Szemészet, 1901 (38. évfolyam, 1-6. szám)
1901-10-27 / 5. szám
44 ORVOSI HETILAP-SZEMÉSZET 1901. 5. sz. kezében, egyes alkalmas esetekben, ily módon (ha jobb mód nem volna rá) hasznot tehetnének; de még akkor is megmarad az a nagy kifogás, hogy a conj. területének bizonyos részéről így nem lehet ledörzsölni a felszintes és puha csomókat sem, a mélyebben fészkelőket pedig sehol sem. Ezért ép a dörzsölést évek óta nem gyakorlom, a vele általánosan élést pedig károsnak tartom. Láttam eseteket, hol a gyuladástalan kötőhártyába ágyazott, de nagyszámú folliculus (igazi trachoma benignum) ellen hónapokig makacsul használt dörzsölés eltávolította ugyan a csomókat, de általában lobossá és heges felszinűvé tette azt a kötőhártyát, mely egyéb eljárások után hegteleniil gyógyult volna meg. Nyilvánvaló dolog, hogy okszerűtlen eljárás az egész kötőhártyát gyötörni olyankor, ha az egyes, bármily kicsiny, kórfészkeket külön megtámadni módunkban van. A csomók nyomással és karczolással való kiürítésére szolgálnak utóbbi időben : a körmök, a drótkefék, a csípők, a Knapp-féle henger, Kuhnt-féle kinyomók. A körmöknek sebészi eszközökké avatását, bár nem először történik, nem tartom szerencsés gondolatnak; két domború tárgygyal gömbölyű képleteket nyomni szét még akkor is czélszerűtlen, ha ezekhez könnyen hozzáférhetnénk velők. De a térviszonyok olyanok, hogy a hüvelykek körmével máshol mint a tarsus szélén, alig dolgozhatunk sikeresen; szó sem lehet arról, hogy a kinyomkodás igy pontos és általános legyen, még kevésbbé arról, hogy a szétzúzott csómok helyén tiszta sebterületek maradjanak. Nem kevésbbé szerencsétlen eljárás a kefealakú eszközök használata. Osszekarczolni ép és beteg részleteket, találomra letépdesni kóros sejtcsomókat s az ép szövetdarabjait és végül otthagyni rútul összekarczolva és szaggatva a kötőhártya felszínét, kivéve, ha csak nehány órára is a váladék befolyásának: ez ellenkezik mindazzal, mit sebészi pontosságnak és gondnak nevezhetünk. Hogy a kefe árpakalászból, sertésből vagy fémszálakból készült-e, az teljesen közömbös, mert a hatás ugyanaz s az eszközt ép oly kevéssé lehet biztosan tisztán tartani. A különböző csípők, melyek közt legelterjedtebb az ú. n. orosz trachoma-csípő, kíméletes és némely esetben kielégítő eszközök. Egymáshoz lapuló száraik között jól siklik és szükség szerint erősebb vagy gyengébb nyomással jól kiüríthető a csomós kötőhártya; különálló nagyobb felszintes csomók ezekkel kényelmesen távolíthatók el. De igen kevés eset van, hol ezek magokban eleget tehetnének. Ha a csomókat vagy az infiltrált redőket vastagabb szövetréteg fedi, a kiürítés nem mindig sikerül elég jól; a csípő egyfolytában nagyobb területet nem érinthet és nagyobb erőszak alkalmazásával akár a felső, akár az alsó hajtásban berepesztheti az ép kötőhártyát is, e mellett a külső zúg tájékon levő többnyire apróbb és keményebb csomókat vele eltávolítani alig sikerül. Ezért a csípők használható segédeszközök ugyan, de a csomók és infiltrált redők kiürítésének rendszerét rájok alapítani nem lehet. A Knapp-féle mányovlók forgó rovátkos hengerei valóban ügyesen kigondolt eszközök. A kifejthető, nyomás, kivált ha a szárak kissé összehajtanak és merevek velők igen jól fokozható; a hengerek élei nagyol)!) sértés nélkül könnyítik meg a csomók burkának felpattanását, a nem nagyon vastag kötőhártyában egymásután többszöri alkalmazásra még a mélyebben fekvő csomókat is kiürítik vagy szétnyomják, tehát némi masszáié befolyást is gyakorolnak. Gyorsan, bár legtöbbször nagy fájdalommal tisztítják meg a szemhéji' kötőhártyának s a felső hajlásnak középső részeit. De ellenök tetemes kifogásokat emelünk mindnyájan, kik velük hosszabb időn át sok esetben dolgoztunk. Teljesen hatástalanok a kötőhártya alatt és a tarsusban magában fészkelő beszüremkedésekre; síiig van hatások a meg nem ért vagy hosszas edzések miatt megkeménykedett csomókra; nem lehet velők kiüríteni a külső szemzug tájékán levő, bár felszintes csomókat sem, sokszor még a belső zug mellettieket sem; ha velük nagy erőszakot alkalmazunk, beszakíthatjuk az ép kötőhártyát bárhol, a hol lazán tapad az alapjához, a miből az következik, hogy pl. az alsó hajtásban néha kelleténél nagyobb és vaskosabb hegek keletkeznek. Ezeken a visszásságokon nem lehet segíteni semmi óvatossággal, mert a mángorló nemcsak nyomja, hanem szerkezeténél fogva húzza is a megfogott kötőhártyát, melyben néha csak nehezen tud fordulni. A mángorlónak ez a czélszerűtlen tulajdonsága indította Kuhnt-ot arra, hogy expressorait szerkeszsze, melyek alapeszméje épen az, hogy a kiürítést tisztán nyomással kell végezni. Ezek az expressorok csípőszerű eszközök, melyeknek végei különböző alakú, sok helyen átlyukasztott, vastag lemezekben végződnek. A lemezek erős összeszoritására a közéjök kerülő csomók megrepednek és mivel a lyukak nem szemben állanak a két lemezen, ki nem térhetnek s tartalmok kiürül. Látni való, hogy ennél a műveletnél az eszközt ugyanazon a helyen többször kell feltenni, hogy minden csomó egy-egy lyukba kerülhessen, tehát a többszöri nyomkodás miatt a kötőhártya, a tarsus stb. meglehetős nagy sérelemnek van kitéve, valamint az is, hogy ez az eszköz mélyebb fekvésű sejt-tömegeket szétnyomhat ugyan, de ki nem ürít. Az eszközt nem használtam sokszor, mert még ez sem felel meg a kímélet és czélszerűség azon mértékének, melyet az előttünk levő czélra szolgáló eszközöktől és eljárásoktól megkívánok. Mindezeknél sokkal pontosabb, bár igen hosszadalmas a Sattler eljárása, mely abban áll, hogy a csomókat meghasítja és apró kanalacskával kikaparja. Ha valakinek türelme van arra, hogy ily módon minden egyes csomót külön kezeljen, sebészileg legtisztábban s a kötőhártya legnagyobb kíméletével fog eljárni. Nézetem szerint a szóban levő képződmények kiürítésére a kikaparásnak az a módja a leghelyesebb, mely megengedi azoknak pontos letisztítását, de nem kívánja az egyes, néha igen apró csomók külön kezelését. Ezért az én gyakorlatomban a Sattler-féle kanalazásból lassanként az az eljárás fejlődött ki, melyet e lapokon pár évvel ezelőtt már leírtam és melyet nem a csomók kikaparásának, hanem a kötőhártya megkaparásának nevezek (abrasio conjunctivae). Sem a szó, sem az eljárás eredeti gondolata nem az enyim, a hogy előbbi közleményemben is előadtam; de az eljárás alkalmazásának körét kitágítottam s ez alkalommal ismét ajánlom a trachoma megfelelő alakjainak általános kezelésére és a minden alaknál elébb-utóbb mutatkozó folliculusszerű beszüremkedések kiürítésére, mivel e czélokra bőséges tapasztalásom szerint (évenként 500—600 esetben végzem) a legkíméletesebb és legbiztosabb sikerű eljárás. Hogy a kötőhártya egyes részeiben beágyazott csomók és a felső hajlásnak a tarsus közelében levő néha 5—6 mm. széles, összefüggően infiltrált redő kaparással megtisztítható legyen, feltétlenül szükséges, hogy a kötőhártya illető része a kaparó műszer elől ki ne térjen, vagyis kellően niegfeszíttessék. Ez igen könnyű felül, de sokszor igen nehéz alól. Ma is úgy gyakorlom ezt, a hogy régebben leírtam, t. i. a magam kettős horgával, melyet közelebb vagy távolabb állított végekkel, a kifordított felső szemhéj alá, egészen a fornixba tolok fel, a felső hajlást lehúzom és felemelem; ez alkalommal elenyészően csekély kivétellel azt tapasztalom, hogy a trachomás változások az ily módon láthatóvá lett területen a tarsusszélétől legfeljebb 10—12 mm.-nyire terjednek a fornix felé és majdnem kizárólag csomós és felszintes beszüremkedésekből állanak, tehát a trachoma legmakacsabb jelensége : a kemény, szemölcsös vastagodás majdnem minden esetben megszűnik a tarsus szélén és ha valamivel azonfelül terjed is, leginkább a külső zug közelében, messzebb mint 3—4 mm.-re soha sem halad. Hogy ez a körülmény mit jelent, arra később visszatérek. Mikor a lehúzott és kiterített kötőhártyán a szempillának felfelé húzása mellett meggyőződöm, hogy a levont széles redő mindkét oldalán vannak csomók, hogy azok elég puhák és kiemelkedők, hogy a kötőhártya nem zárja be azokat magába, tehát kiüríthetők, a horog nyelét átadom segédemnek, ki azt felfelé húzza s én kisebb vagy nagyobb kaparóval a kötőhártya öblének így elővont részletétől minden csomót, minden puha részletet gondosan lekapargatok; azután a horog nyelét az arczra fektetve (a horgok szárai alá az alsó szemgödör-szél tájára vattacsomót teszek a vér felfogására) lefelé húzza segédem a kötőhártyát, én balkezem hüvelykével