Szemészet, 1901 (38. évfolyam, 1-6. szám)
1901-02-24 / 1. szám
Melléklet az „Orvosi Hetilap“ 8. számához. 1. szám. Budapest, 1901. évi február 24. SZEMÉSZET. Szerkeszti SCHULEK VILMOS egyet, tanár. TARTALOM. Imre József dr. : A trachoma-ügy és a szemkórházak. — Leitner Vilmos dr. : A cupragolról. — Falta Marezei dr.: A trachoma gyógyítása ichthargaimal. — Irodalom-szemle, — Vegyesek. A trachoma-ügy és a szemkórházak. Irta : Imre József dr., a h.-m.-vásárhelyi Erzsébet-szemkórház főorvosa. A m. kir. belügyministerium közelebbi időben eg}' füzetet adott ki,1 melyben beszámol arról, mit tett 17 év alatt a trachoma ellen; hogy mit miért tett s a mit nem tett, miért nem tette. Bármely okból keletkezett e 27 lapos beszámoló, köszönettel tartozik a belügyministeriumnak mindenki, a ki e nagyfontosságú és nagy nyilvánosságot követelő ügy phasisai és adatai iránt érdeklődik. Sok adatot ugyan nem találunk e munkában, sőt mint bátor leszek megemlíteni, a trachoma-ügy hazai állását belőle épen nem lehet megismerni; de kiválóan alkalmas arra, hogy a belügyministerium gondolkozását, rendszerét és a jövőre vonatkozó terveit megtudjuk. Ennek pedig van olyan jelentősége, mint bármely adathalmaznak. Az a nagy elismerés, melylyel a közegészségügyi szakértőjének a trachoma ügyében kifejtett működéséért adózunk, az az öröm, melyet ugyanily elismerésnek a külföldön való megnyilatkozása nekünk magyaroknak okoz, nem nyomhatja el sem az érdeklődést -a belügyministerium tervei, sem a kritikát az eddigi eljárás esetleges hiányai iránt. A trachomaügyben oly sok jó dolog történt már, hogy a róla gondolkozó szakember az egésznek nem okozhat már kárt kifogásaival vagy eltérő nézeteivel, csak hasznot a részletek esetleges tökéletesítésével. A füzet különösen bőven foglalkozik a trachomaügy nehézségeivel, azon akadályokkal, melyek az óvó és gyógyító eljárások sikerét gátolják; ezek magyarázata szinte mentegetődzéssé alakul. Pedig azon kijelentést, hogy „a trachomát nehány év alatt kiirtani, illetve a rendes mederbe visszaszorítani nem lehet; arra több generation át folytatott munka szükséges“, minden szakorvos aláírja s az ellenkezőt senki sem követeli. A belügyministerium helyzete e téren elég nyugalmas ; a munka eszközei meg vannak adva, eredményei ellenében komolyabb elégületlenség nem nyilvánult s a trachomaelleni intézkedésekre vonatkozólag is, tudtommal, csak igen gyér és ártatlan felszólalások történtek; ezek sem azt rosszalták, a mi történt, hanem javasoltak még ahhoz olyanokat, a mik nem történtek s a miket a rendszer tovább fejlesztésére alkalmasaknak gondoltak. Ebben a nyugalmas helyzetben, mint e jelentésből látható, a belügyministerium tovább haladt a maga útján; az utolsó 8 év alatt erélyesebbé tette s jobban kiterjesztette a trachomaügyi eljárást; ezen idő óta keletkezett nyolcz trachoma-kórház, a budapesti szt. István-kórház trachomás osztálya, tehát a trachomában szakértő orvosok kiképzésének központja s ezenkívül 1899-ben 42 állami trachomaorvos volt alkalmazva és 18 körorvos kapott e bajban szenvedők kezelésére külön rendes fizetést. Ezen idő alatt fejlődött a hódmezővásárhelyi szemkórház is odáig, hogy a belügyministerium évi 2000 korona segélye alapján új épületet emelhetett s ágyait 40-re szaporíthatta. Az utóbbi években lett bizonyos tekintetben mintája a mi eljárásunk Poroszországnak (úgy hogy Greeff berlini rk. tanár 1897-ben Danzigban tartott cursusaiban a magyarországi trachomaelleni hatósági eljárást rendszeresen tárgyalta) és legutóbb az is kiderült, hogy Torontálmegye három déli járásában már csak l'2°/n-a trachomás a lakosságnak, nem 4'5°/o mint 1883-ban, tehát 16 évvel előbb. 1 A trachnma-ügy Magyarországon 1883—1900-ig. Közzéteszi: a m. királyi belügyministerium. Budapest, 1900. A belügyministerium azonban úgy látszik még sem igen elégedett a helyzettel; a kiadott füzetben olyan panaszok vannak a közönség, a hatóságok és orvosok ellen, melyek erre mutatnak s melyek mindnyájunk tapasztalása szerint alaposak. „Legtöbbnyire még az intelligensebb beteg is megunja a hosszú gyógykezelést . . . ily rendetlen gyógykezelés mellett, még ha szakavatott kéz is végzi — mely azonban nem mindenütt áll rendelkezésre — végleges és alapos gyógyulás csak aránylag kevés esetben érhető el.u (7. 1.) „Hogy azon betegekkel szemben, kiket a hatóság kényszerít a kórházba menni, az említetteken kívül még milyen nehézségek merülnek fel, azt legjobban illustrálja a beteg és orvos közt folytatott liarcz vége — a beteg szökése a kórházból1,1 (8. 1.), „. . . az illető községi vagy körorvos különböző okoknál fogva nem mindenütt alkalmas ezen működésre“ (18. 1.), „. . . az illetékes hatóságok csak későn idézik maguk elé az orvosok által bejelentett mulasztó betegeket-“ (u. o.), „sőt aggodalommal nézünk a jövőbe, mivel az ország többi részeiben sem pótolhatók az állásukat elhagyó állami trachoma-orvosok“ (19. I.). Valóban igen nagyok a trachoma-ügy nehézségei. Talán semmi sem illustrálja jobban, mily tanácstalanul áll a legszakértőbb ember is a gyakorlati eljárás nehézsége előtt, mint az a csodálatra méltó ötlet (mely azonban költségességénél fogva „nem lesz sokáig folytatható“, meg azért sem, mivel e czélra alkalmazható szakképzett orvosok hiánya miatt már az eddigi 6 orvos sem bocsátható Szeged városnak rendelkezésére), hogy Szeged külterületének egy részén állami trachoma-orvosok utaznak tanyáról tanyára, lakásukban keresve fel a betegeket, a kiknek, ha dolga van, otthon sem várhatják meg s ha nincs, hozzájuk is elmehetnek. Az ilyen rendszer az eszközökben való legnagyobb megszorultságot mutatja s a ki a parasztság eszejárását ismeri, tudja, hogy ezzel az egész ügy kompromittálható, mert az ily módon kötelességétől (az orvoshoz eljárástól) felmentett beteg, kinek „helyébe megy“ az orvos, annál kevésbbé fogja azt hinni, hogy neki érdeke és kötelessége szeme gyógyítása végett bizonyos terheket viselni. Ebből a füzetből magából kiderül, hogy a legnagyobb bajok a következők : 1. a trachomás emberek legnagyobb részé nem veszi baját komolyan és nem bízik a gyógyítás hasznában ; 2. nincsen elég képzett orvos a baj ellen való sikeres eljárásra; 3. a trachoma hosszú baj, melynek állandó kezelése gazdasági okokból is ritkán lehetséges; 4. a hatóságok közreműködése nem kielégítő. Ezeknek a tudása indított engem arra, hogy 1893-ban előadást tartsak a budapesti kir. Orvosegyesületben „A trachomások meggyógyitása“ czímen, melynek befejezéséül, úgy gondolom, elég szerényen, bár nyíltan, némi bírálatot gyakoroltam a trachoma ellen addig történt intézkedéseken s egy pár olyan javaslatot tettem, melyeket az Orvosegyesület helyesnek talált s a nagyin. Belügyminister úrhoz intézett emlékiratban megfontolásra és elfogadásra ajánlott. A javaslat lényege az volt, hogy a nép hajlandóságát baja gyógyíttatására meg kell nyerni sok jó eredmény felmutatásával s hogy az lehető legyen, jól képzett szakemberekre kell bízni a súlyosabb esetek kezelését, a községekben működő orvosok ellenőrzését és vezetését s hogy ilyeneket évről évre nagyobb számmal lehessen kapni, apránkint több kis (mintegy 30 ágyas) szemkórházat kell felállítani a trachomaelleni eljárásra megszavazott összegből. Kimutattam, hogy egy ily szemkórház mibe kerülne, mennyi munkát végezhetne s hogy a mennyiben
