Szemészet, 1898 (35. évfolyam, 1-6. szám)
1898-11-13 / 5-6. szám
1 1898. 5—6. sz. ORVOSI HETILA P -S Z E M E S Z E T. 49 általános tünetek is jelentkeznek, az atropin conjunctivitisre nem illik, mert egyrészt némely egyénnek érzékenysége, intolerantiája bizonyos orvosszerek iránt egészen más megítélés alá esik, mint ezen localis megbetegedés. Ilyen „érzékenység“ különben is a legtöbb esetben véletlenségből vagy ügyetlen alkalmazás folytán származható felszívódásból magyarázható. Minthogy végül az atropin conjunctivitisbe eső betegek éppenséggel nem neurotikus egyének, azért ezen megbetegedés okául idiosynkrasiát sem veleszületett, sem aquiráltat felvennünk nem lehet. 6. Localis betegségek. Nézzük most, hogy a localis, vagyis a szembetegségek miképen viselkednek atropin conjunctivitissei szemben, hogy ezek milyen összefüggésbe, milyen relatióba hozhatók vele? Vessünk ismét egy pillantást a II. sz. táblázatos összeállításra. A számok közt látszólag semmi szabály sem mutatkozik. Pedig ez az a tér, melytől az ember már a legtöbb eredményt várná. Ahlström dolgozatát olvasva feltűnt, hogy az általa idézett esetek műtét után léptek fel. Tudakozódtam Grrósz magántanár úrnál, hogy nem tapasztalta-e, hogy műtétek és sérülések után gyakoribb volna az atropin conjunctivitis ? Grósz magántanár úr azt válaszolta, hogy sérülések után nem tapasztalta, de már régen feltűnt neki, hogy cataractaműtét után a betegek sokszor intoleránsak az atropinnal szemben s akkor ezen alkaloidát más mydriatikummal pótolják. íme egy olyan fontos és hosszú éveken át biztos klinikai megfigyeléseken alapuló adat, melyre építeni szabad. Az kitűnt, hogy az irodalomban is van erről említés téve, igaz, hogy csak, hogy úgy mondjam, eldugva s csak per tangentem érintve — így nyilatkozik például Stellwag is Lehrbuch der prakt. Augenheilk. ez. munkájában (Wien, 1892. p. 39). A klinikai tapasztalat tehát többet mond mint a statistika, ha ezt úgy tekintjük, mint fentebb. Mert azt mutatja, hogy sérüléseknél és műtétek után igen gyakori egy faja az atropin intolerantiának s elég gyakori a valóságos conjunctivitis atropin. Azt is tudjuk, hogy ezeknél rendesen a hevenyen fellépő alakjai fordulnak elő a gyuladásnak; ezek azon esetek, melyekben a gyuladás első Ízben vagy hosszú szünet utáni atropinozásnál áll be s végül ezek többnyire azon esetek, melyeket Schweigger per eminentiam idiosynkrasikusoknak tart. Ha már most ezen szempont által vezérelve tekintjük meg a statistikát s azt vizsgáljuk, hogy a megbetegedettek közül hányán szenvedtek el sérülést vagy műtéti beavatkozást s nem az útvesztő „diagnosis“ rovatot vesszük szemügyre, egészen más adatokat fogunk találni. A 45 beteg közül 24-nél történt sérülés vagy műtét, tehát 53'3%-nál, míg csak 21 van, kinél erről említés nem tétetik. A 45 beteg közül pedig kimutathatólag a műtét vagy sérülés után 22-nél lépett fel az atropin conjunctivitis s azért, ha csak ezen eseteket vesszük irányadóknak, akkor is azt kell mondanunk, hogy a bántalomban szenvedők 48’8%-a olyan, kinél a megbetegedés előtt rövid idővel sérülés vagy műtét történt. A nélkül, hogy a D) pont alatt tárgyalandókat anticipálni akarnám, emlékeztetnem kell arra, hogy a vizsgálók legnagyobb része az atropint egy helybelileg valószínűleg edényhűdést okozó és bizonyosan helybelileg izgató, hyperaemiát okozó szernek tartja. Ha a kettő bizonyos (már akár edényhűdítés útján gyakorolja e hatást, akár máskép) és bizonyos az is, hogy e hatást az idegek útján fejti ki (hiszen csak ideghatásról lehet szó, mert nem edző, szövetpusztító szer), nem önmagától kínálkozik-e a gondolat, hogy itt, t. i. sérüléseknél és műtétek után azért fog conjunctivitis, még pedig heveny conjunctivitis beállni, mert az agens a feltárt szöveteken keresztül akadály nélkül juthat el az idegekhez, ezeket direct éri, nem pedig a physiologikus rétegeken, burkokon keresztül, közvetlenül érvényesül az atropin chemiai afficiálása s így a hatás dynamikája is egészen más lesz. Hát az ingerlékenysége az idegeknek hogy áll ? Ez meg fokozott minden lobnál, a mit nemcsak a pathologia tanításából, de mindennapi saját tapasztalatunkból is tudunk. S a sérülés nem lobot von-e maga után, vagy legalább is egy reparáló folyamatot, mely testvére a lobnak ? Ha pedig ez mind így van, ki kételkednék, hogy itt nem valami különös idiosynkrasiával vagy más efféle, csak erőszakos magyarázással, kiforgatott dologgal, hanem tisztán és egyedül a viszonyok által feltételezett folyamattal, egy orvosszernek természetes, csak a körülmények miatt fokozott hatásával van dolgunk ? — Ezen hatásra még visszatérendek, e pont alatt csak azt akarjuk vizsgálni, hogy a localis szembáutalmak miféle nexusban állanak az atropin conjunctivitissei ? Egy fontos eredményre már bukkantunk: bogy sérülések (hiszen a műtétek ezen szempontból sem mások) természetes okoknál fogva praedisponálnak atropin conjunctivitisre. De kérdhetné valaki: ha ez mind így van, hogy lehetséges az, hogy a) nem minden sérülés utáni atropinozásnál lép fel a lob, b) miért lép fel olyankor is, mikor nincsen sérülés? Ad a) A későbbiekben még ismételten fogok utalni e kérdésre, de már itt legyen annyi válaszolva: az atropin conjunctivitis, mint tünettanában s pathohistologiájában láttuk, nem egy egyszerű folyamat, nem tartozik az elementáris pathologiai jelenségek közé, mint pl. egy egyszerű hyperaemia, hanem még a lobfolyamatok közt is igen complicált. Valószínű, hogy ennek kiváltására egy faktor magában véve nem elegendő. Talán bizonyos szövetek, bizonyos része a conjunctional reagál erősebben sérülésre s az ezt követő atropin odaférkőzés esetén; talán a sérülés bizonyos iránya, mélysége, topographiája s igen valószínűen az erek és idegek már előző állapotai gyakorolnak ez irányban befolyást. De eltekintve most ezektől (melyek utóbbikára azonnal újra rátérünk) nem tapasztaljuk-e a legenergikusabb fertőző hatányoknál, hogy sokszor daczára annak, hogy az egyén részéről a dispositio megvan, hogy fertőzésre az alkalom nyujtatik, megbetegedés még sem áll be, vagy csak igen enyhe. A bacteriologiából számos példát lehetne felhozni. Igaz, hogy bacterikus fertőzés nem ugyanaz, mint egy orvosszer hatása. De az analogia a fenti meggondolás alapján azt hiszem jogosult. Ki tudna e kérdésre felelni? Talán a jövő mikrochemiája. Egyelőre fogadjuk el a tényt, a mint van. Ad b) Hogy azon esetek, melyeknél atrop. conjunct, sérülés vagy műtét nélkül lép fel, miképen magyarázandók, épen ez fogja alábbi tárgyalásunk anyagát képezni, azért a logikai sorrend kedvéért és ismétlések kikerülése végett részben a még ezen pont alatt, részben a D) pont alatt elmondandókra vagyok kénytelen utalni. Térjünk azért most vissza a sérülések befolyásának tárgyalására és vizsgáljuk, hogy a fent leirt klinikai tapasztalatokon kívül vannak-e még más adataink is a sérülések és e bántalom közti összefüggés mellett? Vannak, még pedig állatkísérletek. En állatkísérleteimre a házinyulat választottam, mely könnyű hozzáférhetősége, kényelmes kezelhetősége folytán, de különösen azért, minthogy nagyfelületű conjunctivái a legkülönbözőbb beavatkozásokra tág tért engednek, igen alkalmas ilyen experimentumokra. A kísérletek azonban, melyeket ez irányban tettem, nem absolute bizonyítók, mert a nyúl úgy látszik, kissé renitens és igen erős insultusokra reagál csak conjunctivitissei. Mindazonáltal mégis a következőket lehet tapasztalni. Az első kísérletet a II. sz. nyulon (1. alább) tettem. Október 15-dikétől fogva állott kísérletek alatt, midőn november 17-dikén mindkét tarsalis conjunctiváján dr. Leitner Vilmos szíves segítségével egy centiméter hosszú bemetszés ejtetik a conjunctiva egész vastagságán keresztül, miután előbb a conjunctivalis zsák 3% bóroldattal bőven kimosatott s cocainnal anaestheziáltatott. A metszés után jobb szemébe 1% atrop. borac. közönséges, nem steril oldatából, bal szemébe destill. vízből kap egy-egy cseppet. Ez reggel történt. Délben mindkét sértés körül hyperaemia látható, a seb duzzadt. Este a bal szemén még mindig a sértés körül localisalódik a lob, mig a jobb szemen az egész conjunctiva tág reczézetű activ vérbőséget mutat. Másnap reggel ugyanez constatálható. Ismét
