Szemészet, 1895 (32. évfolyam, 1-6. szám)

1895-03-03 / 1-2. szám

1895. 1—2. az.

ORVOSI II E T I L A P — S Z E M É S Z E T

3

azonban oldalról mind lazábban ellenálló kötelek, illetve szöveti zsinegek egész rendszerének közös alapját teszi, mely kötelek (zsinegek) itt a bdc, bee, bfc, bgc és végre bhc vonalak által képviselve vannak. A tovahal adásban a kés mindjobban a még előtte levő (laza kötelekként) mind hegyesebben eléje álló szöveti hurkok közepe felé csúszik. A kés, mely a-nál berovatolni kezdett, tehát mindakét oldalról d e fg utat veszi, A-nál mint a hajlott vonal legalsó pontjánál az utolsó akadályt legyőzi és kiszabadul.

Az elképzelt kötelek másik sorozatát, az ide igtatott ábra mutatja.

A kés a-nál bevág. A b l és majd folytatólag ele, di, eh és végre fg vonalak szövetében maga előtt aka- j dályra talál. Ezen vonalak azonban egyenlően feszülő, de a két oldalról a középvonal felé hosszúságban növekedő szöveti zsinegek (hasonlóan az álló módon kifeszített kötelek sorozatához) egész rendszerét alkotják, melyeken a kés azoknak közepe felé, tehát itt lefelé, azon arányban csúszik, melyben ezen szöveti zsinegek a középvonal, tehát itt fg felé hosszabbodnak. A kés, mely a-ban bevágott, igy mindakét oldal felől azon utat veszi, mely ívszerűen lefelé hajlik, a függőleges középvonal legmélyebb pontjában az utolsó akadályt lekitzdi és szabadon kijut.

Azt, a mit itt a két vonalrendszer alakjában külön-kiilön előadtam, természetesen mint egyidőben történőt és a kölcsönhatásban egymással összegeződőt kell képzelni.

Ezen tényezők kölcsönösségének egyik bizonyítékát abban is találnám, hogy az ívhajlatú vonal a középvonalhoz részaránytalanul alakul, ha a metszés az oldalakról a középvonal felé nem egyenletesen, hanem az egyik oldalról inkább mint a másikról halad, mert a késnek vagy szabad végét, vagy sarkát erősebben húztuk: az ív a legutoljára átmetszett helyen lesz legbehajlóbb. Ha pl. sarkát inkább előre húzzuk, a vájulat legmélyebb része a függőleges középvonaltól orrfelé esik. Ezen metszésalak, mint a késvezetés rendellenessége, már klinikai szempontból is figyelemre méltó, de elméleti következtetéseket is megenged.1

A sebvonal azon részén, mely a lebenyt lecsonkítja, a homorulat foka, mint már tárgyaltam, több tényezőtől függ.

Ezekből a műtevő csak az egyiket, a kés lapjának nyomását kormányozhatja teljesen. A többi az előzetes kiszámítást elkerüli, a metszés képezésénél befolyását azonban érvényesíti és csak a majd meglátható eredményen válik mérhetővé.

Milyen erősen kell tehát a lapot megnyomni ? Eltekintve attól, hogy műveleteknél az izomerőt, melynek alkalmazása szükséges, határozott számokban egyszerűen kiszabni nem lehet, itt már csak azért is, mert a tényezők többje előre meg nem ítélhető, a felvetett kérdésre feleletet adni csak annyiban lehet: hogy a homorulat ugyanazon fokának elérésére a lapnyomás erélyességének különböző esetekben különbözőnek is j kell lenni; hogy azonban az izomerőnek, milyen a szemgólyon végezett egyéb műtevéseknél szükségessé válhatik, ugyanolyan lépcsőzésein belül mindig kielégítő választás akad. A holt fejekről vagy állatszemekről vett mérték egyenesen át nem vihető. Az eredmény különbözőségéről, mint a hogy az az erőkifejtésnek akaratlan ingadozásaiból származik, különben a fentebbi három ábra elsője megközelítőleg tájékoztat. Belőle meglátni lehet, hogy a sugárnak 8—15 mm.-nyi különbözeiéi, | tehát az izomerőnek olyan különbségei is, melyeket meg biztossággal megérezni lehet, az ív képezésében olyan nagy cltéj

1 Ezon fejtegetések a vájult sebvonal és meredek sebcsatorna létrejövéséről a „hályogmetszés kiséríetek“-ben közlötteket (1. „Orvosi ! Hetilap“, „Szemészet“ ti. sz. 1894. decz.) kiegészítik és a sokféle módosításban vázolt metszésalakoknak ott még hiányzó magyarázatát pótolni törekszenek. Az „Apotomia iridis“-ben foglalt levezetésekkel (1 „Orvosi Hetilap“, „Szemészet“ 1893. febr. 1. sz.) is egyenes összefüggésben vannak. | Hogy minden következtetés kifogástalan és kimerítő-e, mások megítélésére kell hagynom. |

réseket nem okozhatnak, hogy általuk a műtevés terve aggodalmas módon megzavarást szenvedne.

Minthogy több mint egy késhúzást teszünk, a lapnyomás az egyes eseten belül is ingadozhatnék és az ív nem egységes sugárral képződhetnék. Sőt a sebszéleken lépcsők is könnyen keletkezhetnének. Meg kell engedni, hogy ez az elvárás elméletileg nagyon jogosult. De az ilyen sebvonalak egyszerű megszemlélésekor ilyos rendellenesség durva alakban alig valamikor tűnik fel és az előforduló szabálytalanságok inkább csekélyebbek, mint az a sok kisebb fajtájú eltérés, mely az uralkodó eljárásoknál a metszés készítésében olyan sokszor és mégis ártalmatlan módon előfordul.

Az ívvonal alakja felől a megoperáltak szemén számszerinti meghatározásokat legtöbbször csak megközelítőleg lehet tenni. A sebvonal hosszát mértékkel leolvasni ugyan lehet, de a sugár meghatározása körzővel csak libegő módon, tehát bizonytalanul tehető. En különböző sugárral (6—20 mm.) 8 mm. hosszú körív-darabokat egyenként külön lapokra rajzoltam. Ezeket a metszéssel az operáltunk szemén összehasonlítottam. így 1 mm.-nyi különbséget a sugárban megítélni könnyen lehet.

A metszésnek a szemfényen végezése közben a szemcsillagon bemetszés vagy egyéb megsértés ne történjék. Ilyen veszély csak a kés átvezetésekor és a metszési művelet első felében forog fenn. A kiszúrás helyét az egyéb szemműtétekből ismert körültekintéssel kell elérni. Azonban figyelmet követel, hogy miután az átszúrás vonala a felső szaruszél alá 4 mm.-nyíre esik, még duzzadt állapotban levő hályognál az előrehajlott szemcsillag a sima késvezetést lényegesen nehezíti, sőt egészen meg is akaszthatja. A felszálló metszések végezésekor a csarnokvíz rendszerint már megapad. Hogy a csarnok nagyon sekéllyé ne váljék és miatta a szemcsillag a kés élére ne tolakodjék, e mozzanatban főgondot ad. Az útnak ezen 2'5 mm.-jét habozás nélkül kell megtenni. Azontúl az említett veszély már nem fenyeget, mert a kés fordításával az él a szemcsillagtól 90?-ban elfordul. A csarnokvíz ekkor rendszerint teljesen kibugyog ugyan, de a. továbbiakra azontúl egészen is nélkülözhető. Ha azonban a szemcsillag szövete, talán már a kés fordítása előtt, az élhez nyomult vagy épen reá göngyölődött volna, a. sima szabadulás a kés fordítása által még mindig lehető marad.

A szemcsillag megmetszésének veszélye e szerint épen nem nagy. Különben még inkább kerülhető, ha fenyegető esetben a következő műveletet végezzük. A 2'5 mm.-nyi felszálló metszést aggódás nélkül végrehajtsuk, a szemcsillag a legrosszabb esetben egyelőre a kés élére és lapjára csak redőként tolul. A helyzet kényessé csak a kés fordításakor válik. A fordulást megtegyük és döntésre hozzuk, hogy az él szabadon elmozdulni még tud-e és a feléje csapott szemcsillagredő sértetlenül visszamarad-e, vagy hogy az utóbbit a kés éle magával viszi-e. Ha magával viszi, akkor a metszésnek egyszerű folytatása esetében menthetetlenül megvágódik. Ha az él a szemcsillag szövetét a fordításkor el nem ereszti, akkor a kést előbbi lapos helyzetébe visszafordítsuk, hátával elől haladva, laposan lefelé csúsztassuk, még pedig egészen az átszúrás vonaláig, itt azután a kést újból hátára fordítsuk és most oldalával előt'elé haladva, a fenti felső állásba visszavezessük. E második felszállásnál a kés a szemcsillagot az útból maga kitolja. A haránt kimetszést azután a szemcsillag szövetének s késéire tolakodása nélkül teljesíthetjük. Más módon eljárni úgy is lehet, hogy a késsel a felső állásban ugyan megmaradunk, de teljesen lefordítjuk és most felül levő hátával a szemcsillagot félretoljuk. Ha ennyire vagyunk, akkor az előbb félkörben lefordított kést már csak negyedköríves fordulással a műtétel bevégezéséhez szükséges meredek állásba visszaforgatjuk. A haránt kimetszésben ezentúl a szemcsillag részéről akadályra nem találunk.

Ez a helyzet, mely a csarnokvíz korai elfolyása daczára a szemcsillag épenmaradására olyan kedvező, azt is lehetővé teszi, hogy a sebkészítő alakításában egyéb előnyök kedvéért az egyszerű ék formára visszatérjünk. Háta oldali leköszörülések által megkeskenyítvo nincs és ez nemcsak szerkezeti,