Szemészet, 1897 (34. évfolyam, 1-4. szám)
1897-04-25 / 1. szám
52 ORVOSI HETILAP—SZEMÉSZET 1897. 1. sz. tanulmányomat, a melyet ezen válságos időben festettem, s még mai napig sem hinné ezen képről senki, hogy azt egy színtévesztő festette. Azon képtanulmányok, a melyeket a természet után festettem, tehát a hol a színkeverésben szabadabban mozogtam, sikerültebbek voltak; de ha eredeti festmény után készítettem mümásolatokat a képtárban, ott már feltűnőbbek voltak a tévedések. Ezen körülmény már megdöbbentett s kétségbe estem jövőm iránt. Elmentem az egyetemi könyvtárakba s lázas hévvel s kitartással búvárkodtam olyan orvosi és tudományos könyvek után, a melyek talán felvilágosítást nyújtanak bajomról. E felvilágosítást, fájdalom mihamar megtaláltam, de megtaláltam azt is, hogy a tudomány ezen veleszületett hibán javítani, segíteni nem bírt, s miután erről akkor végleg meggyőződtem s arról is, hogy mint festőművész pályát tévesztettem, erről a pályáról lemondtam s más pályára léptem. A festészetről azonban nem mondtam le végképpen s még mai napig is űzöm azt, hogy mily eredménynyel, azt csak munkáimmal bírnám demonstrálni, csak annyit jegyzek meg, hogy ma már egy oly segédeszközzel rendelkezek, mely mégis lehetővé teszi a munkát. Ezen időben a következő könyveket olvastam: F. Holmgren, De la cecité des couleurs, Paris, 1878. Goethe, Farbenlehre. Graefe und Saemisch, Handb. d. gesammt. Aughlknde. Természettudományi Közlöny, 1874, Klug N., A színtévesztésről. Természettudományi Közlöny, 1882, Szili Adolf, A színvakságról. Természettudományi Közlöny, 1879. Dr. Imre József, A hibás, színlátásról. Mauthner, Ueber d. Wesen und Bestimmung d. Farbenblindheit. Das Doppelspectroscop. e. Analyse der Farbenblindheit. (Centralbl. f. Aughlknde.) Helmholtz: Physiologische Optik. Der Simultancontrast zur Diagnose der Frbblind. (Cohn, Breslau.) Végre: A Revue Scientifique-ben, J. Delboeuf et Spring tanároktól: Récherches experimentales et theoretique és sok más idevágó művet. Ezek mind hírneves és a tudományos világ előtt ismert és becsült tekintélyek, de inkább elméleti fejtegetések és hypothesisek; azzal, hogyan lehetne azt corrigálni, csak a két Liége-i tanár Delboeuf et Spring észleleteiben találtam meg az első nyomot. Megjegyzem, hogy ezek értekezése azért volt reám nézve a legérdekesebb, mert Delboeuf tanár, maga is színtévesztő. Tehát, most már tudtam, hogy a Young-Helmholtz-féle hypothesis szerint, vörös-zöld színvak (daltonista) volnék. Felesleges ezen theoriát emlegetnem, hisz a tudományos világ és minden physikus ismeri s elég elastikus theoria, hogy vele a színvakság több faját ki lehet magyarázni; de engem nem győzött meg s elég vakmerőség részemről azt állítani: hogy biz az csak feltevés. A másik párt (mert tudtommal ma már két fő párt van ezen elméletnél), mely inkább elfogadtható, a Hering-féle, a melyet 1874-ben hirdetett mint új színérzéki elméletet. A Young-Helmholtz elmélet szerint 3 alapérzetük' van, vörös, zöld, ibolya. (Lásd: a mellékelt színes rajzot.) Ewald Hering tana szerint: színérzékeinknek változatossága négy alapérzetre, a vörös-zöldre és kék-sárgára oszlik. A vörös-zöld színtévesztés mindig együtt jár; ezt saját tapasztalatomból ismerem. A kék-sárga színtévesztést azonban, daczára annak, hogy 10 éven át nehány ezer tanulót megvizsgáltam, nem sikerült felfedeznem. Szerény nézetem szerint a színek érzete, elválaszthatatlan fogalom a spectrumban előforduló színekével, azért csakis természeti összefüggés lehet az: hogy a spectrumban levő 4 főszín, ú. m. vörös-, sárga-, zöld-, kéknek ugyancsak 4 főérzőideg felel meg, a melyeknek, kell hogy meg legyenek mind; lehet azonban, hogy néha bénulva, néha pedig talán egy közeg által irritálva. Főtörekvésem czélja most már nem az volt, hogy a theoriákat fejtegessem, hanem, hogy miképpen volna lehetséges látóérzékeimet úgy corrigálni, hogy azok a normalis látásúakkal egyenértékűek legyenek s hogy én úgy lássam a színeket mint a többség s azon okot kerestem, a mely a szememben meglevő szinérző idegek functióját bénítja vagy irritálja; mert tapasztalataim és későbbi kísérleteim tökéletesen meggyőztek arról, hogy mind a 4 főszín iránti érzékeim tényleg csakugyan megvannak, csakhogy azok rendes functióját valami (talán közeg) akadályozza. Ekkor jutott kezembe a „Revue“ azon száma, a melyben Delboeuf et Spring már egy lépést tettek e téren előre s a színtévesztés correctióját experimentálásukkal be is bizonyították s síkra szálltak a tudományos világ azon állításával, hogy a színtévesztés nem corrigálható. Nevezett belga tanárok kísérletei igen érdekeltek, ők azon szempontból indulnak ki, hogy bizonyos segédeszközökkel képesek leszünk a hibát kiegyenlíteni. Delboeuf tanár, ki maga is (vörös-zöld) színtévesztő, a fuxin-oldatban oly színű folyadékot talált, a melyen keresztül nézve ő az eddig hasonló színűeknek látott tárgyakat, egyszerre különböző színben látta és melyeknek segítségével színérzéke, majdnem olyan lett, mint az ép színérzék. Ezt én is tapasztaltam magamon. Tanulmányait társával, ki normalis látású volt, folytatva, oly színű folyadékra tettek szert, melynek segítségével az ép látású Spring, úgy lásson, mint a színtévesztő Delboeuf. Meg is találták. A nickel-ehlorür zöldes folyadékján, üveglemezen át tekintve, az ép látású Spring úgy látta a színeket, mint a színtévesztő. Ugyanezen kísérletet magamon is észleltem; a rosalinoldat corrigálta érzeteimet a nikel-chlorür vagy pedig más világoszöld színes üveg másokat színtévesztőkké változtatott át; úgy és olyan színben látják a világot, mint a daltonisták. Eszleleteik arra vezették a két tudóst, hogy a Young- Helrnholz-féle hypothesist elhagyták és a szín vakság jelenségeit nem egy színérzéki elemnek híjával vagy bénult állapotával magyarázták, hanem a zöldnek túlságos érzékenységével, melyet a rózsaszínű folyadékon át nézve, le lehet győzni. Kísérleteimet ez irányban folytatva egy egészen új világ tárult fel előttem, üde, vidám, élénk színű, a vörös szín égett, a zöld, a melyet eddig inkább sárgásnak láttam, megváltozott egészen; az ajkak, nyelv pirossága élénk lett s másképpen mutatkozott mint eddig, a rózsa s a virágok színe tetemesen élénkült stb., szóval csak most értettem meg teljesen a normálisán látóknak kifejezéseit. Ezen kísérletek egyszersmind arról is meggyőztek: hogy mind a vörös, mind a zöld színérző idegeim meg vannak, nem hiányzanak s képesek helyesen functionálni, csak valami ok van, a mi őket ebben gátolja, ezt kerestem. A két liégei tanár a zöld érzőideg túlingerlésének tulajdonították, a mibe azonban én belenyugodni nem tudtam. írtam nekik, hogy nem lehetne-e ezen correctiókhoz olyan színes üvegeket használni, a mely a fuxinnal való és kissé alkalmatlan kísérletezés helyett practikusabban volna alkalmazható. Delboeuf tanár, a következő választ volt szíves küldeni: „Monsieur! Nous n’avons publié sur la question du Daltonisme, que l’article que j’ai l’honneur de vous adresser, le mérne temps que cette lettre. Nous n’avons plus continué nos recherches, pour diverses causes, dönt la principale est que nous sommes tons deux occupées d’autres sciences et recherches. Nous n’avons pas fait de lunettes, mais nous regardons la chance comme désirable et possible. Recevez Monsieur, mes salutations les plus distinguées etc. etc. Liege, le 19 juillet 1884. J. Delboeuf.“ Ők tehát már kísérleteikkel felhagytak, de a szemüvegek készítését kívánatosnak és kivihetőnek találták. Ekkor készítettem egy kettős falú szemüveget, a melyet kellő nuance-ú
