Szemészet, 1889 (26. évfolyam, 1-6. szám)
1889-06-30 / 3. szám
26 ________________SZEM . - :---------------------------------------------------------------------------------------------------------------sárgának mutatkozik, mielőtt zöldnek látszik. A sárga és narancsszín a látótér egész terjedelmében látszik olyannak. Hueck4 vizsgálatai közben meggyőződést szerzett arról, hogy a színek felismerhetősége a retina peripherikus részein a látótér széle felé fogy. Hueck adatai egyébiránt a későbbi szerzők adataival nincsenek összbangzásban, mint pl. a színes látóterek rendkívül szűk volta, a mi a táblán való vizsgálat eredményeként tekinthető. Helmholtz5 azon észrevételét közli, hogy a retina periplieriája igen kevés érzékenységgel bír. A retina peripherikus részeinek színek iránti magatartását Aubert tanulmányozta behatóan.6 Purkinje és Hueck azon tapasztalatait, hogy t. i. a különböző színek iránti fogékonyság a retina peripherikus részén a látótér széle felé különböző mértékben fogy, s hogy erre nézve a színes felület nagysága befolyással van, helyesnek találja, a mennyiben saját vizsgálatai is ugyanazt mutatják. Szükségesnek találja azon kérdés megfejtését, hogy a színek felismerése mily viszonyban van a vizsgálati színes felület nagyságával; hogy milyen a színlátás a retina különböző tájékaiban, a déllőkben; továbbá, hogy mennyire befolyásolja a színes látóterek határait az alap színe, melyen a színes felületek vannak s végre, hogy mily változatokban mutatkoznak az egyes színek a retina terjedelmében. Vizsgálatait különféle nagyságú (1, 4, 16, 64, 196, 1024 négyszögmillimeter) színes lapokkal végezte. A színek a következők voltak: Kék, sárga, piros, zöld; fehér és fekete alapon. A színes lapok nem voltak fénylők. Vizsgálatainál a Förster-féle perimetert vette igénybe s csak a délelőtti időben vizsgált. Fehér alapon a színek azon határokon túl, melyekben felismertetnek, a látótér széle felé a következő változásokban mutatkoznak: Vörös, zöld és kék mindinkább feketéknek látszanak. A sárga szín előbb barnás-sárgának, majd piszkos-sárgának mutatkozik s végre sötét lesz. Fekete alapon a változások a következők: Zöld, vörössárga és kék, a látótér széle felé fehéreknek látszanak; az átmenet itt is csak fokozatos. Kék és sárga e közben világosabbaknak látszanak, a zöld és a kék is, mielőtt fehéreknek mutatkoznak, szürkéseknek tűnnek fel, A piros szín, kevésbé tisztának látszik, majd világosabb lesz, azután pirossárga, szürkéssárga s végre fehér. Azon határ, melytől kifelé a szín másnak mutatkozik, egészen pontosan nem állapítható meg, bizonyos mértékben mindig önkényes. A hiba 2—5° lehet, sőt néha még 10 foknyi kiterjedésben is nehezen állapítható meg azon fok, melynél a szín felismerhető. Mennél nagyobb a színes papiros, melyet vizsgálatainál használt, annál nagyobb az illető szín látótere is, de nem megfelelő arányban a színes négyzet felületével. 64 négyszögmillimeter területtel biró színes lap a látótér egész terjedelmében vehető észre, akármily színt is alkalmazott, bizonyos szín azonban, még ha ennél kisebb területtel is bír, felismerhető a látótér minden részében. A retina peripheriája sokkal gyorsabban fárad el, mint a sárga folt. Ezen kifáradás a peripherikus retina különböző részeiben több-kevesebb idő múlva áll elő a szerint, a mint az illető hely a sárga folttól kisebb vagy nagyobb távolságban fekszik. Ha az ingerület igen kis ideig tart, akkor a szín kis területben is válik észrevehetővé a retina peripherikus részeiben. így pl. a piros négyzetet villanyos szikrával megvilágítva, ez a piros látótér határán túl is jól vehető észre. Azon körülmény, hogy nem vagyunk képesek a színeket a retina peripheriáján mindenütt észrevenni, a beható inger hosszabb tartama által magyarázandó, mely a peripherikus részeket hamar fárasztja. Ennek következtében a retina centrális és peripherikus részei között a színperceptiót illetőleg fokozati különbség van. A színlátóterek különböző kiterjedése a különféle színeket illetőleg részben a kifáradáson, részben a retina elemeinek különféle elrendeződésén alapszik. 4 Hueck. Von den Grenzen des Sehvermögens. Müller’s Archiv. 1840. p. 95. 5 Helmholtz. Physiologische Optik, p. 66. 210. 301. 0 Aubert und Förster. Beiträge zur Kenntniss des indirecten Sehens 1857. — Aubert. Physiologie der Netzhaut. Farbengrenzen auf den seitlichen Theilen der Netzhaut. Archiv für Ophthalmologie. Hl. 2. p. 38. 1SSZE T _____ 1889. 3. sz. Galezowski7 a színlátást illetőleg nem fogadja el Thomas Young nézetét, mert ez úgy az élettani, mint kórtani esetekben talált viszonyokkal nem hozható összhangzásba. Nézete szerint a pálczikák arra vannak hivatva, hogy a fényt közvetítsék, a csapok a színeket; még pedig a rezgési hullámhosszaság szerint különféle módon ingereltetnek a csapok s így képesek vagyunk különféle színeket látni. Minthogy a peripheria felé a csapok száma csökken, azért ott a színperceptio is csökken. Woinov8 vizsgálatainak eredményeit a következőkben lehet összefoglalni: A piros szín a peripheria felé sárgásnak mutatkozik, majd sárgásbarnának, azután mindinkább sötétedvén, feketének tűnik fel; ez azon esetre vonatkozik, ha az alap világosabb mint a szín; ellenkező esetben a piros a peripheria szélén nem feketének, de szürkének fog látszani. A sárga homályosodik, majd fehéresnek látszik. A zöld a peripheria felé sárgásnak, azután piszkos sárgának látszik, míg végre szürkésfehér lesz, mely az alap szerint világosabb vagy sötétebb. Tehát zöld és sárga a peripheria szélén nem mutatkoznak feketéknek mint a piros és kék, hanem fehérnek. A kék szín szürkés-kékbe, azután feketébe s ha az alap fekete, szürkésbe látszik átmenni. A peripheria legkülsőbb részében a színekről csak annyit vehetünk észre, hogy egyáltalában világosak vagy sötétek. A határok, melyeken a színek megszűnnek felismerhetőkké lenni, határozottak, könynyen megállapíthatók, egész pontossággal (ezt valamennyi szerző között csak épen W. találja), függetlenek az alaptól s a színes lap nagyságától. Azon tényt, hogy a színeket a retina peripheriáján csak bizonyos határokon belül látjuk, úgy magyarázza, hogy az illető területek bizonyos színek iránt nem bírnak fogékonysággal, hogy színvakok. Ezen színvakság oka az lehet, hogy az illető részek nem gyakoroltatnak a látásban, tehát relativ vakság volna. A színes látóterek megközelítőleg concentrikus köröket képeznek. A zöld és sárga szín centrális látásnál sötétebbeknek látszanak, mint peripherikus látásnál; ellenkezőleg a kék és ibolya. Landolt9 az általa szerkesztett perimeterrel eszközölte vizsgálatait. A színes látóterek a peripheriából a centrum felé ezen sorrendben következnek: fehér, kék, sárga, narancs, piros, világos-zöld, sötétzöld, ibolya. A piros és zöld határa sokkal távolabbra esnek a centrumtól, mint azt Woinow találta. A látótereket graphikusan tünteti fel. A határok concentrikus görbéket képeznek, melyek központja közel van a vak folthoz. Annak magyarázatára, hogy belül a látóterek kisebbek, nem találja elegendőnek Uscliakoif nézetét, hanem felvesz egy peripherikus amblyopiát ex anopsia. Lamansky10 nem tartja kielégítőnek a közönséges színek kel való vizsgálatot, hanem színképi színeket kíván alkalmazni. Egy olyan módot használt vizsgálatainál, melyet előbb Helmholtz ajánlott; a színképi színes sugarak t. i. még egyszer töretnek, mi által két, világosságban s fénymennyiségben különböző sugarat nyert. A fénymennyiség nagyobbodásával nőtt bizonyos fokig a színek iránti érzékenység és a színes látóterek nagysága. A piros szín iránt a szem kevésbbé érzékeny és ezzel összeegyeztethető az is, hogy a legtöbb színvak piros színvak, s hogy látóidegsorvadásnál először a piros szín iránti fogékonyság szűnik meg. A zöld, sárga s kék iránti érzékenység nagyobb; az ibolya, narancs s piros iránti érzékenység kisebb, mint a fehér iránt. Schelske11 színképi színekkel dolgozott; ő szerinte van egy határ, melyen belül az összes színek felismertetnek, azon túl más szintieknek mutatkoznak. Ezen színes látótér határa: felül 37°, kifelé 53°, lefelé 38° és befelé 68°. Ezen határtól 7 Galezowski. Du diagnostic des maladies des yeux par la ehromatoscopie rétinienne. Paris, 1868. 8 Woinow. Zur Farbenempfindung. Archiv für Ophthalmologie. XVI. 1 p. 212. 9 Landolt. 11 perimetro e ia sua applicazione Annali d’ottalmologia. 1872. 10 Lamansky. Ueber die Grenzen der Empfindung des Auges für Spectralfarben. Archiv für Ophthalmologie. XVII. 1. p. 123. 11 Schelske. Zur Farbenempfindung. Archiv für Ophthalmologie. IX. 3. p. 39.
