Szemészet, 1896 (33. évfolyam, 1-6. szám)
1896-07-07 / 2-3. szám
16 ORVOSI HETILAP — SZEMÉSZET 1896. 2—3. sz. heg minőségét ily irányban meg nem változtatja. A következményes iritissel műtétre került betegek gyógyultan vagy jelentékenyen javultan hagyták el a klinikát s recidivával később egy sem jelentkezett. Talán a legfontosabb s a műtét értékét leginkább próbára tevő esetek azok voltak, melyeknél már másodlagos glaucoma volt jelen. Ezeknek száma 7. Közülük 5 a műtét után zavartalanul gyógyult s a glaucoma megszűnt. 2 esetben a műtét utáni 4-ik napon izgalom mutatkozott és tensio emelkedés állott be, a mely az egyik esetben pilocarpin becseppentésre elmúlt, míg a másik esetben iridektomia vált szükségessé. Ezen 2 esetben a glaucoma absolut volt; mindkét esetben a sphincter teljesen leszabadult a hegből. Tehát absolut glaucoma megszűnésére biztossággal nem számíthatunk, valószínűleg azért, mert a sorvadt iris még a szárak leszabadulása után sem lesz képes normalis állását elfoglalni. Van példa az ellenkező esetre is, a mikor ugyanis a glaucoma az iridektomia után is fennállott s csak a később megejtett spliincterolysisre szűnt meg. A hátralevő 4 esetben gyuladás vagy sérülés utáni iriselőesés volt. Ezek közül sikertelen volt egy keratitis ulcerosa utáni iriselőesésnél végzett műtét. 2 esetben a prolabált iris előzőleg levágatott. A sikertelen műtétek közül 3 esetben friss, 2 esetben régi volt a cicatrix adhaerens. Ezeknél az átvágott szárak később (egy Ízben 9-ed napra) ismét visszatapadtak, a mi százalékban kifejezve a régi benövéseknek alig 3, a frisseknek 33%-ában esett meg. A sphincterolysis egyik czélja a meglevő látásnak megőrzése. Ebben a tekintetben az eredmények nemcsak hogy megfeleltek a várakozásnak, hanem azt még felül is múlták, a mennyiben 16 esetben a látás már a kibocsátáskor is javult volt, 32-nél pedig ugyanaz maradt, a milyen a műtét előtt volt. A betegek átlag a műtét utáni 7—10-ik napon távoztak a klinikáról, a mikor tehát a szemen még némi izgalom, fénykerülés van és nagyobb sebzések után a corneális astigmatismus is fennáll: bátran mondhatjuk azért, hogy a legtöbb esetben a látás a műtét előttihez képest megjavult és igen valószínű, hogy azon néhány (6) esetben is, a melyeknél kevéssel rosszabbnak mutatkozott, az említett állapotok megszűntével legalább is az eredetire visszatért. Hogy a látás a sphincterolysis által nem szenved, könnyen érthető: az irisben keletkezett colobomát a cornea hegje elfedi úgy, hogy az káprázást nem okozhat. Ez egyik fő előnye a műtétnek az iridektomiával szemben, a mely a látást rendszerint megrontja, mert bárhol is végezzük az iriskimetszést, a szemhéjak sohasem fogják a colobomát olyan tökéletesen eltakarni, mint azt a corneális heg teszi. A látásnak ilyen gyakori megjavulását onnan magyarázhatjuk, hogy a résszerű vagy körtealakúlag elhúzódott, igen gyakran alig reagáló pupilla a műtét által szabályosabb alakot nyer és alkalmazkodásra képessé válik. A sphincterolysis lehetővé tette azt, hogy a corneális heget megfessük. A festés bajt nem okozhat, mert az iris nincs többé odanőve. Ezen körülmény ismét egy új előny a látásra nézve — eltekintve a cosmeticai szempontból. Ismert dolog, hogy a nem egészen átlátszatlan homályok a fénydiffusio útján mennyire ártanak a látásnak. Ha a homályt tussal megfestve teljesen átlátszatlanná tesszük, ez az ártalom megszűnik. Cicatrix adhaerensnél ezen eljárás a bekövetkezhető iris izgalom miatt contraindicált volt s a sphincterolysis érdeme, hogy ennek a gyakran annyira kívánt és czélszerü correetiónak itt is tért nyitott. Eseteink közül 4 Ízben végeztetett. Mindezek alapján azt hiszem, hogy a műtét intentiói közé a posteriori a látásnak megjavítását is felvehetjük. A műtét természete és a beavatkozás kis mértéke önkénytelenül azon gondolatra vezet, hogy a sikertelenül, vagy félsikerrel végzett sphincterolysis után rövid időre a visszatapadt szárakat egy újabb műtéttel ismét leválasszuk. 5 ilyen ismételt műtét közül 3 sikerre nem vezetett; egy esetben a lemetszett szár napok múlva ismét visszahúzódott és egy másikban sphincterotommal kellett a második műtét után még visszahúzódott finom irisszálat átvágni. Úgy látszik, hogy némely odanövéseknek meg van azon törekvésük, hogy visszatérjenek azon helyzetbe, a melyben hosszú időn át rögzítve voltak s ezen helyzetüket még másodszori leválasztásra sem hagyják el. Bizonyos, hogy az ilyen benövéseken nagy feszülés nem lehet s nem is valószínű, hogy ezek vongálás által bajt idézzenek elő. Ezért az ilyen kivételes eseteket operálatlanul is hagynók, ha előre tudhatnék, hogy a sok között melyek az ilyesek. Megemlítem még, hogy 2 esetben hályogkivonással combinálva végeztetett a műtét; iridektomia opticai czélokból ötször, glaucoma megszüntetésére egyszer volt szükséges. Az eddig megoperált 76 eset alapján a prognosist illetőleg a következők veendők figyelembe: 1. Legjobb eredményre van kilátás régi (évek előtt lefolyt) gyuladás vagy sérülés okozta cicatrix adhaerenseknél. 2. Újabb eredetű (hónapok előtt lefolyt) gyuladások után képződött irisbenövéseknél az eredmények a legkevésbbé kielégítők. 3. Nem absolut másodlagos glaucoma visszafejlődik még akkor is, ha a sphincternek csak egyik szára szabadult ki; absolut glaucoma tensioemelkedésének megszűnése még mindkét szár kiszabadulása után sem várható biztosan. 4. A szemen levő acut vagy chronikus gyuladás nem befolyásolja az eredményt, ha a heg régi eredetű. A mi a szemészeket hasonló műtétekre serkentette, azon gondolat volt, hogy a szemet fenyegető másodlagos bajok elhárításában indicatio causalisnak feleljenek meg, mert az eddigi souverain eljárás, az iridektomia úgyszólván csak kerülő úton létesít a szemnek egy tűrhető állapotot, érintetlenül hagyván a következményes bajok forrását, a benőtt irist. A benőtt iris kiszabadítására törő műtétek czélja ideális: megszüntetni az okot, a mely romlást hozhat vagy már hozott is a szemre, létrehozni olyan viszonyokat, a melyek kizárják a secundaer bántalmak keletkezését. Az iridektomia ugyancsak a következményes bajok ellen küzd s az esetek nagy számában sikert is ér el, de néha nagy áldozat árán. Ép irisrészt kell kimetszeni ; az így keletkezett coloboma sokszor káprázást okoz, mert a helyi viszonyok nem mindig engedik meg a rést olyan helyen készíteni, a hol az a szemhéjaktól fedve marad. Tehát a látás többnyire szenved. És hol van még a biztosíték, hogy a másodlagos baj mégis ki nem tör? Meg van ugyan a valószínűség arra, hogy glaucoma secundarium nem keletkezik, de vájjon nynjt-e az iridektomia csak némi biztosítékot is egy iridochorioditis ellen? Ott maradt a benőtt iris, megvan a fertőzés útja. Példa rá a 7. sz. eset: a beteg szemen iridektomiát végeztek; ennek daczára fellépett egy idült iridochorioiditis suppurativa, a mely a sphincterolysis után jelentékenyen javult. Hogy az iridektomia a glaucoma secundarium ellen nem mindig véd meg, bizonyítja a fentebb említett 4 év előtt közölt eset. Mindez a teljes sikerű sphincterolysisekre vonatkozik. A sphincterolysis, hacsak az egyik szárat szabadítja ki a hegből, máris jelentékenyen csökkenti a vongálást; úgyszólván iridektomia értékével bir, annak hátránya nélkül, mert a látást meg nem rontja. Ha opticai szempontok kívánják, mellette iridektomiát is lehet végezni vagy ugyanazon seben át vagy I később más helyen. A benőtt iris kiszabadítására eddig kieszelt műtétek általános elterjedettségre nem jutottak részint a kivitel nehézségei miatt, részint azért, mert csak kevés, különösen alkalmas ese; tekben voltak használhatók. A sphincterolysis anteriornak kivitele — bár ügyességet igényel — egyszerű; egyetlen eszközzel hajtatik végre s a szemre csekély traumát képez. Használhatósága nagy: hiszen csak igen nagy területű (a fél corneát elfoglaló) vagy az egész pupillát elzáró cicatrix adhaerensek vannak a műtétből kizárva. A fenti adatokból kitűnik, hogy eredményei kitűnők s a hozzá fűzött várakozásokat nem egy pontban felül is múlják.
