Szemészet, 1891 (28. évfolyam, 1-6. szám)
1891-12-20 / 6. szám
68 SZEMESZET 1891. 6. sz. Sn XL : 15'. A jobb látótér 40u-ig szűkült beliil-alul. Kívüliéiül gyenge, kékes, dombos retinaleválás van, a legperipheriásabb rész újra oda fekszik, repedés nincs, sem üvegtestzavarodás, tensiocsökkcnés sem. Pilocarpin, kötés, nyugalom. A látótérhiány nemsokára eltűnt. Pilocarpinkurát 1889 november és 1890 januárban és februárban megismételte, ekkor csekély leválás volt, a látás jó, mint a másik szemen. Karácsony óta állapota rosszabb lett, 1891 augusztusban Sn 2% 4"-ben rosszul olvas. A látótérbeli hiánynyal megegyezőleg, a leválás a papillától fel- és kifelé 2 papillányira kezdődik s elszélesedőleg a peripheria felé terjed, kevéssé domború, a peripheriáján kis vérzés van. Szeptember 1-én megoperálta. A bulbaris conjunctiva külső-felső részét, az aequator mögött rögzítve, e mellett Graefekéssel punctiót csinált, 20° ra forgatta s mindjárt kihúzta. Erre a scleralis nyílástól oldalt fekvő bulbaris conjunctivarészletet a szemtekéről fogóval lassan és gyöngéden felemelte, az így létrejövő szívó hatás folytán a felemelt conjunctiva alatti tér megtelt a subretinális savóval, mely sárgás, nyúlós volt. Kötés. 12 napi fekvés után tökéletes gyógyulás állott be. Látótér teljes, ablatio nincs, tensio normális. A legfinomabb nyomtatást jól olvassa. Az átszúrás! hely látható tükörrel, mint egy kis fehér ék, mindjárt e mögött két kis vérzés van, ezek az odatapadást elősegíthették. — (Centrbl. f. Augklk. 1891. október.) Lippay dr. — A vékony hártyájú utóhályog anatómiájáról és a Descemet-hártya sebének gyógyulásáról. Wagemann A. dr. Heidelberg. — A szerző egy esetet közöl az utóhályog anatómiájáról, mely a Becker által (Graefe-Saemisch) közölttel analog. Betegénél előbb a jobb szemen végzett lencsekivonást s két héttél a műtét után az eredmény convex 12 0 D. val 20/5o volt. Két év múlva a szerző vizsgálata szerint a látás már ugyancsak + 12 0 D.-val 3 m.-ről ujjolvasásra fogyott. Ezután a bal szemen végzett hályogkivonást, de az egyén a 9-dik napon tüdőlobban elhalt. A szerző négy órával a halál után a jobb szemet enucleálta s górcsövi vizsgálat alá vette, a midőn következőket találta: a lencsemaradék vékony, előre domborodó falat repraesentál, mely a processus ciliaristól kissé visszahúzódott, s így a lencsemaradék a széli részen a coloboma területében a legcsekélyebb. A visszahúzódás okául a szerző a lencsetok redőződését hozza fel, mely legkifejezettebb az aequatoriális tájon. Becker hasonló esetével szemben szerző azt mondja, hogy az aequatoriális részlet megvastagodása nem tényleges megvastagodásból — nem szaporodásból — származik, mint B. gondolja, hanem a lencse kihajtása után a megváltozott húzási és nyomási viszonyok következtében az előbb aequatoriális tokrészlet a magzonával együtt hátrább jutott s helyébe a rendesen vastagabb mellső tokrészlet került. A szerző kimutatta azt is, hogy az utóhályog legnagyobb része a visszamaradt lencse-epithel productuma, s csak a legcentrálisabb részben talált régi lencsemaradékot, a mely az újonnan képződött állomány által szorítva jutott a központba. A sejttermelésen kívül a szerző a hátsó tokban üvegszerű hártyát is talált, mely lemezes szerkezetet tüntetett fel s miután a hátsó tok mellső felületén feküdt, valószínűleg szintén a lenese epithel hozta létre. Azért szerző, miután az iris teljesen ép volt, semmi lohos folyamat nem ment előre, az említett hártyás képletet a lencse-epithel regeneratiója és liyperplasiája gyanánt fogja fel, A seb helyén a membrana Descemetii sebszéleit igen vékony közti állomány kötötte össze, minden oldalirányú eltolódás nélkül. A membrana D. belfeliiletén egy vékony üvegszerű hártyát talált a szerző s csak erre következett az epithelréteg, nyilván azon homogen hártyát is az epithel réteg hozta létre. Ez utóbbi felvételét a szerző azon kísérleteivel bizonyítja, a melyeket tengerinyulakon végzett, a mikor is a cornea endotheljét nagy területen lekaparta s hónapok múlva regenerálódott, sőt az előbb említett üvegszerű hártyát is megtalálta. Ebből vonta le a szerző azon következtetést, hogy az endothélnek hajlama vau a lapszerű burjánzásra, a midőn Uvegszerfi hártyaállományt választ el. Tehát a D. hártya sebének gyógyulása a lencsetokéhoz hasonló módon történik. Maga az ttvegszerű hártya nem képes regeneratióra, hanem csak az endothel. Azonban a sebszéleket összetartó állomány oly csekély, bogy a restitutio ad integrum tekinthető. (Archiv für Ophthalmologie XXXVII. B.) Kovács dr — A kötőhártya tavaszi hurutjának tünetéről és anatómiájáról. Knns Pál Zürich. — A szerző sok ezerre menő beteganyagból körülbelül 0'2°/0-ban talált conjunctivitis vernalist. Férfiaknál 5-ször gyakoribb volt, mint nőknél s a kort illetőleg pedig 10 — 20 év közé esett a betegek legnagyobb száma. A tünetek között három legfontosabbat talált a szerző: 1. a limbus kidagadását; 2. a kötőhártya tejszerű zavarodását és 3. -ugyanennek túltengését. A limbusnak említett kidagadását a szerző körülbelül 90% ban találta s többnyire diffus volt az. Elég gyakori azon esetek száma, hol a limbuson számos fehéres csomócska lépett fel, mely pldyctaenához igen hasonló. Mint legritkább alakot a limbus körülírt, daganatszerű kiduzzadását találta. Ez utóbbi alaknál, épen úgy, mint a csomócskáknál fontos tünet, hogy a conjunctiván vannak s így azzal együtt a sclera felett eltolhatók s az által, hogy nem lobos alapon ülnek és csúcsukon nem mutatnak kikopást, jól elválaszthatjuk a phlyctaenás csomóktól, valamint a fenti tünet által a scleritikus csomótól is. A kötőhártya tejszerű elzavarosodása főleg a szemhéji részleten szokott kifejezett lenni. A túltengést szerző legtöbbnyire a felső szemhéji kötőhártyán találta, ritkábban az alsón s majd szemölcs-, majd gombaszerű alakban volt. Körülbelül 50%-ban fordult elő s legtöbbnyire mindkét szemen, ez a tulajdonság, valamint hogy a baj tavaszszal szokott kiújulni, szerző szerint eléggé megkönnyíti a kórismét. Ritkán volt alkalma szerzőnek tapasztalni, hogy a baj a corneára is átterjedt, a mikor legszélibb részlete szürkés fehéren elzavarosodott, mely esetekben azután ennek maradandó nyoma is volt. A szerző górcsői vizsgálataiból, melyeket a legkifejezettebb esetekből gyűjtött, kiderült, hogy ama limbus-kidagadás az epithel nagyfokú burjánzásából keletkezik, lígy hogy az újonnan keletkezett réteg az egész metszet %-át foglalja el. Az epithelsejtek, majd kerek, majd ovális ulakú góczokat képeznek, melyek körül kötőszövet foglal helyet s ettől elégéles határ választja el, úgy hogy rákfészkekhez hasonlítanak. Újonnan keletkezett edényeket némely esetben a szerző igen nagy számban talált, máskor teljesen hiányzottak. A kötőhártya szemölcsös és gombaszerű képleteiben nem annyira a felhámsejtek szaporodását, mint inkább a kötőszövetét találta a szerző. Bacteriologikus vizsgálata a kóroktanra vonatkozólag negativ eredményű volt. (Centralblatt für prakt. Augenheilkunde.) Kovács dr. — Arsen használata után fellépett neuritis retrobulbaris egy esetét írja.le Liebreich dr. Halléban. — A szerző egy 30 éves férfit említ, kinek látása mindkét szemen négy hónap alatt tetemesen alászállott. Pupillák jól reagáltak. Szemtükri vizsgálatnál a papillák temporális felén sectoralakú elszínesedés A látótér határai a peripheria felé szabadok voltak, ellenben mindkét oldalon paracentralis scotoma volt a vörös és zöld színek iránt, a jobb szemen ezenkívül közel a rögzítési ponthoz még egy kis absolut scotomát is ki lehetett mutatni. A beteg megelőzőleg szeszes italt nem ivott, dohányozni nagyon kevesett dohányzóit. Luest tagadja. A beteg azonban előadja, hogy 3% év óta naponként arsenpilillákat szed psoriasis ellen. Az utóbbi hat héten át orvosa rendeletére erősebb adagban szedte azokat, s ámbár látása négy hét óta nagyon megromlott, a pilulákat tovább használta, míglen az utóbbi napokon erős fejfájás, hasfájdalmak s gyakori hányások lepték meg. Szerzőnk állítása szerint öröklési okot kimutatni nem lehet. S miután a betegnek sem szervezetében, sem életmódjában erre nézve magyarázatot találni nem képes, felteszi, hogy az egyedüli ok, a mi ez esetben elfogadható a fentiek magyarázatául, nem lehet más, mint az arsennek tartós s állandó élvezete, s azt hiszi nem téved, ha a neuritis retrobulbaris kórokául az arsent állítja. (Kiin. Monatsbl. 1891 májusi füzet.) Dutkay dr. Budapest, 1891. Pesti Lloyd-tái'snlat könyvnyomdája. (Felelős vezető: Müller Ágoston.) Dorottya-utcza 14. sz.
