Szemészet, 1895 (32. évfolyam, 1-6. szám)
1895-12-22 / 6. szám
50 ORVOSI HETILAP — SZEMÉSZET 1895. 6. sz. elemeit, hogy később, a gymnasiumon, e tárgyban kevés tanulni valója maradt. Midőn szülővárosa szép környékén kirándult, a természethez való hatalmas vonzalom fogta el, mely fokozódott, midőn a physika és chemia alapismereteit megtanulta ; ekkor lett előtte világos, hogy a természetet a tudomány felfedezte törvények segítségével megismerni annyi, mint felette uralkodni. Lángbuzgalommal vetette magát mindama physikai művek tanulmányozására, melyeket atyja könyvtárában talált, a bennök tárgyalt kísérletekbe is elmélyedt, a mennyiben azokat kezdetleges eszközeivel megcsinálhatta. A grammatikai és történelmi tanulmányokkal kevésbé tudott megbarátkozni, úgy tűntek fel előtte, mint szabálytalan töredékismeretek, mint a mi a szellemet hiába való módon megterheli. Cicero és Vergilius fölöttébb untatták; tárgyalásuk közben a pad alatt azzal foglalkozott, hogy kiszámította a fénysugarak útját a teleskop lencséin keresztül. Ellenben egész énekeket tanult meg betéve Homérból és teljességgel lebilincselte őt e költő, a ki minden mást túlhaladó nagyságában önmaga is mintegy természeti tünemény és a ki mellett, nézetem szerint, még csak egy említhető, a brit Shakespeare, a kinek fejéről egyébként hasonló sors igyekszik a költői koszorút leszakítani, hogy alaktalan és tartalmatlan árnyakat koronázzon meg vele. így múlt el a gymnasiumi tanulmányok ideje, mely alatt Helmholtzban a természet megismerésére való ösztön szenvedéllyé fejlődött és ama eltökélés érlelődött meg benne, hogy egészen a physikának szentelje magát. De ez, atyjának felfogása szerint, csak úgy volt lehetséges, ha orvostudományra adja magát, minthogy a physika oly művészet számba ment, mely emberét nem táplálhatja. Családi összeköttetések révén sikerült Helmholtznak az úgynevezett Pepiniérebe, a katonaorvosi (Frigyes-Vilmos) intézetbe felvétetnie, mi által leendő életpályája is biztosítottnak látszott. Az orvostudományra adnia magát épen nem esett nehezére, hiszen itt is a természettudományról vagy legalább alkalmazott természettudományról volt szó. Hasztalan kísérlet lenne fürkésznünk, miként fejlődött volna Helmholtz lángelméje, ha a katonailag vezetett intézetben oly tanítókhoz kerül, kiknek egyedüli czélja lett volna katonailag betanított és fegyelmezett szakférfiakat kiképezni. Ily esetekben összeütközések szoktak keletkezni, melyekben nem mindig a lángelme diadalmaskodik. Szerencse Helmholtzra és a világra, hogy nem volt ily sorsnak kitéve. Tanítója Mütter János volt, a német orvosi tudomány egyik legnagyobb alakja. Müller János, koblenczi varga fia, mint anatómus már korán vonta magára a figyelmet. A kevéssel azelőtt alapított bonni egyetemen mint magántanár tanítással és kutatással vívta ki az első elismerést. Ha eltekintünk is nagy tudományos sikereitől és jelentőségének mértékéül csupán azon nagyrabecsülést vesszük, melylyel tanítványai, kik közül némelyek a tudomány legmagasabb polczára emelkedtek, iránta viseltettek, akkor is kivételes egyéniséget kell benne látnunk. Már külseje is lebűvölőleg hatott a fiatal nemzedékre. Homloka szokatlanul széles és magas volt, szeme nagyobbára elfátyolozott, de a szellemi megfesziiltség pillanataiban villámszerűén felvillanó; hallgatagsága a közönséges érintkezésben közmondásos volt, a congenialis tanítvány irányában ellenben közlékeny és bizalmas volt, csupa gerjesztés és ösztönzés. Már fiatal magántanár létére a hallgatók csoportjából kiszemelte a leghivatottabbat, hogy belőle korunk legkitűnőbb anatómusát képezze: Henle Jakabot. Berlinbe hivatva, hogy ott az orvosi tanulmányoknak nagyobb lendületet adjon, mindjárt kezdetben tevékenységre sarkalta a sejttan megalapítóját, Schwann Tivadart. Müller hajlamánál és hivatásánál fogva anatómus, de természetkutató létére nem állapodott meg a puszta leírásnál, hanem az összehasonlító anatómia révén eljutott a physiologiához, melyet ép ő emelt kísérleti tudomány rangjára, miután annyi ideig az anatómiának csupán függelékéül szerepelt. Az által, hogy a morphologiától a physiologiához hatolt előre, azaz, hogy új tényeket halmozva és azokat összehasonlítva a működő szervezet tudományos megvilágításához jutott el, megteremtette a biológia alapjait, azon tudományét, mely az életnek legkülönbözőbb és legváltozóbb jelenségeit egy szempontból felfogni és lefolyásuk törvényeit meghatározni igyekszik. Hogy a biológia tanulmánya, melyet mi a természettudományok koronájául tekintünk, kizárólag oly tudományos módszerek szerint folytatható, a minőt a kísérleti élettan, a physika és chemia nyújtanak, eziránt Müller János tisztában volt Előttünk e követelés magától értődik, de az ő korában, mikor számos elme rabja volt egy természetphilosophia üres speculatióinak, melyeket legfeljebb költői körülírásokul fogadhatni el, nagy érdem és tényleg a tanítványok egész fényes sora, élükön Helmholtz, Du Bois Beymond, Brücke és a bár nem egyenest Miillertől eredő, de befolyása alatt álló Ludwig ő tőle indultak ki, hogy a physiologia épületét az új szellemben betetőzzék. De ha közösek voltak is a módszerek, melyekkel az életfolyamatot kutatták, az élet felfogásában a mestert hírneves tanítványaitól mély űr választotta el, melyet meggyőződésem szerint Müller János philosophiai dispositiója idézett elő. Váljon az élet physikai és chemiai folyamatok kizárólagos játékából megmagyarázható-e? Feltéve, hogy a mi az élet processusában physikai, mindazt pontosan ismerjük, váljon, ha az élő organismusból a physikai erőket kiküszöböljük, teljesen megoldhatjuk-e az élet rejtélyét vagy pedig marad-e még egy X, mely az egész bonyodalmas életfolyamat hordozója, egy meg nem állapítható elv, mely az endített erőket csak azért szegődteti szolgálatába, hogy a látható világban a neki megfelelő szerepet vigye ? Ezen elvet, ezen rejtett erőt: életerőnek, vis vitálisnak nevezték és nincs koczkázat azon állításban, hogy a vitalisták, köztük Müller János, nem hitték, hogy az élet physikai erőinek . kiderítésével meg vau magyarázva, mert hiszen a physikai folyamatok megett az élet metaphysikaí titka rejtőzik. Müller János maga metaphysikai eltévedések ellenében kellően volt vértezve, mert Kant. philosophiájának nemcsak elvhű követője, hanem egyszersmind physiologiai alapját is ő vetette azzal, hogy az érzékidegek specifikus energiájáról szóló törvényt kiderítette; már pedig Kant szerint minden tudomány kizárólag a tapasztalat tanain felépülhet, mi pedig a tapasztalat körén túl van, azt tudományos megismerésünk meg nem közelítheti. De Müller János tanítványai és velük meg utánuk az összes csak némileg is számottevő physiologusok ellenezték, hogy a természettudományi kutatásokba metaphysikaí elem vegyüljön; mindama segítő szerek birtokában, melyeket az egyre hatalmasabban fejlődő természettudományok nyújtanak, ők, Helmholtzczál élükön, azon elvet állították fel: ha az ő feladatuk, hogy az életet kifürkészszék, nekik azon feltevésből kell kiindulniok, hogy az élet igazán ki is fürkészhető. így történt, hogy a physiologiai tudományokban egészen a mi időnkig uralkodó új iskola egyik legfőbb sikereként dicsőítik, hogy végkép kiküszöbölte a titokzatos életerőt, mely nekünk orvosoknak is a vis medDatrix naturae neve alatt ép oly rejtelmes, mint kívánatos szolgálatokat tett, hogy egy természettörvény mozgatja úgy az élő, mint az é ettelen természetet, hogy tehát az élet csak egyik specialis esete a mozgató erőknek, melyek a térben tova repülő égi testekben, valamint a legcsekélyebb porszemekben működnek. Igaz, hogy e század nem záródott le a nélkül, hogy az életfolyamat eme mechanikus felfogása ellen természettudományi részről reactio meg nem indult volna és mi más Du Bois Beymond hires kijelentése: az „Ignorabimus“ mint azon vallomás, hogy a távolság, mely bennünket az élet megértésétől elválaszt, ma, a biológiának minden haladása mellett, ép akkora, mint annak előtte ? De annyit el kell hogy ismerjen a tudományok története, hogy termékenység, fényes sikerek és nevezetesen a gyakorlati orvostan számára gyümölcsöző eredmények dolgában nem haladja túl Helmholtznak és hasonló törekvésű társainak módszertanát semmilyen más, sőt, hogy az az egyedüli, melytől jövőben is gyakorlati eredmények várhatók. Mikor Helmholtz még Müller János közvetlen vezetése alatt állott, már mint hallgatót, túlnyomólag morphologiai tanulmányok foglalták el, melyeknek legszebb gyümölcse az a felfedezése, hogy az idegrostok az idegdúczsejlekből erednek, mely doctori dissertatiójában: de fabrica systematis
