Szemészet, 1893 (30. évfolyam, 1-6. szám)
1893-08-27 / 4. szám
1893. 4. sz. SZEMESZET 43 tett be a szembe. Heuermann lándzsát használ, melyet a corneán át szúrt s így ejtett nyílást az irisben (1756). Guérin felismerve a lencse sebzésének veszélyét, külön eszközzel ejtett sebet a corneában s egy másikkal végezte az iridotomiát (1769). Végül Janin nagy nyílást készített a corneában s ezen át ollót vezetett be az elülső csarnokba s ennek segélyével nyitott utat az elzárt hártyában (1772). Már ő hangsúlyozta, hogy eljárása csakis aphakiás szemre alkalmas. A Wenzel által ajánlott iridectomia (1780) azonban teljesen háttérbe szorította az iridotomiát. Mint annyiszor, úgy ezúttal is Graefe Albrecht volt az, ki felismerte, hogy milyen nehézségekbe ütközik az iridectomiának aphakiás szemeken való végrehajtása. Az sem kerülte el figyelmét, hogy ha nagy nehezen sikerül is egy darabot kihúzni a kötőszövetté alakult izzadmány hártyából, ez csak olyan vongálás árán sikerül, mely a már meg-1. ábra. szűnt gyuladást új életre kelti. Ezért olyan esetekre, a midőn hályogoperálások után súlyos iridocyclitis következtében a pupilla elzárult, egy a heidelbergi gyűléshez betegágyából intézett sürgönyében azt ajánlotta, hogy discissios vagy myrtus alakú hályogtűt a corneán átszúrva, ezt az elülső csarnokot függönyként határoló hártyába döfjük s így képezzünk új pupillát. A nyílás azonban sok esetben nem tátongott s a corpus ciliare vizsgálása sem volt elkerülve. Bowmann 1872-ben azt ajánlotta, hogy a corneában ejtett seben át tompa végű eszközzel behatolva, a comea felé fordított éllel messük át az irist. Mint látható ez Guérin eljárásának megújítása s tisztán csak optikai (.czélra szolgálhat. . Ilyen előzmények után Wecker oly eszköz szerkesztését kísérletté meg, melynek segélyével sikerüljön az irisben kellő nagyságú nyílást készíteni, a nélkül, hogy a corpus ciliare vongálást szenvedjen. S ez a csipő-olló által teljesen sikerült. Az iridotomia valódi terét a cataracta extractiók után keletkező occlusio pupillae esetei képezik. Az optikai czélból luxált lencse, központi corneális homályok stb. eseteiben ajánlott iridotomia simplex nem nyerhetett nagyobb elterjedést, mert nincsenek lényeges előnyei az iridectomia felett, de az iridotomia duplex oly eljárás, melyet Mooren nem hiába sorozott a glaucomaellenes iridectomia mellé. Ennél pedig nagyobb bókot egy új szemoperálásról ez idő szerint nem lehet mondani. Az eljárás technikája röviden a következő: A szemrés feltárása s a szemteke fixálása után lapjára hajlított lándzsával a cornea limbusától 2 mm.-nyire a központ felé, sebet készítünk, ezután a lándzsát félig visszahúzva, a csarnokvíz elfolyását megvárjuk s az előre nyomuló irisbe 1—1'/2 mm.-nyi nyílást ejtünk az újra előre tolt eszköz hegyével. A csarnokba zárva bevezetett csipő-olló felső szárát a nyílásba betolva egy vagy két divergáló metszést ejtünk. Mennél sorvadtabb az iris, mennél jobban elveszítette rugalmasságát, annál nagyobb metszés szükséges, hogy kellő nagyságú rés készüljön. A coroeális sebzés helyének megválasztását az adott eset határozza meg. Legelőnyösebb úgy elhelyezni, hogy az irisben készülő nyílás keresztezze az iris-rostok legnagyobb feszülését. Green a haránt átmérőt hozta javaslatba s Wecker maga is pártolja e helyet. Különösen alkalmas e hely azon esetekben, a midőn a pupilla centrális maradt elzáródása után is, míg ha az felfelé húzódott (s ez a leggyakoribb a combinált extractiók után), akkor ajánlatosabb a sebnek felül való elhelyezése. Fontos a szemhéjtartó gyors eltávolítása, mert ez által az üvegtest vesztesége elkerülhető vagy lényegesen csökkenthető. Eleinte a csipő-olló mindkét szárát tompára készíttette, később az egyiket hegyesre s a másikat gombosra. A legutolsó mintákon a második szár csak egyszerűen tompa (2. ábra). Ez azért vált szükségessé, mert olyan esetekben, midőn a corpus ciliarenak a lándzsa bedöfése alkalmával történő vizsgálását is el akarta kerülni, az első nyílást is az olló hegyes szárával készítette. így lehetővé vált, hogy az iridotomiát az első operálás után már 6 héttel hajtsa végre, míg kezdetben több havi időközt tartott szükségesnek. Egyes esetekben azonban olyan merev volt a vaskos izzadmánytömegekből alakult hártya, hogy a rés nem tátongott eléggé. Ilyenkor az egyenes vagy fordított Y alakban körülmetszett részletet csípőkkel kihúzta s ez eljárást iritoectomia illetve iritodyalisisnek nevezte el. Természetesen ez utóbbi csak az esetben eszközölhető, ha az iris ciliaris része igen sorvadt. Épen a leszakításból eredő izgalom elkerülését szándékolja Abadie akkor, a midőn azt ajánlja, hogy ilyen esetekben két lándzsával egyszerre készítsünk a corneában sebet: alul s felül. Az alsó nyíláson át bevezetett csipő-ollóval két divergáló metszést ejt. Az így körülirt háromszöget felülről csípővel kihúzza s levágja. Az eljárást ugyancsak iridectomiának nevezte el. 2. ábra. Az iridotomia ez alakjaival szemben, mely tulajdonképen a Janin-féle methodus tökéletesítése, Sichel fils a Graefe által 1869-ben ajánlott eljárást módosította s akarta általánosítani. Szerinte a Wecker-féle irodotomia hátránya, hogy meglehetősen nagy seb szükséges, hogy üvegtest-veszteséggel jár, hogy az olló rázza a sebajkakat, s végül, a mit legjobban hangsúlyoz, az olló által ejtett seb nem vetekedhetik a kés által készített sebzés simaságával. Graefe eljárása azonban, bár gyakran kitűnő eredményeket adott, sokszor cserben is hagyta. Az eszköz vékonynak, gyengének bizonyult. Új eszközt készített tehát, az úgynevezett iridotomot, melynek domború élű pengéje igen éles s igen hegyes, a nyaka merev s elzárja a corneán ejtett nyílást, szóval a Zehender-féle hályogkés kis kiadása (2-ik ábra). 3. ábra. Ezen eszköz segélyével tetszés szerinti rést lehet nyitni a pupillát elzáró hártyában. Azon ritka esetben, a midőn az iris kitér a kés előtt, 2 iridotom használható egyszerre, úgy mint azt Bowmann az ő two needles operálásánál teszi. Wecker Sichellel szemben igyekezett ollóit megvédeni s főleg az iris-zúg vongálásának elkerülése miatt sokkalta jobb s veszélytelenebb eljárásnak tartja ezek használatát, mint bármilyen iridotomét. Azóta többen is ajánlottak késeket (Loring), de ezek mind csak vékonyabb hártyák átszúrására alkalmasak, úgy hogy a Wecker csipö-ollói maradtak az iridotomia valódi eszközei. Bár a szemészeti irodalom az utolsó évtizedekben igen nagy lendületet nyert, s a nagy számú folyóiratokban a legjelentéktelenebb operálások ismételve bő megbeszélést nyernek, sajátságos, hogy az iridotomia duplexről aránylag igen kevés közlés jelenik meg. Készségesen elismerem, hogy mennél több cataracta extractio sikerül s mennél inkább csökken az iritisek százalékja, annál kevesebb szükség van az iridotomiára, de meg kell vallanunk, hogy még ugyancsak messze vagyunk attól az időtől, a midőn az operálást nélkülözhetnők. Ha a panophtalmitiseket sikerül is az asepsisnek a ritkaságok közé szorítani, az iritisek s az ezek következtében keletkező pupillaelzárások, még mindig tisztes százalékot képeznek. Már pedig ezek az iridotomia duplex nélkül, bátran a veszteségek sorába juthatnának. Lehetséges, hogy épen az ilyen sikerületlen cataracta-operálások titkolása s a vágy, hogy az utólagos mű
