Szemészet, 1898 (35. évfolyam, 1-6. szám)
1898-02-20 / 1. szám
1898. I. sz. ORVOSI HE T ILAP-SZE M ESZE T 11 A látótérben kimutatott eltérések jó része (32%) functionalis zavarokon alapuló concentrikus szűkületben állott, melyet szerző a retinának csökkent fényérzékenységéből magyaráz. Egyéb, organikus megbetegedésektől feltételezett látótér abnormitások közé tartozik a centrális és paracentralis scotoma, melynek oka lebet egy atrophiás chorioretinalis gócz a maculán vagy a látóidegnek retrobulbaris bántalmazottsága. Ez utóbbi lues kíséretében igen ritka, szerző is csak 2 esetre emlékszik magángyakorlatából. A látótér peripheriás zonularis hiányait a látóidegnek a szemteke mögött székelő interstitialis luetikus gyuladásából magyarázzák. Leitner Vilmos dr. III. A fény hatása a szemre.1 Szerző munkájában részint mások, részint saját tapasztalatai alapján a legérdekesebb kérdések egyikével, a fénynek a szemre való behatásával foglalkozik, mely nagy jelentőségénél fogva méltán érdekli úgy a tudomány, mint a gyakorlat emberét. Könyvének első fejezetében — miután bevezetésképen a fénynek az életműködésekre való általános hatására utal s a szénanyagcsere előmozdító tényezőjét nevezetesen a rövid hullámú sugarakban ismeri föl — a physiologikus hatással foglalkozik. Szerinte a fény hatása a szemre lényegében megegyezik a bőrre gyakorolt s objectiv vizsgálatok által beigazolt hatással s a vér- és nyirokáramnak idegbefolyás alapján való gyorsításában áll; oly körülmény, mely a fokozott elválasztás által közvetve egyfelől a lencse és iivegtest táplálkozási viszonyaira, másfelől a látóanyagok képződésére hat kedvezően. De viszont a már kész Iátóanyagokat a fény elbontja, minélfogva azoknak épp e bomlás arányában pótoltatniok kell, hogy meg ne zavartassék a „dissimilatio“ és „aasimilatio“ közt fönnálló labilis egyensúly, vagyis az adaptatio. Ha a fény intensitása fokoztatik, eljö egy határ, melyet szerző „a fényadaptatio felső határáénak nevez, melyen felül a dissimilatio nagyobb lévén, mint az assimilatio a retina kifáradási, kápi'ázási tüneménye gyanánt látászavar áll be. Eme felső határnak meg felelöleg felvesz egy „alsó ingerküszöb “-öt, melynél a fény inger gyanánt kezd hatni. A kettő közt van az adaptatioképesség területe. E területen belül a hirtelen fényváltakozásra beálló kifáradási tünemény csak relativ, mert csakhamar megszünteti az adaptat'O ; ilyenkor t. i. a fényelnyelö retinapigment bevándorolva a pálczikacsapok külső tagjai közé, némileg paralyzálja a fény photochemiai hatását. A káprázással járó fájdalomérzet okát a dissimilatio alkalmával keletkező bomlásterményeknek (COa stb.) a ciliaris idegekre gyakorolt izgatásában látja. A második fejezetben az extrem erős fény által okozott kóros elváltozásokat tárgyalja. Ezek erős napfény behatásánál főleg a retinában és chorioideában találhatók s typikus esetekben a macula táján fellépő chorioretinitis képében nyilvánulnak. Enyhébb fokú laesio esetén a megfelelő functionalis zavarok utalnak a baj fovealis természetére. A hó- és villamos ívfény behatásánál ellenben a kórképben objective túlnyomóan a conjunctiva, a cornea és az uvea mellső részeinek lobos tünetei dominálnak, míg a chorioidea és retina bántalmai ritkák s negativ tükri lelet mellett rendesen csak functionalisak. A villám hatására a cataractaképzödést tartja jellemzőnek. Szerzőnek úgy saját, mint másoknak s ezek közt különösen Widmark-nak vizsgálataiból egybehangzóan kiderül, hogy a jelzett elváltozásokat főleg a hyperibolyás sugarak okozzák ; a hösugarak szerepe e téren jóval kisebb, ellenben a pupillareactiót — úgylátszik — ezek váltják ki. A hösugarak behatására az izgalmi tünetek csakhamar jelentkeznek, de gyorsan is múlnak, míg ha hyperibolyás sugarak hatoltak be, több óra alatt, sőt csak másnapra fejlődnek ki teljesen és csak lassan tűnnek el. A lencse és üvegtest, bár nagyfokban absorbeál hyperibolyás fényt, mégis ép marad, mert nagy fluoreskáló képességénél fogva megváltoztatja a hyperibolyás^ sugarak lengési számát s azokat hosszabb hullámú világító sugarakká alakítja át. Innen van, hogy lencseliomályosodás csakis oly concentrált hyperibolyás fényre volt észlelhető, a minő a közvetlen közeli villámcsapás alkalmával hat 1 Einfluss des Lichtes auf das Auge in physiologischer und pathologischer Beziehung von Oberstabsarzt Dr. H. Krienes, Privatdocent an der Universität Breslau, Halle a/S. 1897. be, vagy a minővel Widmark-mk és Hess nek kísérleti úton is sikerült lencsehomályokat létrehozni. Ugyancsak innen érthető, hogy aphakiás egyének érzékenyebbek a spectrum ibolyafeletti része iránt, mely körülményt a bályog-extractiók után jelentkező „subjecti v kéklátással“ hozza oki összefüggésbe. Kizárólag a hyperibolyás fénynek tulajdonítja a retinalis pigmentvándorlást, mely tudvalevőleg hathatós védő momentumot képez ama fény fokozott dissimiláló hatása ellen, míg a pigmentnek hiányos fejlettsége viszont disponálja a szemet a retina functionalis, illetve súlyosabb laesio esetén organikus megbetegedéseire : ezekért tehát ugyancsak a hyperibolyás sugarakat teszi felelőssé. Érdekes tanulságos példákkal ismerteti ama becses védőberendezéseket, melyek a szemet káprázás ellen óvják: az erősen fejlett szemöldökív, a kiálló orr, a reflexpislogás és a pupilla szűkülése a fény távoltartása által védenek, a szem nagy felületű pigmentrétegei, a sárga maculapigment s a korral előhaladólag mindinkább sárgára színezödő lencse és iivegtest a fényelnyelés, ez utóbbiak még a fluorescentia által is közvetlen védő hatásúak. Közvetett védelmet lát a pislogásnál és bulbusmozgásoknál, de különösen az accomodatiónál kifejtett izomműködésben, mely gyors vér- és nyirokáramlást s ez által a bomlástermények eltávolítása mellett fokozott látóanyagképzödést eredményez. Önként következik, hogy e védő berendezések egyik-másikának hiánya által föltételezett „dispositio“ esetén már „physiologicus fényingerek“ is kóros elváltozást provokálhatnak a szemen. Megemlékezik az idiopathikus hemeralopiáról s annak epi - demikus jellegéről a tavaszi hónapokban; miután pedig ilyenkor a levegő igen könnyen átbocsátja a rövidhullámú fényt, aligha nem indokolt ama következtetése, hogy a hyperibolyás sugarak közös aetiologiai momentumát képezik az idiopathikus hemeralopiának és az ugyancsak tavaszszal gyakori conjunctivabajoknak, talán oly értelemben, mint azt szerző a xerosis epithelialis keletkezésére nézve gondolja, hogy t. i. : photochemiai úton az epithelben kaput nyitnak a xerosisbacillusok invasiójára. Végül a könyv gyakorlati fejezetének nevezhető a harmadik, a mennyiben a jobbára tudományos észleletekböl levont gyakorlati következtetéseket foglalja magában. Röviden méltatja a manapság már exactabb ismereteken nyugvó fénytherapiának jogosultságát oly bajoknál, melyek lényegileg az anyagcsere renyheségén alapulnak. A szemre nézve pedig részletesen birálgatja a fény okozta bajokkal szemben követendő prophylaxis elveit. Ismeretes, hogy oly szembajoknál, melyek adaptatiozavarral járnak, tanácsos a beteget besötétített szobára utalni; miután azonban a sötétség úgy a vegetatio mint a psychikus működésekre nézve kedvezőtlen, a szemre pedig főleg csak a rövidhullámú sugarak ártalmasak, ennélfogva szerinte rationalisabb volna ily betegeket vörös- vagy sárga-fénynyel megvilágított helyiségekben tartani. Gondoskodnunk kell továbbá a beteg számára czélszerü védöüvegröl. E czélszerüség pedig függ az üveg alakjától, anyagától és színétől. Legjobbnak tartja a félgömb-, illetve kagylóalakot, mert ez a selerát is védi az oldalról beeső fénytől. Anyagnak az üveg igen jó, mivel a hyperibolyás sugarakat nagy mértékben elnyeli, míg az optikusok által nagyban földicsért hegyikristály bőségesen átbocsátja, azért elvetendő. A még mindig kedvelt kék üvegeket csak az esetben tartja megengedhetöknek, ha az adaptatio egyensúlya rendes és nem forog fönn dispositio káprázási bajokra; különben pedig a vörös vagy sárga színűeket, különösen pedig a Fieuzal által ajánlott sárgás-szürke üvegeket pártolja, melyek szürke árnyalatuk által az összes fény erejét mérséklik s így az összes követelményeknek a legteljesebben megfelelnek. I’rohászka László dr. IRODALOM-SZEMLE. Szemen történt műtétek után kötetlenül hagyja az illető szemet Hjort1 és 1896. október hó 14-dikétöl 1897. január hó >2-dikáig eszközölt 39 szemtekemegnyitással járó műtété után mindannyiszor ideális volt az eredmény. (Könnyebb tisztántartás szempontjából a ciháknak dr. Schiötz által ajánlott epilatióját is alkalmazta.) 1 Nordisch, mod. Archiv, Festband 31. Stockholm 1897.
