Szemészet, 1892 (29. évfolyam, 1-5. szám)
1892-10-30 / 5. szám
1892. 5. Bz. S ZEMESZ ET 45 Megesik, hogy a gyógyultnak látszó trachoma hónapok múltán kiújul. Ilyenkor különösen fontosnak tartom a kötőhártya legelrejtettebb zúgának a kikutatását. Volt pl. ilyen esetem, melyben a fölső szemhéj még olyan jó kifordításakor sem látszottak rögök, ha ellenben a felső szemhéjat nem fordítottam ki, csak elhúzván alája néztem, a szemtekei kötőhártyán találtam kolbászszerű fészkeket. Ezeket csipővel megfogtam, görbített ollóval kinyesegettem. A szemtekei kötőhártya ilyetén kivágásával nem okozunk bajt, mert olyan laza, hogy megrövidítésétől nem tarthatunk. Ellenben az áthajló redő kivágásának nem vagyok barátja. Mindig beérjük a kinyomogatással s bajt okozhatnánk a kötőhártya megrövidítésével. A mechanikus orvoslásról csak akkor mondok le, ha a beteget sehogy sem lehet erre rábeszélni, de különben gyermekeken is megteszem a göbök kinyomogatását, még ha kiizködni kell is a gyermekkel. A szerek alkalmazásában nem értek egyet az előadó úrral, a ki a pokolkövet és kékkövet szinte feleslegesnek tartja a sublimát mellett. Ha bővebb a váladék, én is szeretem a sublimátot (1 : 5000), de az argentum nitricummal való ecsetelésekről nem mondok le, persze nem azt az erős étetést értem, melyet csupán a kinyomogatás után alkalmazok.-! Ha váladék alig van, vagy ha van is, de a szaruhártya teljesen ép, a kékkő használatára térek át, sőt utólagos használásul a betegre vagy hozzátartozóira is rábízom, időről időre magamhoz rendelvén őt. Azonban a kékkőnek derűre-borura használása veszedelmes, kivált a kik nem szakszerű szemorvosok, néha súlyos beszűrődést, fekélyesedést idéznek elő a szaruhártyán. Az előadónak azt az eljárását, hogy sublimátba mártott vattával törülgeti le a kötőhártyát s mintegy masszálja is vele, olyan esetekben tartanám czélszerűnek, a mikor a kötőhártyán már kevés az elváltozás s mégis makacsul ki-kiújul apannus. Általánosan a sublimáttal való orvoslásra azért sem térnék át, mert még a klinikán tapasztaltam, hogy a sublimát igen szép hatású egy ideig, utóbb azonban egészen fölmondhatja a szolgálatot. A heidelbergi szemésztár salat gyűlései 1892. augusztus 8—10-én. Goldzieher Vilmos dr.-tól. I. nap. Augusztus 8-dika. 1. Uhthoff tar. (Marburgból) az agybeli bujakór mellett észlelt szembajokról szól, 100 eset alapján, melyeket Berlinben (részben a Charité idegosztályán) gyűjtött. Az esetek közül 17 került bonczolásra. Míg az élőn eszközölt szemtükri vizsgálat kevés vagy semmi elváltozást sem mutat, addig a bonczolás gyakran magának a bulbusnak nagyobbmérvű elváltozásait (iritis, iridochoroiditis) mutatja; a látóideg orbitalis vagy intracranialis részének interstitialis gyuladását; gummás izzadmányokat a látóidegek kereszteződése helyén, melyek hemianopsiás látótérhiányokat okoztak volna; épen így lobosodásokat a szemmozgató izmok idegeinek magvaiban. Leggyakrabban az oculomotorius lobosodik meg. 2. Schirmer (assistens Königsbergben) a Sympathikus szemgyuladások azon eseteiről szól, melyek az elsődlegesen megbetegedett szem külső (áthatoló) sérülése nélkül jönnek létre. Itt különösen azon esetek említendők, melyekben az elsődlegesen megbetegedett szemben álképlet volt. 1 Előadó 30 ilyen esetet állított össze az irodalomból. Nézete szerint ezen esetek többségében az álképlet növekedése által a kötőhártyán ruptura jöhetett létre, mely a mikrobáknak a szembe jutását lehetővé tette. Más esetekben a másik szemre átterjedésnek az volna az oka, hogy az álképlet növekedése folytán az elsődlegesen megbetegedett szemben a toxieus anyagok felhalmozódnak. Épen ezen ok állana fenn olyan esetekben, a hol Sympathikus gyuladás lépett fel az elsődlegesen megbetegedett szem iritise után. (E meglehetősen kényszerített s nem igen meggyőző gondolatmenet épen nem alkalmas a Deutschmann-Leber elmélet támogatására. Ref.) 3. Grcef (a berlini szemészeti klinika assistense) Deutsch»jawM-nak a Sympathikus szemgyuladásra vonatkozó kísérleteit ismételte s biztosan mondhatja, hogy daczára a legpontosabb controlkisérleteknek, Deutschmann nézeteit nem oszthatja. Egyetlen egy esetben sem sikerült a látóidegben mikroorganismusokat kimutatni. Ha az egyik szembe kisérletkép aspergillus glaucust, staphylococcus pyogenes aureust stb. oltott l>e, csak akkor constatálhatta a microorganismusoknak a másik szembe nyomulását, ha általános fertőzés lépett fel. Ezek szerint a Sympathikus szemlobnak Deutschmann szerinti magyarázása (Ophthalmia migratoria) tovább fenn nem tartható. Az előadó állításait Uhthoff is megerősíti; Leber, a kinek auspiciumai alatt a Deutschmann-féle elmélet keletkezett, elismeri ugyan, hogy ezen elmélet meg van ingatva, de azt hiszi, hogy e kérdésben még nem ez az utolsó szó. (Ref. utal a „Szemészet kézikönyve“ czímű művének 183—185. lapján e kérdésre vonatkozó fejtegetéseire.) 4. Fischer (Dortmundból) a német bányászoknál előforduló anchylostoma duodenaleról s az ezen élősdi által létrehozott vérszegénységnek a szemre való hatásáról szól. 5. Hess Lipcséből a fonalas szarúhártyalobról (Füdchcnkeratitis) szól. A fonalacskák szerinte nem alvadt fehérnyéből állnak, hanem sajátszerű képletek, melyek a cornea hámjából származnak. Különben kivételképen discissio után is lépnek föl fonalkák a corneán, de ezek az üvegtestből származnak. Ezen sajátszerű képződmények keletkezésének okát adni nem tudja. 6. Valude Párisból a „glaucoma haemorrhagicum" egy esetéről referál, melyből kitűnik, hogy e betegség nem tartozik a tulaj donképeni glaucomák csoportjába s hogy tehát e baj más therapeutikus szempontok szerint orvosolandó. E betegségnél az ütőérfalak kiterjedt alkati degeneratiójával s a vivőerek ezt kisérő hatalmas thrombosisával van dolgunk. 7. Elsclmigg (Graz) a heveny szövetközi (retrobulbaris) látóideglobról szól, mely szerinte egy heveny myelitis és encephalitis kisérő tünete. Azon Hock által leírt és neuritis retrobulbavis acuta-nuk tartott eseteket, a hol p. o. meghűlés után gyors megvakulás áll be, előadó nem tekinti látóideglobnak, hanem inkább azt hiszi, hogy a canalis opticusban csonthártyalob jött létre, mely folyamat nyomás által megszakítja a látóideg vérkeringését és tönkreteszi a rostjait. Állításai egy részét Uhthoff és Samelson tagadják. A délutáni ülésben az egyetemi szemészeti klinikán készítményeket s eszközöket mutattak be, II. nap. 1. Michel würzburgi tanár az idegrendszer boneztanában újabban tett felfedezések alapján a látóideg és látóhuzam kísérletileg létrehozott elfajulásáról szól. (Az idegrendszer finomabb boneztanában tett új felfedezéseket Lenhossék dr. baseli tanár igen áttekinthetően ismerteti a „Természettudományi Közlöny“ legutóbbi füzeteiben, melyekre olvasóink figyelmét felhívjuk. Ref.) Előadó galambokon tett kísérletek alapján azt állítja, hogy a látóidegrostoknak úgy a központban mint peripherice, tehát úgy a retinában mint a lobus opticusban vannak tápláló központjaik. 2. Samelsohn (Köln) a peripherikus amblyopiáról szól. E betegség a látótérnek peripherikus szűkülésében áll, mely az által jellegeztetik, hogy (a centrális amblyopiával ellentétben) a látótér központja normális, ez után egy amaurotikus zóna következik, a legkülső peripheria pedig többé vagy kevésbbé amblyopiás. A látótér tehát három concentrikus zónából áll: egy rendes, egy amaurotikus és egy amblyopiás zónából, belülről kifelé számítva. Hogy az ember a legperipherikusabb amblyopikus látótérzónát kimutathassa, szükséges, ezt gyenge fényforrással megvizsgálni, mivel erősen megvilágított tárgyakkal megvizsgálva, ez a zóna is amaurotikusnak tűnik fel. — Előadó említi a Fuchs szerint olyan gyakran előforduló és ezen búvár által boneztanilag kimutatott sorvadást a peripherikus látóidegrostokban és kérdezi, vájjon ez a tény nem vezethető vissza lefolyt
