Szemészet, 1895 (32. évfolyam, 1-6. szám)

1895-12-22 / 6. szám

52

ORVOSI HETILAP — SZEMÉSZET

1895. 6. sz.

roknál, 1848-ban mint Britekének utódja, assistens lett az anatómiai intézeten és az anatómiának tanára a művészeti akadémián Berlinben, 1849-ben pedig a physioiogiának és az általános pathologiának tanára Königsbergábau. Itt, Kantnak és a kritikai pliilosophiának szülőhelyén, főtevékenységét a physiologiai optikára fordítja, és kevés idő múltán meglepi az orvosi világot egy addig legyőzhetetlennek hitt problémának megoldásával és eszközt ad az orvosok kezébe, mely a diagnostikát mérhetetlen területtel gyarapította és egyszersmind ösztönzésül szolgál a therapia megbecsülhetetlen gazdagítására.

A szemtükör szerkesztése az, a mire gondolunk, azon eszközé, melylyel a szemgyógyászat az igazi klinikai szak rangjára emelkedett, és mely elméleti, sőt aesthetikai szempontból nézve az alkotó emberi szellem legnagyszerűbb vívmányai közzé tartozik.

A hogy Helmholtz azon irtat feltünteti, melyen legszebb, minden esetre legáldásosabb sikeréhez eljutott, méltó rá, hogy szerte ismertessé legyen és mindazok megszíveljék, kik magukat akadémiai pályára szentelik; mint igyekszik pedig a feltalálás főérdemét elődeire tolni és a babért barátja Brücke fejére tenni, az nemeslelkűségének és szívének teljes becsületére válik. Nyomban ki fogjuk mutatni, hogy soha a dicsőség koronája, bármely kutató fejét ékesítette is legyen, jobban kiérdemelve nem volt annál, mely ő neki a szemtükör feltalálása fejében kijutott.

Egyetemi tanár, úgy beszéli Helmholtz, fölötte hasznos fegyelmezésnek van alávetve az által, hogy tudományának egész terjedelmét évente úgy kell előadnia, hogy hallgatóságának éber elméit is, a legközelebbi nemzedék nagy férfiait, meggyőzze és kielégítse. Ezen kényszer adott okot arra, hogy Brückének a szemfénylésről való elméletével foglalkozzék és hogy azt hallgatóinak kísérletekkel megmagyarázza. Ekképen bukkant a szemtükör problémájára, melyet Brücke, ha csak akarta volna, ép úgy tudott volna megoldani, mint ő, Helmholtz maga.

Ámde ezen föltevéshez épen nem csatlakozhatunk. A szemfénylés irodalmából teljes bizonyossággal kiderül, hogy Helmholtz classikus műve előtt ép oly távol voltunk a szemtükör feltalálásától, mint a megelőző századoknak bármely időpontjában. Sem Brücke, sem más valaki elődei közül nem fogták föl a szemfénylés tüneményét annak, a mi tulajdonkép, t. i. sürgős felszólításnak a természet részéről, hogy leggondosabban őrzött titkainak egyikét elragadják tőle. Hogy sok állatnak szeme bizonyos időben fénylik, régtől fogva volt ismeretes, néha-néha emberen is észlelték e jelenséget. Nagy haladásnak tetszett, mikor Gumming Angliában, Brücke Németországban megállapították, hogy azon fény, mely égő parázshoz hasonlóan, némelykor zöldes vagy violás színben a szemből kiárad, nem objective magában a szemben keletkezett, hanem a külvilágtól kölcsönzött fény, melyet a szem háttere reflectál. Britekénél még tovább nyomult előre Cumming, a ki a tüneményt embereken tetszés szerint bírta előidézni és azon volt, hogy a diagnosis czéljaira értékesítse. De azon eszme, miszerint a szemből kiáradó sugarakat gyűjteni is lehet, hogy a szem belsejének kópét nyerjük, senkiben nem támadt. Hogy Brücke meg sem közelítette a szemtükör problémáját, hogy föl sem ért hozzá, azt döntőleg bizonyítja azon körülmény, hogy mikor a véletlen rögtönzött szemtükröt játszott a kezére, ő figyelmetlenül ment el mellette. Erlach barátja ugyanis, a ki pápaszemet viselt, arra tette volt íigyelmessé, hogy, ha sikerült egy kellően fölállított lángnak tükörkép a szemüvegéből egy átellenében álló személy szemébe vetnie, akkor ezen szemnek a pupillája fénylett. Hogy egyáltalában azon kérdés, miként lehetséges a csupán átlátszó közegekből álló szem belsejét megvilágítani, Helmholtz idejéig nem foglalkoztatta komolyan a physikusokat, ma megfoghatatlannak tűnik föl előttünk. Mert hiszen a szemben történő sugártörés elmélete, lényegében, már Kepler óta volt ismeretes és nem forgott fenn kétség az iránt, hogy a szem a camera obscura physicalis typusa szerint épült. Hogy senkisem vállalkozott arra, hogy a camera obscura egyszerű viszonyait a probléma megoldására értékesítse, örökké nevezetes marad a tudomány történetében. Mintha valamely

titokzatos hatalom visszatartotta volna az embereket attól, hogy a sötét burokba zárt kristályszerü magvat megvilágítsák és hogy a szemnek, vagy a hogy a megfejtett titok ellenére is állandóan nevezik: a lélek tükrének hátterét a megfigyelő tekintetének kiszolgáltassák.

Mindebből kiderül, hogy Helmholtznak e téren nem volt előzője és hogy kizárólag őt illeti a szemtükörtan megalapításának dicsősége.

Helmholtz értekezése a szemtükörről —- megjelent 1851-ben Berlinben — egy csapással és a legrövidebb úton megold egy problémát, melyet eladdig nemcsak hozzáférhetetlennek tartottak, hanem fel sem állítottak. Mondhatni, hogy a physikailag képzett olvasó a megoldást már az értekezés első lapján megtalálja. Megállapítja a szemfénylés elméletét, fejtegeti a szem hátterétől refiectált sugarak menetét, kimutatja a camera obscura példáján, miért marad a szem belseje rendesen sötét és kimutatja egyúttal annak a lehetőségét, hogy láthatóvá tegyük. Azután a módszert írja le, miként lehet a legegyszerűbb eszközökkel, egyszerű üvegcseréppel a pupillát fénylővé tenni; miként gyűjthetők egy hozzáillesztett concavlencse segítségével a pupillából áradó sugarak virtuális képpé. Erre egy teljes szemtükör leírása következik, melynek elvén máig is csak csekély módosítás történt. Végül pedig a szemháttér leírása, mely nem kevésbé nevezetes, minthogy arról tanúskodik, mily tökéletes diagnostikus éléslátással rendelkezett a „theoretikus“, a ki előd nélkül és igen korlátolt anyagon már oly részleteket határozott meg, melyek, mint p. o. a papilla áttetszősége, önmagukban is egy kipróbált klinikusnak teljesen becsületére válhatnának. Eszközt is szolgáltat kezünkbe, hogy a szemtükör-vizsgálat által a refractio objectiv megállapításához eljussunk, és megmutatja, hogy a szemháttér beállható pathologikus elváltozásai, melyekről tökéletesen találó schemát vázol, miként lesznek hozzáférhetők a diagnostikus szeme számára.

Ezen munkálat in mice magában foglalja az egész szemtükörtant. Az elmélet be van fejezve, az épület alapjai szilárdan meg vannak vetve, csak csekély kézi gyakorlottság kívánatos, csak a klinikusoknak jóakaratára és képességére van szükség, hogy az új discipliiiát azzá tegyék, a mivé tényleg lett: az orvosi diagnostika legexactabb részévé.

Hozzájárul, hogy Helmholtz értekezése oly világossággal és nyugalommal van írva, mely semmi kétséget fenn nem hagy, hogy nem akad benne semmi, a min későbbiek valami kifogásolni valót találtak volna, és hogy egyetlen fölösleges szó nélkül mindazt megmondja, a mi azon időben egyáltalában mondható volt. Ha van mű, mely magában hordja a halhatatlanság eriteriumait, bizonyára ez az. Azért meg is érdemli, hogy minden physiologiailag képzett orvos, a ki önmagát megbecsüli, legalább egyszer alaposan áttanulmányozza, mert benne az exact kutatás mintáját élvezheti. Hiszen a mi időnkben eléggé visszaélnek az „exact“ jelzővel, a mennyiben igénybe veszi maga számára mindenki, a ki csak egyszer életében egy pár tengerinyulat vagy békát agyonkinzott. A mi pedig a szemorvost illeti, — e könyv tanulmányozása ihlettséggel tölti el őt, mint a természetkedvelőt, ki a folyamot, mentében a hegyóriásokig kiséri és ott fenn a magasban a fenséges magányban a zöld hegyi tóhoz ér, melyből a vizek zuhogva szakadnak a völgynek, hogy ott magukba fogadják mindazon ereket, melyeket a természet őskezdettől fogva egy folyam medernek szánt.

A szemtükör föltalálásával Helmholtz a legnehezebbet cselekedte meg, a mi a élettani optika terén végzendő volt. Most előállott azon föladat, hogy ezen fontos disciplina, mely annyi kutató megfeszült munkássága daczára töredék maradt, kiépíttessék és, a mennyiben ez a tudomány határaiba vág, egészszé alakíttassák. Csak oly egyetemes szellemű, oly mély intuitiójú férfi, a ki a természetbúvárnak rendelkezésére álló kutatási módszerek föltétien ura és a ki a kísérletek elrendezésében kimeríthetetlen leleményességű, csak ily férfiú lehetett képes ezen tervet keresztülvinni. Mert az élettani optika nemcsak a physioiogiának legexactabb része, hanem egyszersmind a legbonyodalmasabb is. Egyáltalában, az ophthalniologia a kutatás oly tere, mely a kutatókat ellenállhatatlanul csábítja;