatja. Az excavatio alakja és foka a lamina cribrosától függ, mert ennek kitérését — a mi glaucomás szemekben mindig jelen van — követi a papilla. Oly esetekben is, midőn excavatiot a papillán nem látunk (2) vagy az még csak csekély fokú (3), a lamina cribrosa hátratolt. Az excavatio a temporalis oldalon mélyebb, mint a nasalison, épen így a lamina cribrosa kitérése is ; csak egy esetben találtam azt, hogy a lamina cribrosa egyenes volt és semmi concavitást sem mutatott. A lamina általában mellső rétegeiben tömött, összeszorított, hátsó rétegei lazák. Felülete, ha csupaszon képezi az excavatio fenekét: sima, egyenletes, ha pedig rostoktól fedett: hullámos; felületének állapota sokban függ az alatta levő látóideg állapotától és a centrális edények kilépési és elágazódási módjaitól. A centrális edények rendesen a lamina közepét fúrják át és az excavatio foka szerint az idegrostköteggel együtt eltérnek az excavatio fenekére vagy oldalaira. A látóideg minden esetben atrophiás volt; oly esetekben, melyben az atrophia nem volt az egész idegen kifejezett, az idegtörzsnek legalább Ve része mégis atrophiás volt (2). A gerendázat kötőszövete megszaporodott, néha kevéssé gömbsejtesen infiltrált, üt esetben az idegrostkötegekben és azok szélein elszórt kisebb-nagyobb, esetleg csoportosan elhelyezett űröket, hézagokat és cystákat találunk, melyek külön fallal nem birnak; e cysták két esetben a lamina cribrosán át a papillába is követhetők, körülöttük a látóideg szövete fellazult. Egy esetben a benyomuló üvegtest a lamina cribrosát átfúrta és mélyen hatolt be a látóidegbe (hex-nia corporis vitrei). A látóideg erei megszaporodtál?, endoarteritikusak, a centrális edények szintén vastagodásokat, lumenük szűkülését mutatják. A látóideg hüvelyei lazák, lemezesek ; az intervaginalis űr a legtöbb esetben normális, három esetben tágult volt, azonban ezek közül is csak egy (XXIV.) biztosan felvehető, míg a többi elváltozás a műtéti beavatkozás következménye is lehet. A hátsó ciliaris edények többnyire tágak, tátongok, endoartei-itikusak, ha ily scleroticus jelek a többi képletekben is fellelhetők. Ciliaris idegek hét esetben részleges atroplxiát mutattak, a többi 18 esetben épek voltak. Nem tartozik jelen dolgozatunk keretébe ezen elváltozások okaival is foglalkozni, azonban néhány szóval mégis szükségesnek tartjuk ezekre is kiterjeszkedni. Tény az, hogy a látóidegfö és környékének minden elváltozása glaucomás szemekben secundaer, a fokozott intraocularis nyomás következménye. Ennek kétségtelen jele a chorioideának összenyomott volta, elvékonyodása, az excavatio kifejlődése és főképen a lamina cribrosa hátratolt volta. Nem áll az, a mit Schnabel állít, hogy a lamina ciábrosa glaucomás szemekben helyén marad, hiszen egyetlen egy esetemben sem találhattam ezt, egyetlen szerző eddigi vizsgálata sem tartalmazz ezt támogató adatot, sőt ellenkezőleg számos adat (Sachsalbei-, Axenfeld, Brailey, stb.) és saját öt esetünk azt bizonyítja, hogy a lamina cribrosa az, amire az intraocularis nyomás .első sorban hat, a melynek kitérése primaer az összes szemfenéki elváltozások közt és kitér akkor is, a midőn excavatio még egyáltalán nem is fejlődött, mikor a papilla besíippedése nem követte még a kitért laminát. Az intraocularis nyomást folyadék közvetíti, melynek nyomására kezdetben a szem azzal reagál, hogy a mennyire lehet tágul és levezető utat nyit, a hol csak erre anatómiailag praefox-málva van. Ezt bizonyítja a sclera elvékonyodása és a papilla környékén lemezekre való fellazulása is (Stilling). Ha a bulbus rigid, sclerotikus, e compenzáló képessége csekély vagy teljesen hiányzik, mint a hogy az többnyire is van, mert a glaucoma főleg a sénilis szemek megbetegedése. A szemben pangó folyadék feláztatja a szöveteket és a minden oldalról ható nyomás és ellennyomás a legérzékenyebb ideges elemeket éri legjobban, azokat kezdetben izgatja majd csakhamar sorvasztja is el legelőbb. Ha valahol egy szövetlaesio létrejött, azon át benyomul a folyadék és Űröket, hézagokat, cystákat hoz létre. Ha a lamina cxúbi-osa nem elég ellentálló, úgy rostjai közt a kevésbbé ellent - álló idegrostkötegekben a folyadék lassanként benyomul a látóideg törzsébe és ott is előrehalad, míg ellentállásra nem talált vagy a hol az intraocularis nyomás már nem hat. Ezt bizonyítja élénken az üvegtest kétségtelen hermája és a leirt kis cysták a látóideg törzsében. A chorioideára ható nyomás egy chronikus lobot indit meg, ORVOSI HETILAP — SZEMÉSZE T I
