Szemészet, 1893 (30. évfolyam, 1-6. szám)
1893-04-30 / 2. szám
16 SZEMESZET 1893. 2. sz. Mivel a tünemény magamon szeszélyességeket is mutatott, nem bíztam állandóságában, míg másokkal is ellenőriztettem. De mivel saját családom összes tagjai s két magán titkárom, összesen 6-an, a főjellemben ugyanazt tapasztaltuk : bíznom kell, hogy ezen tünemény épélettani állandó jelenség. A vörös szín minőségét a színképben elhelyezni úgy tudnám, hogy az a Frauenhofer C vonal alsó oldalára esik, azaz hogy lengési száma túlnyomóan 0'66 ft. De az alsó határ 0'68 ft, a felső határ 0'63 fi értékű is lehet. E felől titkáraimat is megkérdeztem: Bartha Gusztáv úr inkább az első, Barlay János úr jobban a másikra véleményezett. Úgy tartom, hogy mindegyik helyes, mert az a benyomásom van mintha saját magamon néha az egyik, máskor a másik lett volna inkább uralkodó, sőt mintha idegfáradásos ingerlékenység a sötétebbre hajlamosítana. Hogy a vizsgálás körülményei, valamint előzményei szintén befolynak, valószínű. Meglepő, hogy erythropsia az ép szemen olyan nagyon körüliit módon hozható létre. Nyilván ezért hitték eddig kóros jelenségnek. Pedig folytonos jelentkezését, habár legapróbb fokán, már Leonardo da Vinci (1452—1519) kimutatta, midőn nappal gyertyát gyújtva, rajzónnak szárával két árnyékot vetett és ezek egyike kék, másika vörös színben mutatkozott.1 A vörös szín minősége ugyanaz, mint a melyet erythropsiás kísérleteimben láttam. Közelebbről még mondhatom, hogy finom különbségeket találok, ha pihenten vagy fáradtan előállítom, ha az ablak nyitva van, ha pápaszemmel nézem stb. Nagy fokúvá válik a tünemény lencsehiányos (hályogoperált) egyéneken, kivált ha a szemcsillagból is kivágtak. A Graefe szerinti hályogoperálásnál az utóbbi az elbánásnak elmaradhatatlan részét teszi. Ezért miudenképen rajta kellene lenni hogy a Graefe operátiója olyannal pótoltassák, a mely a szemcsillagot nem rontja meg. A szürke hályog kivevése után vagy más kórságoknál támadó vöröslátást annyian figyelték meg, hogy a Nagel „Jahresbericht für Ophth.“ minden kötetében 1881 óta bőven vannak reá adatok. Magyarul és talán legértékesebben, saját szeméről, a mindnyájunknál kegyeletes emlékezetben álló Hirschler Ignácz dr. az „Orvosi Hetilap“ nak „Szemészet“ mellékletében (1883. 1. és 2. szám)1 2 irta le. Az érdekes közlésből kiemelhető, hogy vöröslátása az operatiót követő 5 hónap múlva mutatkozott először, hogy mindig alkonyatos időre szorult, hogy mindig hosszas tartózkodás szabad levegőn és pedig túlnyomólag bő napfényben szülte, hogy csak turistaszerű életmód idejekor tapasztalta, hogy megvilágított szobában azonnal félbeszakadt és hogy sunyítással szintén elenyésztethetŐ volt. Nincsen megemlítve, de bekövetkezett volna, hogy a sunyítást világított szobában is megtéve, most, a másik észlelettel ellentétben, piros foltot lát vala, hogy estebédkor az asztal alá került világos tárgy, pl. ott lebzselő fehér pudlikutya vagy leejtett asztalkendő, pirosnak fogott volna mutatkozni és hogy reggeli ébredéskor mindebből mi sem látszott volna. Hogy a szemcsillagnak kivágott résje a jelenség meghozásában szerepelt, kétségíelen. De az értelmezés lényegében azon a félleges úton maradt, mint az eddigi magyarázóknak, a mennyire az irodalmat átkutathattam és hinni merem, valamennyié, mert csak az elkáprázásról, azaz a túlfénylés által kifárasztottságról beszélnek. Az egész jelenséget pedig az okozza, hogy a látóhártyát a hyperibolyás (photochemikus) fénysugarak előzőleg kifárasztották ugyan, de a fáradást új látóanyagnak képződése és fokozatos felszaporodása követi. A fárasztás a sziulengések tekintetében egyenlőtlen lévén, a pótlás folyamata szintén egyenlőtlenül halad. A színképnek ibolyás végével viszonyban álló anyagnak fejlődése eleimén a színképnek vörös másik vége által befolyásolt anyagnak felgyülése mögött visszamarad. Hogy a készletes anyag mennyisége az épéleti egyensúlyt visszanyerje, ahhoz idő kell. Egyelőre tehát a hyperibolyás kifáradás időszakában a vörös ingerlékenység a túlnyomó. Nyilvános, hogy az innen származó vöröslátás (erythropsia) 1 Ernst Brücke, Vorlesg. über Physiologie, Wien. 1873. II. 135. 2 És ugyanakkor a „Wiener medizinische Wochenschrift“-ban. legelőbb az igen gyenge megvilágításban álló, de mégis valamicske világossági különbözettél bitó (azaz fehérebb) tárgyakon nyilvánul. Később pedig, a midőn az ingerlékenység egészben már növekedett, az egyensúly báborítása csekély megvilágosítás alkalmával különös észrevételt többé nem kelt, vagyis a vöröslátás megszűnt; de a fokozott megvilágítás több ingerfogyasztással járván, a szaporodott és mégis elégtelen iugerfelfogó anyagnak egyensúly szerint különbözeié újra a vöröslátás tüneményeiben, de már gyengültebben mutatkozik: azaz, a fehérebb tárgyak sűrű sötétségben nem vöröslők, de inkább kivehetők, míg fél árnyékban mégis csak vörösek; erős világítás most is fehéreknek tünteti föl, mert ilyen fény minden részével befogadást kierőszakol1, és az észrevevésben a vörös szín a többin ekkor nem kaphat túl. Ebből az 1., 2., 3. alatt felsorolt, és az előadásban mellékrészletekkel szándékosan meg nem terhelt, kísérleti eredményeim mind megérthetők. Én szándékosan fárasztottam látóhártyámat a színképnek ibolya végével. Másoknál, a kik váratlanul erythropsiát vesznek észre, ez öntudatlanul történt. Becker Ottó2 (Heidelberg) nagy fáradsággal, de kétségbevonhatatlanul megtalálta, hogy a szürke hályog a szem lencséjének lemezekre széthasadozásában áll, és hogy ezért a katoptria nő míg a dioptria arányosan fogy; vagyis a lencse anyagja kifelé fehérlő, befelé világosságot alig bocsátó lesz. Leber Tivadar3 (akkor Göttingában, most Becker helyén) lecsapó villámnak látása után keletkezett szürke hályogot amattól származottnak magyarázott. Widmark János, az oly sokáig méltánylás nélkül maradt nagy svéd búvár (Stockholmban docens) kísérleti úton feltárta, hogy a színképnek hyperibolyás (H-tól feltűnően az L—M-ig menő) része az, a mely a szemlencsét széthasogatja, általában a lencse színjátszását (fluorescentia) létesíti és az összes fénylengést lejebb szállítja.4 így azután megértjük, hogy mindazoknál, a kiken a szemcsillag tág, talán beléje rés van vágva, a szem lencséje hiányzik, sokat szabadban vannak, különös világítás behatásában állanak, kimerültek és ingerlékenyek, fensíkokon vagy hómezőkön tartózkodnak5 stb., könnyen erythropsia jelentkezik. Kísérleteim tehát biztos kulcsot adnak az idevágó összes kóros megfigyelések értésbe hozására. A vöröslátás nem kóros tünemény. Apróbb jeleit régóta ismerik (L. da Vinci.). A vöröslátás nem kifáradáson alapul. A szem a színképnek vörös vége iránt még fogékony maradt és ezért lát vöröset. Nem a fáradás a lényeges, hanem az, hogy az ingerlékenység megjönni kezd és a mikor teljes, a látás rendes lett. A megelőző kimerítésben a színképnek H — 0 hyperibolyás helye a vétkes. Hogy a följebb, egészen U-ig terjedő rész miképen hat, nem tudom, — a kísérletezés sok órára munkaképtelenné tenne, a mit helyzetem eltilt. Feltűnő és hangsúlyozom, hogy a midőn a spektroskopban ibolya feletti színkép-helylyel egyik szememet fárasztottam, mégis az egész látóhártya vált vöröslátóvá. És szintén hangsúlyozom, hogy ezen szemnek azontúl kizárásával, a másik szem útján észrevett jelenségek azonosak. De azért a benyomás és a megítélés biztosabb, ha a következményeket mind a kettővel szemlélem." A hangsúlyozott két észrevevés a következő fontos igazságokra tanít: 1 És igy már beteg (.megromlott) vagy kimerült (pótló anyagnak ellátásával kielégítőleg meg nem szolgált) szövetben az érzés végeredménye gyanánt, meggyengült látóerőnek alakjában jelenik meg. 2 Zur Anatomie der gesunden und kranken Linse. Wiesbaden, Bergmann, 1883. 3 Ueber Cataract durch Blitzschlag. Arch. f. Ophth. 1882, kötet 28, füzet 4, oldal 255. 4 Beiträge zur Ophthalmologie bei Veit u. Comp. 1891, p. 463—502. 5 Reich in Gräfe’s Archiv f. Ophth. 1880. kötet 26, füzet 3, lap 135. 6 Hirschler dr. az említett czikkben (1883) csak kályogos jobb szemének becsukását említi. Kár, hogy az erythropsiás és jóllátó bal szemnek zárásakor a jobb oldalin, a hályogosan, mutatkozókról nem szól.
