Szemészet, 1889 (26. évfolyam, 1-6. szám)

1889-12-22 / 6. szám

Melléklet az »Orvosi Hetilap« ől. számához.

Budapest, 1880. évi deczember 22.

6. sz.

SZEMÉSZET.

Szerkeszti SCHULEK VILMOS tanár.

Tartalom, Issekutz László tr. Ép szemnek hermetikus befedése. —- Issekutz László tr. Blennorrhoea neonati átvitele. — Csapotli István dr. A szaruhártya érhálózatáról. — Neupauer Gusztáv dr. Nehány szó az ophthalmoblennorrhoea gyógykezeléséhez. — Neupauer Gusztáv dr. A heidelbergi szemésztársaság 1889. évi gyűlésének tárgyalásai. — Issekutz László tr. Klinikai közlemények. — Könyvismertetés. — Szemelvények. — Vegyesek

Ep szemnek hermetikus befedése.

Issekutz L. tr. tanársegédtől.

A blennorrhoea terjedésében a leghatalmasabb gátat a prophylaxis szoros betartása és keresztülvitele képezheti, mely érvényesül még akkor is, ha valaki már fertőzve van, de csak egyik szemére. A heveny szemblennorrhoea kórképét, ha végig tekintjük, úgy nem csodálkozhatunk, ha az egyik szemen meglevő ragály rendesen a másikra is átvitetik, hol szintén egész hevességében a baj kitörvén, a szem jövőjét veszélyezteti. Már maga az igen bő és rendkívül fertőző váladék, ha egyéb körülményektől el is tekintünk, olyan tényező, mely a másik szemre való áthurczolás kizárását majdnem lehetetlenné teszi, ha nappal nem is, de alvás alatt, midőn a felhalmozódott váladék oldaltfekvéssel igen könnyen a másik ép oldalra folyhat át. Fokozza még ezen veszélyt azon a gyógykezelésben majdnem kikertilhetlen körülmény, hogy a tisztogatás, a szem gyakori kimosását, melynek a therapiában igen fontos szerep jut, az illető egyénnek kell végezni, és így kezeit is a fertőző anyaggal bepiszkolja, de meg a még oly óvatos mosogatás alatt, a beöblítő víz igen könnyen átfolyhat a közvetlen szomszédságban levő szembe. Ha mindezen körülményekről a beteget fel is világosítjuk, mégis bizonyos intelligentia és manualis ügyesség szükséges, hogy a fertőzést esetleg elkerüljük, de ha már itt is csak esetleges elkerülésről beszélünk, miként fog állani a dolog kevésbé intelligens, magával keveset törődő egyénnél, vagy gyermeknél, ki a baj veszélyét felfogni nem is képes, vagy kire fejletlenségénél fogva ilyen feladatot nem is róhatunk ?

A véletlen játékának jut tehát a főszerep akkor, ha csak a beteg vagy környezetének instruálása által akarnánk az épen maradt szemet a fertőzés veszélyétől megmenteni. Ezen bizonytalan eredményre számítanunk azonban nem szabad, de nincs is szükségünk, mert hatalmunkban van az épen maradt szemet a beteg szemtől hermetikus kötés alkalmazása által isolálni.

Nincs szándékom itt a számtalan efajta kötésekről megemlékezni, azoknak jó vagy rossz tulajdonságait bírálgati, hisz azok legtöbb része csak ajánlat maradt, a praktikus élet igényeit ki nem elégítve feledésbe ment. Csakis a legelterjedtebb, a nálunk is eddig divatban volt hermetikus kötést, a Graefe által ajánlottat vagy ennek módosítását akarom kissé a tapasztalat teréről tekintve megbeszélni. A kötés a szemrésre keresztirányban fekvő keskeny, mintegy 4—5 mm. széles angol tapaszokból áll, melyeket a szemrés külső zugától be az orrig cserépzsindelyszerűen helyezünk el. Az egyes csíkok hossza olyan, hogy a felső orbitalis széltől az alsóig, sőt valamivel még ezeken túl is érjen. A felragasztáskor megnedvesített angol tapasztó csíkok, ha megszáradnak igen jól zárják a szemrést, de minthogy az emplastrom ragasztó anyaga vízben felázik, és így az a szemről lehullana, vagy legalább is nem légmentesen zárná, midőn infectio belejuthatna a szembe, azért az egész felületet collodiummal 1—2 mm.-nyi vastagságban behúzzuk. Az így átjárhatlanná és víz által fel nem olvaszthatóvá tett zárókötést, még a felé helyezett vatta-csomóval és kötéssel jobban biztosítjuk. Kétségtelen, hogy az így alkalmazott kötés be is váltja a hozzá kötött reményeket, a mennyiben a

szemet úgy elzárja, hogy hozzá fertőzés nem juthat, vagy legalább nem egykönnyen. Maga azonban a kötés • technikája igen aprólékos, sok babrával jár, mely által az infectio veszélye a kötéskészítés és a szem részenkénti elzárása alatt fennáll. Eltekintve ezen legyőzhető hátránytól, ezen kötésnél vau egy olyan is, melyet legyőznünk nincs hatalmunkban, pedig a helyes feltételt erősen befolyásolja. A kötéskészítéskor a beteg szemét behunyva kell hogy tartsa és pedig az alvásnak megfelelően könnyedén, mert különben ha erősen van behunyva, a kötés felragasztása után az nagy nyomást gyakorol, ha már megszáradt, vagy szétugrik, ha még meg nem szilárdult.

Ha a behunyás helyes voltát el is találta a beteg, úgy még akkor szükséges, hogy a néhány perczet igénybe vevő angol tapasztó csík felrakása alatt, szemrését össze ne szorítsa, vagy a mi még kellemetlenebb, ki ne nyissa, illetve ne tágítsa, mert a már felrakott csíkok cserépzsindelyszerűségíiket elvesztik, összekúszálódnak, úgy hogy a kötéskészítés újrakezdése válik szükségessé. Ez ismét igen sokszor számbaveendő tényező, ott hol az intelligentia kisebb fokánál fogva az önuralom kevéssé van kifejlődve, vagy különösen gyermekeknél, kiknél nyugodt magatartásra egyáltalán nem számíthatunk.

A hermetikus kötés alkalmazásának szükségességét nem lehet időhöz kötni, csakis általános szabályként a váladék megléteiéhez kötjük azt, mi esetek szerint változik, majd korábban apad az ki, majd hosszabb ideig tart, midőn a fertőzés veszélye hosszabb ideig fennforogván, a hermetikus kötést is huza- I mosabb ideig kell alkalmazni. És megint egy ponthoz jutottunk, melynél az említett kötés ellen némi kifogás emelhető. Kinek sok ily kötést volt alkalma eszközölni, kétségtelen, hogy tapasz- I talta, miszerint a szem teljes mozdulatlansága, de meg főképen a szemre gyakorolt nyomás következtében hurutos állapot fejlődik ki, a szem kivörösödik, bőven secemál, úgy hogy a kötés további használását be kell szüntetni, jóllehet a beteg szem állapota a további kötést kívánná, még bő lévén a váladék, az infectio veszélye megvan. Ez különösen előáll, ha a kötést huzamosabb ideig kell alkalmazni, vagy már előbb is, ha eredetileg a szem hurutos volt.

A blennorrhoea acuta gyógykezelésében, mint már előbb is jeleztem, igen fontos szerepet játszik a tisztogatás, melynek czélja, széthúzott szemhéjak mellett a szemréshől, az áthajló redőből a meggyűlt genyes váladékot eltávolítani. Minthogy pedig ezen betegségnél a genyes váladék igen gyorsan produkálódik, igen gyakori kimosás is válik szükségessé, mit legkényelmesebben a beteg önmaga végezhet, és melynek végzését rendesen reá is bízzuk; az orvos csak napjában egyszerkétszer végzi a mosást tüzetesen. Különösen szükséges ez kórházakban, hol időnként egyszerre sok ily beteg halmozódik fel, és külön ápoló, ki naphosszat mossa, öblítse szemeiket, minden egyes beteg számára nincs. Ez a therapiában fontos tényező, pontos végrehajtására pedig szükséges, hogy a beteg némileg lásson, lássa a maga előtt borogatásra, vagy mosásra szolgáló vizes edényt, lássa a kimosásra szánt vattát, ruhát stb. A beduzzadt beteg szem ilynemű szolgálatot nem tehet, de nem tehet az említett kötés alkalmazása mellett a másik ép szem sem. Ha mindkét szem blennorrhoeás, akkor igaz, hogy megint nem lát az illető, csakhogy ekkor kényszerhelyzetben vagyunk, melyen segíteni nem lehet. Hátrányaként hozható még fel az is, hogy a leáztatás nehéz, és még óvatos elbánás mellett is kissé fájdalmas.