Szemészet, 1898 (35. évfolyam, 1-6. szám)
1898-11-13 / 5-6. szám
54 ORVOSI HETILAP — SZEMESZÉT 189S. 5—6. sz. ha nem is működnék helyesen, akkor sem tiszta a logicai kapocs a könypangás és egy specialis atropin-gyuladás közt. Különben is az atropin a könyek mennyiségét csak felszívódás esetén csökkenti, a conjunct, váladékot pedig nemcsak, hogy nem csökkenti, hanem lokális vérbőséget okozó tulajdonságánál fogva, éppen szaporítja. Hogy a szem bekötözésének pedig milyen hatása van az atrop. conjunct, kifejlődésére, pontosan nem mondhatnám meg, mert ez irányú kísérleteket nem eszközöltem, de hogy Treacher Collins nézete nem valószínű ezen tekintetben sem, azt szintén statistikámból merem állítani. 22 sérült egyén szerepel itt, ezek kétségtelenül mind kaptak kötést, de vájjon akkor kapták-e, mikor a gyuladás kifejlődött? Látjuk, hogy az atrop conjunct, a műtét után 6—8 napon lépett fel, vagyis akkor, midőn a kötést már régen levették. Azért, ha ezen körülményt az atrop. conjunctivitisszel összefüggésbe akarnók hozni, éppen ellenkezőt lehetne következtetni. 2. Egyéb fertőzések. Ezek között a legfontosabb azon, már az előző pontban gyakran érintett lehetőség, mely szerint a bántalmat egyéb útoui fertőzés okozná, mint az oldat által. Ilyen egyéb útoni fertőzések sokféleképen volnának elképzelhetők, mint a hogy a fertőzéses köthártyabántalmak infectiójának módjai igen változatosak. Az irodalomban sehol sem olvasható, hogy a szerzők valamely fertőzési módra különösen utalnának s azon állítások, melyek ide tartoznak, nagyon általánosságban vannak tartva Azért szükségtelennek tartom azon könnyen elképzelhető utakat részletezni, melyeken át ily fertőzés lehetséges volna. Schwtigger contagiositást említ tankönyvében, midőn a bántalom kikerülhetésére alkalmas elővigyázati szabályokat ajánlja. De a contagiositás felvétele még kevesebb alappal bir, mint az oldat általi fertőzés. Erre lehetne ugyanis gondolni, ha egy kórszobában észlelni lehetne egyszerre több egyén megbetegedését, ha mindig vagy sokszor többszörös megbetegedés fordulna elő, de nevezetesen ha csak egy eset is volna arra, hogy oly egyén esnék atron. conjunctivitisbe, ki atropint nem használt. Minderre azonban hiányoznak és/.leletek, azért úgy a contagiositást, mint más bármilyen fertőzés lehetőségét is el kell vetni. A contagiositásra nézve különben Mark eszközölt klinikai vizsgálatokat, a mennyiben atrop. conjunctivitisbe esett betegek conjunctivális váladékát más szembetegek conjuncti vájára átvitte. Többszörös kísérleteinél ily módon azonban nemcsak, hogy atrop. conj uncti vitist nem tudott kiváltani, de még másféle conjunctivális irritatiót sem észlelt. Állatkísérletei ez irányban eszközölve szintén negativ eredményűek voltak. Én egy esetben tettem állatkísérletet. A conjunctivális váladékból úgy sértett, mint nem sértett szemű nyúl cunjunctivájára vittem át kis nyákot, de sem atropinozásra, sem a nélkül gyuladás nem lépett fel. Ha már most Mark negativ eredményű klinikai tapasztalatait ezen állatkísérletekkel és a B) 3. pont alatt elmondottakkal egybevetjük, azt hiszem, fel vagyunk jogosítva a contagiositás lehetőségétől is teljesen elállani. 3. Idő és időjárás. Azon tisztán elméleti lehetőséggel, mely szerint az atrop. conjunct, talán, mint más szemészi és egyéb bántalmak az idővel vagy időjárással lennének okozati összefüggésben, könnyen végezhetünk. Hónapok szerint u. i. így oszlottak meg: Márczius—májusba esik a legtöbb megbetegedés, tehát a tavaszi hónapokra. Ezt követné október, míg a négy nyári hónapra (junius—szeptember) összesen csak annyi esik, mint márcziusra egyedül. De tekintetbe véve, hogy ezen anyag öt évre oszlik meg s az esetek aránylag mégis kicsiny számúnk s a különbség sem feltűnő, következtetéseket belőle vonni nem szabad. D) A pharmakodynamikus hatás. A fentiekkel végére értem mindazon az irodalomban felemlített vagy elméletileg elképzelhető kórokoknak, melyek az atrop. conjunct.-szel kapcsolatba hozhatók. Láttuk, hogy legnagyobb részük nem méltán nyert helyet a bántalom aetiologiájában, csupán két olyan kórokot találtunk, melyről el kellett ismernünk, hogy valamely vonatkozásban a betegséggel állania kell s ez volt 1. az atropinozásra szorult szem betegsége; 2. az atropin bizonyos használati módja A legtöbb kórok azonban olyan volt, hogy azt egy chinin vagy morphin, vagy bármely egyéb orvosszer oldatáról épen úgy el lehetett volna mondani, ha conjunctivitist okozna, mint az atropinról. Ezen felvételekben u. i. mindenről vala szó, csak atropinról nem. Pedig a legrationalisabb és legegyszerűbb gondolat volna azt vizsgálni, hogy nem mégis csak azért okoznak-e ez alkalmazott szerek conjunct., mert atropin volt bennük és nem valami más? Ennek a vizsgálata és nevezetesen a conjunct.-ra való hatásának vizsgálata kell, hogy tehát az első lépés legyen. Mint már említettük, e kérdéssel azonban alig foglalkoztak. Venemannak dolgozatára, ki úgy látszik először foglalkozott e kérdéssel és nézetét a Revue Medic, ban 1882-ben tette közzé, semmi reactióval sem találkozunk az irodalomban. Dolgozatát, mely azonban úgy látszik a prioritás dicsőségével bir Glorieux felett, de nem oly kimerítő és nem oly alapos, nem volt alkalmam elolvasni. Dr. J. Glorieux 1885-ben az Annales des Dentist.-ben ismerteti kísérleteit s ezeken alapuló elméletét az atrop. conjunct, kóroka felől. Ezen dolgozatra már találunk itt ott reflexiót, bár szintén nem valami kiterjedtet s inkább csak a franczia irodalomban, míg a németekre Glorieux felfogása alig látszik befolyással lenni, kik inkább Graefe (majd víjabban) Hirschberg befolyása alatt állanak. Glorieux tudomásom szerint az első, ki a tételt kimondta, hogy „— c’est l’atropine, qui est cause de la conjunctivite atropinique“, ő az egyúttal, ki az atrop. conjunct, nem veti össze egyéb olyan bántalmakkal, melyek után orvosszerek alkalmazásával mint conjunctivális irritatiók fellépni szoktak, hanem az atrop. conjunct.-nek mint külön álló kórképnek létezését állítja, igy a pharmakodynamikus hatás alapján különíti el a higanykészítmények, eserin stb. használata kapcsán néha fellépő bántalmaktól. Glorieux kísérleteit két sorozatban eszközölte. Az egyikben békának, mindkét lábát a tibio-tarsalis ízület felett elastikus ligaturával lekötötte s az igy előkészített lábak egyikét különböző töménységű atropin-oldatba, a másikat közönséges tiszta vízbe dugta. A hatásnak, mely így előállott, kétségtelenül az atropintól kellett erednie. Ekkor a következőt észlelte: l°/o'os oldatban 24 órán át tartva a lábat s a kötést feloldván, az egész láb erős, diffus vérbőséget tüntetett fel s a vérkeringés akadályozottnak látszott. Az erek erősen kitágultak. Fehér vérsejtek az edényfalon nem léptek ki. Ezen erős hyperaemia 4—5 napig tartott el. Ha l°/0-os oldat 18—20 órán át hatott be, szintén ilyen jelenségek mutatkoztak, az előbbiektől csak fokbelileg térvén el. 2°/0-os oldat már 12—8 óra alatt idézte elő ezen tüneteket. 4°/0 os oldat már 6 óra alatt. Ekkor már azt is tapasztalta, hogy fehér vérsejtek a kis ereket erősen megtöltötték s a végtag megduzzadt. A másik láb mindezalatt semmiféle lobos tünetet nem mutatott. 5°/0-os oldat már 3 óra alatt oly heves hatást váltott ki, hogy az ujjak elhaltak. 5°/0-os oldat pedig 1 órán át hatva be erős lobot vont maga után, mely 4—5 napig tartott el, azután elmúlt. Második kisérleti sorozatában házinyúlnak fülét lekötötte, mi által az anaemikussá lett, azután steril Pravaz-feeskendővel 0 005—0‘02 gm. atropin súlf.-injiciált, a másik fülbe konyhasós vizet. Az atropin-injectio után a ligaturát különböző időben (2—4 óra) bontotta fel. Ekkor mindkét fül hyperaemiát mutatott. De a míg a bal fül (a konyhasós) más napra már ismét normális viszonyokat tüntetett fel, addig a jobb fül erősen duzzadt, vérbő maradt nehány napon át. Ezen hatást sikerült elérnie akkor is, ha a nyulak nagyságával fordított arányban adta is az atropin mennyiségét, a lob mindig beállott, sőt mindig arányos volt a befecskendezett adag nagyságával. Végül a fül alákötése nélkül is injiciált 0'02 gm.-ot, a mikor a fül erősen kivörösödött, bár kifejezett gyuladás nem lépett fel. Ezen exact kísérletek alapján az atropinnak localis edényhüdítő, sőt lobkeltő hatást tulajdonít. Utóbbit azon theoretikus alapon, miszerint a lob nem volna más, mint edény-
