Szemészet, 1899 (36. évfolyam, 1-6. szám)

1899-03-26 / 2. szám

u

0 R VOS I HETILAl'-SZ E M É S Z E T.

1899. 2. sz

akadályát hárítottuk el. Ezért tapasztalom gyakran, hogy pl. a felső szemhéj megkaparása s az alsónak, változatlanul hagyása után is a kötőhártya egész területe lesz halványabbá és vékonyabbá, valamint csakis ebből érthetjük meg a nagyobb részletek kimetszése után az egész kötőhártyán mutatkozó javulást. Mind ennek oka a váladék apadása, a szem öntisztító munkájának sikeresebb menete s vele a circulus vitiosus megszakadása.

Meg vagyok győződve, bár dualista nézetet vallók, arról, hogy a közönséges, csekély fokú tüszős hurut, vagy épen hurut nélküli tüszöképződés is (folliculosis) súlyos, trachomaszerű bajjá fokozódhatik újabb, specifikus fertőzés nélkül, olyan befolyások miatt, melyek az izgatottságot, váladékot, a kötőhártya ránczosságát fokozzák, a váladék eltávolítását nehezebbé teszik, s hogy ily, csekély fertőzöttségre mutató esetekben is javalva van a tüszők minden áron való eltávolítása, esetleg lekaparása, mert későbbi súlyos rosszabbodást előzünk meg vele. Nem sokszor, de láttam ilyen eseteket s jól emlékszem, hogy olyan embereknél, kiknél (ha nem volt is kizárható újabb fertőzés) a piszkos foglalkozás vagy az állandóan rossz levegőben tartózkodás volt a súlyos gyuladás fellépésének valószínű oka; pl. kovácsok, csizmadiák stb. Azt, hogy a súlyos trachomaképét nemcsak egyféle, hanem sokféle, talán minden olyan fertőző baktérium létrehozhatja, mely eléggé befészkeli magát a kötőhártyába arra, hogy ott idült gyula- j dást tartson fenn, legjobban bizonyítja Axenfeld példája,1 ki egy kétes eredetű, de nem trachomás kötőhártyai gyuladás váladékát oltotta be saját szemébe, s tüszős, trachomához ha- | sonló bajt kapott, mely igen makacs lett. Ha pedig ez így van, nem tagadhatjuk, hogy a folliculusok s velők egy azon jelentőségű képződmények súlyosabb gyuladás kiinduló fészkei lehetnek, tehát ezeknek s a bennök levő fertőző anyagnak eltávolítása az indicatio morbi-nek felel meg.

Az elmondottakhoz csak egy megjegyzést kell még tennem. Nem hiszem ugyan, hogy jó volna szemészetileg iskolázatlan kezekre bízni a súlyosabb trachoma-esetek kezelését, de mégis, ha már minden községi orvos jogosult, sőt kötelezve van minden, nagyon diiferens eljárások végzésére is (milyenek a sublimatos dörzsölések, mángorlások stb.), akkor a most leirt s általam kifejlesztett módja a kötőhártya megkaparásának, mint amazoknál veszélytelenebb, jobban localizálható, határozottabb javallató eljárás, kiterjedtebb alkalmazást érdemel s nem specialis gyakorlottságú kartársak kezére is inkább rá bizható. Azért hiszem, hogy reá még nagy jővő és elterjedés vár a trachoma és tüszős kötőhártyalob kezelésében.

1898. november 25.

Utólagosan és röviden még megemlítem, hogy Kuhnt közleménye,1 2 mely e sorok megírása után jóval jutott ke- i zenibe, véleményemen nem változtat s az ő „expressor“-nak ! nevezett eszközét a leírás után a Knapp-félénél kíméletesebbnek tartom ugyan, de sikeresebbnek nem. Vele szemben is fennáll a kaparás mindazon jogosultsága és szüksége, melyet a fentebbiekben kifejtettem.

A retinalis és üvegtesti kötöszövetképzödések okairól.

Irta: Schultz Kornél dr. szemklinikái tanársegéd.

(Folytatás és vége.)

II. Sérülésekből származó kötőszövetképződések.

A fentebb tárgyalt, s különösen régebben distinctio nélkül retinitis proliferansnak elnevezett megbetegedéstől teljesen függetlenül különböző szerzők műveiben találunk leirásokat, a melyekben a szemtekét érő traumák következtében a szentfenéken keletkező fehéres, kiemelkedő képződésekről történik említés, a melyeknek leírása tökéletesen ráillik a más okok-1 Heidelbergi szemész-gyűlés, 1896.

2 Zeitschrift für Augentíeilk. 1. sz.

ból származó kötőszövetképződésekre. Főképen olyan tompa ütések, contusiók jönnek itt számba, a melyek a szerűteké hátsó felerészét érik. Perforáló sérülések, vagy a szem elülső felét érő súlyos traumák után részint a complicatiós elváltozások, részint a lencse elszürkülése miatt is sokkal ritkábban észlelhetjük a szemfenék ilynemű megbetegedését. A szemteke hátsó felét érő contusiók csaknem kivétel nélkül oly lövési sérülésekből erednek, a melyeknél a lüveg — igen gyakran az öngyilkossági kísérletre felhasznált revolver golyója —* a halántékon, illetve az orbita külső falán áthatolva a szemtekét megütötte; a golyó néha lepattanva a ruganyos szemtekéről, az orbita belső falán akad meg, elég gyakran azonban áthatol a túloldali orbitába s a másik szemet is érintve a halántékcsontba fúródik, sőt azon keresztül eltávozik. Egy ilyen lüveg természetesen a legkülönbözőbb roncsolásokat viheti véghez a szemgödrökben, mint a látóideg összezúzása, a szemmozgató idegek és izmok elszakítása stb. Ezekkel kapcsolatosan vagy nélkülök igen gyakoriak az intraocularis vérzések, a melyek az üvegtestnek jelentékeny részét kitöltő sötét tömegek alakjában jelennek meg; ezen vérzések természetesen a retina, esetleg a chorioidea edényeinek megrepedéséből származnak. Hosszabb, rövidebb idővel a sérülés után, az üvegtestnek feltisztultával a vérömleny helyén feltűnnek az említett fehéres felrakodások, a melyek az I. részben tárgyaltaktól legfeljebb annyiban különböznek, hogy vaskosabb, durvább alkotású tömegeket képeznek, míg finom, szálakban kifutó, pókhálószerű szerkezetet csak elvétve látunk. Egy másik eltérés abban áll, hogy néha igen nagy mennyiségű pigmenthalmazok környezik a fehér képződéseket, gjmkran a hártyák alatt van pigment, a mely azután kékes-szürke színt ad a fölötte levő vékony fehér képződéssel együtt.

A baj lényegével hosszú ideig nem voltak tisztában. A legelső észlelés tudtommal Knapp-é (1868-ból). Revolverlövéssel sérült betege 8 nappal a sérülés után került eléje; akkor a papilla n. opt. tájékát borító nagy vérömleny volt a sérült szemen, a melynek helyén 5 hónap múlva egy fehéres, kiemelkedő, erősen festenyzett képlet volt látható. Knapp, ki hasonló esetről még nem tudott, a képződményt izzadmánynak tekintette. Ugyanígy bírálta el Cohn4 egy hasonló esetét, melyet Waldeyer szövettanilag is megvizsgált; diagnosisa chorioretinitis chronica volt, a retina felszínén talált képletet izzadmánynak jelezte s egyúttal a retina és chorioidea fibrosus elfajulását is constatálta. Ezen nézet mellett foglal állást Goldzieher18 azon vitában, mely e tárgyról 1881-ben közte és BerlinTM között folyt. Goldzieher ezen időből 2 esetét közli, melyek egyike szövettani vizsgálat alá került; a vizsgálatnál egy 17j-—2 mm. vastagságú a retinát és chorioideát magában foglaló, véredényekben dús, de sejtelemekben szegény gócz találtatott, a melyben csontosodási szigetek is voltak. Berlin, mint azt már a Graefe- Saemisch-féle tankönyvben is említetté, azt állítja, hogy a lövési sérülések után a szemfenéken látható fehér képződmény nem egy plastikus chorioretinitis lobterméke, hanem a sérülés alkalmával a retina és chorioidea edényeiből kiömlött vérből képződött fibrintömeg, esetleg ennek szervüléséből származó kötőszövet. Véleményének támogatására felemlíti, hogy úgy a Cohn-, mint a Goldzieher-féle esetben a chorioiditises gócznak tartott részlet sejtelemekben igen szegény volt, s hogy a corpus ciliare ép volt: oly körülmények, a melyek lobfolyamat ellen szólnak. A csontosodás maga szintén nem absolut bizonyíték egy lob mellett, mert tudvalevő, hogy tömeges chorioidealis vagy chorioidea és retina közti vérömlenyekből képződött kötőszövetben ép úgy fejlődhetnek csontosodási szigetek, mint egy izzadmányból származó szövetben. Ezen vita óta a szerzők csaknem kivétel nélkül elfogadták Berlin felfogását s tényleg ezen felfogás mellett szólnak a klinikai tünetek is: a képződmények mindig a retina előtt foglalnak helyet s a retina ereit, esetleg a papillát takarják; vérzés maradványainak kell tekintenünk azon tömeges, szénfekete pigmentlerakódásokat is, a melyek a fehér képletekkel elegyesen vagy azoknak szegélyét képezve láthatók. A közölt esetek átnézete is fölötte valószínűnek tünteti fel Berlin nézetét, mert minden oly esetben, a mely a sérülés után rövid idővel került vizsgálat alá, a