Szemészet, 1890 (27. évfolyam, 1-6. szám)

1890-08-31 / 4. szám

1890. 4. sz.

SZEMÉSZE T

41

blennorrhoea után kocsonyás csomók maradtak vissza az átmeneti redőkben; Goldzieher említi, hogy a budapesti vakok intézetében egy blennorrhoea acuta-ban megvakult fin inficiálta a növendékeket s a trachoma mindegyik alakját lehetett acoujunctivákon látni. Sattler pedig a következő esetet Írja le: egy anyának, kinek fehér folyása volt, újszülött gyermeke blennorrhoea neonatorumot kapott s ő maga ettől valódi trachomát, megjegyzendő, hogy azon a vidéken a trachoma nem volt honos. Fuchs is leír két nővért, kiknek kötőhártyáin acut blennorrhoea után a trachoma typicus képe maradt vissza. Ilyen esetet én is láttam. 1888-ban ugyanis egyik szemén acut blennorrhoeábau szenvedő egyént láttam, kinek másik szeme teljesen ép volt. Egy évvel később az egyetemi szemkórházban jelentkezett, hol mindkét szemén trachoma szemcsés alakját pannussal konstatáltuk. Ebből azonban még nem merném következtetni, hogy az blennorrhoea acuta maradványa, mert ki biztosít, hogy nem inficiálta e magát később valódi trachoma méreggel ? De még azon esetben is, ha acut blennorrhoea után más infectio nélkül tényleg marad is vissza a szemhéji kötőhártyán érdesség, az átmeneti redőkben pedig csomó, e morphologikus hasonlóságból még nem következik feltétlen bizonyossággal az azonosság. Különösen akkor nem, ha az említett elváltozásokat nem kiséri a szövet mélyébe terjedő hegedés. Egyes esetek tehát nem alkalmasak a közös kóreredet megállapítására.

Egyedül a bakteriológia az, mely biztosabb alapra fektethetné a két betegség egymáshoz való viszonyát. Adott esetben azonban ez sem ad felvilágosítást. Biztonsággal egyedül a blennorrhoea acuta mikroorganismusa van megállapítva a Neisser-féle coccusban, a trachomáé még ma sincs. Igaz ugyan, hogy Sattler 1882-ben a heidelbergi gyűlésen trachoma coceusokról tett említést, melyek ha nem is azonosak, de hasonlók a blennorrhoeaéhoz s melyek csak friss genyes váladékban vagy magában a trachoma-csomókban találhatók, de a control kísérletek negativ eredménye csakhamar megdöntötte az egész erre alapult szellemes theoriát. 1886-ban Michelnek sikerült diplococcusokat isolálni a trachoma csomó tartalmából, melyet Schmidt s Goldschmidt is megtaláltak, de már Baumgarten utalt arra, hogy az még nincs beigazolva, pathogen e a Michel-féle coccus. Wagjewsky 1887-ben egy újabb coccust talált, mely állítólag teljesen azonos a chronikus gonorrhoea coccusával, bár az acutétól különbözik. De Michel maga beismeri (1890), hogy csak a conjunctivitis follicularis coccttsának állandósága s pathogen volta van bebizonyítva, míg a trachomáé nincs megállapítva. Ilyen körülmények között Fuchs azon felfogása, hogy blennorrhoea acuta infectio által ugyancsak blennorrhoea acuta-t okoz, de ha ez chronicussá válik, akkor már trachomát, csak hypothesis marad, melynek lehetőségét ugyan beismerem, de megállapítottnak nem tekinthetem.

Ha nem sikerült a törekvés, hogy közös aetiologia alapján állapítsák meg a trachoma fogalmát, még kevésbbé sikerült a kérdésnek anatómiai alapon való egyszerűsítése. Addig míg repressiv intézkedéseket nem vont maga után a trachoma diagnosisa, nem nagy kár származott belőle, ha az átmeneti redőben talált néhány folliculusra vagy a szemhéji kötőhártya bársonyosságára reá mondták, hogy trachoma, de a mióta az állam a betegekkel szemben az egészségesek védelmére vállalkozott, súlyos következményekkel jár úgy a betegre, mint a családra a diagnosis. Pedig minden egyes szemorvosnak elég alkalma volt meggyőződni, hogy ilyen folliculusok minden következmény nélkül éveken át fennállhatnak. Saemisch érdeme, hogy ez eseteket elválasztotta a trachomától s conjunctivitis follicularis név alatt klassikus leírást nyújtott róluk. A differentialis diagnosist anatómiai, histologiai s klinikus különbségekre alapítja. Minthogy azonban a morphologikus különbségek néha elmosódottak, a histologia pedig azonos szerkezetűnek nyilvánította a folliculust a trachoma csomóval, újabb időben ismét tért nyert a felfogás, hogy a két betegség azonos. Sok vitára adott alkalmat már annak eldöntése is, hogy ép conjunctiván előfórdulhatnak-e folliculusok. Hogy nincsenek állandóan jelen, az kétségtelen s úgy látszik, hogy minden egyes esetben szükséges létrejövetelükre valamely inger. Minthogy Mandelstamm és Raehlmann (1886) nem találtak

histologiai különbséget a conjunctivában előforduló csomók közt, a follicularis gyuladást azonosítják a trachomával s legfeljebb csak fokozati különbséget akarnak elismerni köztük.

J E felfogás legbuzgóbb képviselője Reich, ki tagadja a follicularis hurutnak, mint külön kóralaknak a létezését, mert

1. nincs anatomikus különbözés közte s a trachoma közt;

2. abból, hogy hosszú ideig complicatiók nélkül fennállhat, még nem következik, hogy később sem fognak azok jelentkezni ; 3. nem ragályos volta nincs bebizonyítva; 4. a trachoma sem minden stádiumában ragályos. Ezzel szemben az ugyancsak orosz Adamiik élesen elválasztja egymástól a két betegséget, minthogy a trachomát ragályos volta, a szövet mélyébe terjedő természete s lefolyása eléggé megkülönbözteti a follicularistól. Ez utóbbi felfogásban osztozik Haab, Förster s Fuchs is. Az azonosításnak tehát újabb időben is akadnak ellenzői. Sajnos, hogy nincs megegyezés, pedig azt hiszem van reá mód. Ha ugyanis azt látjuk, hogy a csomóképződéssel járó conjunctivalis betegségek egy része évek hosszú során át minden complicatio nélkül fennáll, végül pedig nyom nélkül gyógyul s a legkülönbözőbb ingerekre előállhat, míg a másik rész mindannyiszor mélyre ható elváltozást okoz, s kizárólagosan ragályozás útján keletkezik, ez már elég ok arra, hogy a két csoportot a leghatározottabban elválasszuk egymástól.

Ha ugyanis olyan betegek conjunctiváit, kik más, talán látás-zavar miatt keresik fel a szemorvost s nincs semmi olyan panaszuk, mely a conjunctivákra vonatkoznék, figyelemmel kísérjük, úgy azt találjuk, hogy elég nagy számban vannak olyanok, kiknek átmeneti redőiben kifejezett folliculusokat találhatunk. Ezek pár heti, vagy havi fennállásuk után kezelés nélkül is eltűnhetnek. Viszont máskor ép conjunetivájú beteg jut kezelésünk alá oly betegséggel, mely hosszas atropincsepegtetést igényel s nem egyszer tapasztalhatjuk, hogy csomóképződéssel járó hurut keletkezik oly környezetben, hol a ragályozás lehetősége kizártnak tekinthető. Az utolsó időben három ilyen esetet volt alkalmam észlelui. Az egyik beteg iritis chronicábau, a másik keratitis parenchymatosában szenvedett. Hosszabb ideig tartó atropiucsepegtetés után a coujunetivákon oly számos csomóképződéssel járó hurut fejlődött, hogy a ki előbb nem ismerte a beteget, méltán trachomára gondolt. A mint azonban az atropincsepegtetést elhagytuk, egyszerű borvízes borogatásra csakhamar visszafejlődött a conjunctivalis elváltozás, a mi pedig trachománál spotan ily hamar semmi esetre sem következik be. A harmadik eset egy idős nőre vonatkozik, ki cataracta incipiensbeu szenved s látásjavítás czéljából évek óta atropint használ s kötőhártyáin typicus follicularis hurut látható. Kétségtelen tehát, hogy follicularis hurut nem specificus ingerre is fejlődhetik. Nem tagadható azonban, hogy ugyanazon viszonyok között található leggyakrabban, mint a trachoma, t. i. intézetekben, zsúfolt lakásokban stb. De ez még korántsem bizonyít a két baj azonos volta mellett, mert ha tényleg előfordul is, hogy egy intézet növendékeinek nagyobb része follicularis hurutban szenved, az alig tekinthető egyébnek, mint a rossz levegő, por és füst következményének s nem is fordul elő, hogy trachoniamentes vidéken az ilyen hurut mélyebb elváltozásokra vezetne, a mint azonban egy újonnan jött trachomás növendék inficiálja társait, azonnal megjelenik a trachoma complicatióiuak egész sorozata. Szóval a két betegség aetiologiája valamint klinikus lefolyása feljogosítanak azok éles megkülönböztetésére, mely felfogást a histologikus hasonlóságbizonyára nem képes megdönteni. De ha ez így van, úgy igen nagy horderővel bír, hogy adott esetben a két betegséget egymástól minél gyorsabban megkülönböztessük. S ez, megvallom, egyike a nehezebb feladatoknak. A következő tünetek szemmel tartása mellett azonban mégis legtöbb esetben sikerülni fog a follicularis conjunctivitis felismerése.

Ha ugyanis azt látjuk, hogy a kötőhártyán felületesen elhelyezett többnyire sorokat képező, ovalis alakú áttetsző hólyagok ülnek, melyek főleg az alsó átmeneti redőre szorítkoznak és e mellett a conjunctiva alapszövete legfeljebb csak injectiót mutat, de nem hypertrophiát, akkor habozás nélkül conjuuctivitis follicularist állapíthatunk meg. Főleg a papil-