Szemészet, 1900 (37. évfolyam, 1-6. szám)

1900-03-25 / 2. szám

24 ORVOSI HETILAP-SZEMÉSZET 1900. 2. sz. A 16 éves Rácz Istvánnak jobb szemén 20 D myopia és V = % о volt. A lencse discissiói után 2 D myopia és V = 6/go lett. A színkép határa most 385—889, átlagban 388 A. Bal szemén 18 D myopia, v = i;/20 és 8/4 papilla át­­mérőnyi conus volt, különben a szemfenék ép ; színképhatára 1897. julius 28-án 408—416, átlagban 410 A; a műtétel és a teljes meggyógyulás után 1898. február 24-én ezen szemén van E, v = s/in; a színképhatár 384—390, átlagban 385 A, tehát a régibb állapothoz mérten a színkép átlagosan 25 A-el (250 Angstrom egységgel) tágult. Ezen kevés adatból mégis egy és más kiderül, a mi Wid­­mark adataival összevethető és nagyobbára azok mellé soroz­ható. És pedig a következő: 1. Hogy az értékek valamivel kisebbek, az Widmark adataihoz jól illik, mert az égfénynyel való gyengébb világí­tásnak felel meg. 2. Minthogy az orvos urak a legjobban iskolázott vizs­­gálási anyagból valók, bemondásaik a két szem határának különbségéről megbízhatók. 3. Saját észleléseim magamon 3 különböző időben, inga­dozásokat adtak, melyeket az előzményekből, a fáradt szem­ből és idegrendszerből kell kimagyarázni. Egyébként az ég­fény és a pupillanagyság is változott lehetett. Ezek a sok­szor ismételt kísérletekből meglehetősen azok voltak, melyek a szélső eredményeket szolgáltatták. Egy részlet mindig egy­formán megmaradt, hogy t. i. a bal szemen a határ elmosó­dása alantabb helyen kezdődött de felsőbb helyen végződött mint a jobb szemen, tehát elhúzódottabbnak nyilvánul. 4. A rövidlátó R. I. ifjúnál a lencse által előidézett különbségre A 25 (tehát 250 Angstrom egység) jut. Ez Wid­mark leleteihez mérten kevés. Egyelőre azonban csak mint eltérő további adat tudomásul veendő. Még feltűnőbb azon­ban az, hogy ezen egyénnek színképhatára egészben alacsony volt; annyira alacsony, hogy ama sorba vág bele, melyet W. a 62 évesnél öregebb személyekről hoz fel. így az a kérdés is feltolakodik, hogy vájjon nem minden a fiatal korban apha­­kiássá lett emberen idővel a színkép (a többi közegek mara­­dékos fluorescentiájának későbbi enyészésével) meghosszabbo­­dik-e, tehát a fiatal években rövidebb. 5. W. 11 öreg embere közül 5-nek kezdő szürke hályogja volt. Ezen egyének színképhatáraival, mely A 400 körül volt, nem egyezik az, hogy az én 75 éves emberemtől a lencseszínképnek (mely a III. tábl. 50. sz. alatt áll) és az egész szemteke színképének (mely a III. tábl. az 54. sz. a. nézhető) határa, addig míg élt, csak az L vonalon (381'5) lehetett Az ő lencséje egyébként R. 6. u. sárga is volt és magja 57-2 mm. átmérővel bírt. Itt a W. adatai és az enyémek nem egyeznek. Minden nagy tiszteletem mellett Widmark nagy jelentő­ségű kutatásai irányában, legyen szabad leplezetlenül szót mondani. Az ő leletei öreg embereknek színképhatáráról talán még sem tesznek szabályt, habár elégszer előfordulnának is. Úgy látszik ugyanis és logice következik is abból, a mi itt a hályo­­gos lencsemagokról való tárgyalás alkalmával elmondatott, hogy a magzsugorodás és ennek következményében a hályog­képződés fokozott fényelnyeléssel karöltve jár. A színképnek megszűkülése tehát a készülő szürke hályognak első jele lát­szik lenni. W. esetei közül azoknak fele számában a hályog kezdete már látható is volt. Az esetek másik felében is már végbemenő lehetett az, a miről itt szó van, t. i. az előkészü­lés a szürke hályogra. Igaz, hogy ajogosultság teljes látszatá­val ez ellen hangsúlyozni lehet, hogy 11 véletlenül összeverő­dött eset nem valószínűen vehető mind egyformán egy és ugyanazon megbetegedés leendő áldozatának; hogy kezdő szürke hályog 5 személynél 11-ből már magában véve neveze­tes véletlenség; hogy 11 eset csak inkább bizonyít szabályt mint egyetlen 1 eset. Helyes. En azonban kezdő lencsezavarodást számos esetben lát­tam öregeken, mely éveken át közel állandó maradt, úgy hogy az emberek operálás nélkül el voltak halálukig. Legfel­tűnőbb volt ez nekem saját rokonaimnál. Az elébb feltételezett nevezetességnek ellenébe tehát egy legalább épen oly számú, de valóban előfordult nevezetességet állíthatok, hogy t. i. több mint egy tuczat személyes és házasság útján szerzett rokonom, tehát egymás közt nem is mind vérrokon (mostoha anya, nagybátya, nénék stb.), majdnem mind és évek során át tud­­tokon kívül valamicske lencsezavarosságot mutattak fel és meghaltak, 1—2 kivéve, panasztalanul. Számos hályogjelölt mozog közöttünk, kiknél döntő vizsgálásra nem kerül a sor, annyival kevésbé fejlődik a dolog műtevésig. Az előbb emlí­tettekből alig valamelyik került volna észlelés alá, ha a sze­mélyes közelség nem állott volna fenn. Ezért nem is szoktam az ilyen kórismét feltolni, ha a körülmények szerint hallgat­nom is lehet. Hiszen mulasztás vagy valamilyen vád ilyen esetben nem fenyeget. Ezt a pontot annyival szükségesebb volt taglalni, mert fönebb elmondott nézeteim folyományául azt képzelem, hogy talán öregeknél a szürke hályognak ezen készülődéses szakaszát a színképnek a H vonalig és alája megrövidültségéről lehetne már felismerni. A kórisme megtevésére van az a könnyen kezelhető vizsgálási mód a spectrographon kigondolva, melyről előbb említés volt. Az idejekorán történhető felismerés jelentő­séggel bir. Mert ha az öregkori hályog nagyrészt az ibolyán­túli fénytől származik, melyet a lencse most, mióta sárga és kemény lett, mohón felszív: akkor nagy ideje, hogy a valódi hályogképződést jó hosszan kitoljuk ultra-ibolya ellenes pápa­szemek állandó viseltetése által. Hogy az aggastyánok színkép-végével miképeu áll az ügy, az elég hamar tisztára derülhet. Widmark talán hályog­operáltak másik szemét vizsgálta. Ez esetben az ügyállás eleve tisztán meglátszanék: ezek a szemek már nem is ép szemek voltak. A 12 öreg ember szemei közül az, a melynek szín­képe a legrövidiiltebb volt, annak idején, ha műtevésre kerül, a legsötétebb, mindenesetre pedig vöröses (talán R. 4, 5, 6 és r, s, £, и vagy hasonló) maggal bírónak fog kiderülni. Hogy minden aggastyán olyan színképhatárral bírjon mint az ő eseteinek a legtöbbje (9 a 11-ből) és hogy minden ember­nek végezetül hályogossá kell válnia, azt mégsem lehet egy­szerűen feltételezni. Az előadott tényekből még némelyekben egyéb gyanítás is meríthető. A 10—55 éves élőkön nyert, — AVidmark bőséges vizs­gálatainak eredményeképen most már mondhatjuk, hogy — átlagos és rendes leletek visszakövetkeztetni engednek a látó­hártyának ezen ügyben negativ physikalis befolyására. Lehet ugyanis a közegek együttes színképét felvenni, azután a lencsét magában színére és elnyelési színképére vonatkozólag megvizsgálni. Ennek a két színképnek össze­hasonlítása mutatni fogja, hogy a lencsén kívül még vala­melyike a közegeknek lényegesen elnyel-e. Ha ennyire vagyunk, akkor a két színképet továbbat az átlagos közön­séges színképpel lehet összehasonlítani. Ha így sem mutat­kozik különbség, akkor a látóhártyának physikalis befolyása ezen a vizsgálatnál használt fénynek összetételére ki van zárva, ellenkező esetben kimutatva. A Widmark által használt különösen erős megvilágítás­nak köszönhetjük csakugyan a munkájának vége előtt közölt általános jellemű levezetéseket. Közönséges égfénynek hasz­nálatával nem lettek volna nyerhetők. Nélkülözni őket semmi­képen sem szeretnék. Továbbá gyanítani lehet, azaz az öregkori hályogképző­désről előadott nézeteknek következményeképen várni lehet, hogy városiak hályogmagjai világos sárgák, falusiaké sötéteb­­bek és narancsszínűek lesznek. Szobatudósoknál pl. rendesen világos, hajózóknál, földmíveseknél stb. sötét hályogmagokkal kellene találkozni. A barnasötót cataracta fusca s. brunea öreg rövidlátókon jól egybevág azzal, hogy myopiás tág pupillájuk annyi éven át sok fényt beáramolni engedett. Továbbat talán a mag rétegzésének finomabb viszonyai­ban vonatkozások a fény neméhez, melynek a beteg életének különböző szakaszaiban kitéve volt, lesznek kimutathatók, így azután a fénybehatásnak múltja a következményekkel

Next

/
Thumbnails
Contents