Szemészet, 1888 (25. évfolyam, 1-6. szám)
1888-10-21 / 6. szám
— ~i ~ - 7 ’ ' 1 ~ F : ' . tettek, a mostaniak szoros logika által útba igazítottak. Amazokban a tudományos újítás, emezekben a tények józaneszű egybevetése képezi a kimagasló érdemet. Kezdte a különiratok ezen egész sorozatát a szemműtéteknek teljesen beható és kimerítő kidolgozásával, »Operationslehre« czímen a Graefe-Saemisch-féle hétkötetes kézikönyv számára, melyben egyik legkiválóbb fejezetet képvisel. »Ueber die Verletzungen des Auges in gerichtärztlicher Beziehung«, »Ueber die Ursachen und die Entstehung der Kurzsichtigkeit« (1876), »Klinische Darstellung der Krankheiten des Auges« (1 füzet, 1881, benne a kötő-, a szaru-, az ín-, a szivárványhártya és a sugártest megbetegedéseit ugyanazon elvek alapján tárgyalja, mint régibb háromkötetes tankönyvében, de • az új tudományos adatokat, úgyszintén az évek folyamán szerzett bő tapasztalatait és sajátos nézeteit, beleszőve, — némelyekben a régitől eltérő felfogást is érvényesítve), »Zur Lehre vom Glaucom« (1884). Legutolsó értekezései megint az Archívumban jelentek meg. »Winke zur Staaroperation« és »Verwendung der Reisinger’schen Hakenpinzette bei der Cataractaoperation« a czíműk. Beeses észleleteket és külön műtői feladatok elérésére szánt javaslatokat tartalmaznak. Ha Arltnak irodalmi érdemsorozatában csak kitöltő helyet foglalnak is el, becsük elégséges volna, hogy egymagukban akárkinek jó szemészi hírnevet szerezzenek. Összes nyomtatott értekezései és munkálatai 65-nek a számáig mennek. — 1882. évi ápril 18-án Arit tanár 70 éves lett. Teljes szellemi és testi erőben volt ugyan, de az osztrák törvény azt parancsolja, hogy egyetemi tanár ekkor visszavonuljon. Ezen születésnapi ünnepe fényes ovatiókban telt el. Messze földről barátok és volt tanársegédek sereglettek össze. A tanártestület és a tanulóság ünnepélyesen üdvözölte. Arltot, a ki a maga jelentőségét sohasem akarta teljesen elismerni, a nagyrabecsülésnek és az osztatlan vonzalomnak ezen jelei mélyen meghatották. Egy évig még tanárkodott a minister felkérése folytán, és csak 1883. évi julius 6-án búcsúzott véglegesen fényes klinikai tevékenységének szinhelyétől. Orvosi gyakorlatát azonban annyival inkább folytatta, mert folytonos munkálkodás nélkül sohasem tudott ellenni. így ment ez 1886. áprilisig. Az innen kezdődő utolsó életév eseményei mindnyájunk emlékezetében sötét színekkel festvók. Ápril 19-én bal karját törte, gyógyulása lassan haladt és addigi testi ereje sokat hanyatlott. Julius 30-án nagyon súlyos más baj érte, mely 7 hónap alatt halálát okozta. Végtelen szenvedéseknek ideje volt ez. A bal térdali ütérnek már néhány hónap óta észrevétlenül fejlődő tágulatából ezen végtagban a vérkeringésnek megszűnése és a lábszárnak térdig fel elhalása következett be. A végtagot két Ízben csonkították, de máig magyarázatlan idegzsába iszonyatosan továbbkínozta. Psychicus alteratiók jöttek közbe. Végre sülyedéses tüdőlob 1887. márczius 7-én véget vetett az annyiak által áldott és a mivelődés történetében eltörülhetlen betűkkel megörökített életnek, — melynek továbbfűződése is csak nyomorgás lett volna, mert. mint utólag köztudomásúvá lett, a hályogkivevésnek nagy mestere maga is már szürke hályogban szenvedni kezdett. Halála után »Meine Erlebnisse« önéletírása Becker Ottó tanár gondjaiban jelent meg. Senki sem fogja megilletődés nélkül olvasni, hogy a szegény falusi fiú mint vergődött fel az összes emberiség jóltevőjévé és a tudomány fényes fáklyájává. E mellett az orvosi viszonyoknak, melyek között működött, széles alapú vázolása, egyszersmind személyének igénytelen szerepeltetése a legnagyobb mértékben érdekessé és vonzóvá teszik ezen olvasmányt.x) III. Miután Arit életének főbb mozzanatait előadtam, legyen szabad összegezőleg tekinteni meg a nemcsak működésében, hanem magán jellemében is nevezetes egyéniséget. Arit első sorban az egyszerűségnek és a valónak embere volt. Szerette a mívelt formákat, a mennyiben tartalmat rejtenek, — 123 — J) Belőle én is jelen előadásomhoz az adatokat és a prágai időszak leirását, több helyen szó szérinti idézetben, vettem át. — I24 — de gyűlölte a puszta formaiságot, az üres szólásmódokat, a köpenyül használt mosolygó simaságot. Magasztalást szerényen visszautasított. Saját megjelenése mentes volt minden vonástól, mely a látszattal legkisebb törődést elárult volna. Hogyha mégis a benyomás, melyet másokra tett, legtöbbször megnyerő, sőt némelykor épen elbájoló volt, ez onnan van, hogy az emberek iránti általános jóindulata nemcsak belsőleg a hangulatban, hanem külsőleg a formában is mindig uralkodó maradt. A szenvedők iránti részvétele akaratlanul úgy elárulkodott, mintahogy péld. valakinek irántunk való vonzalmát azonnal észrevesszük. Hajlamai fölé a kötelességérzetet állította. Szegény származását sem nem röstelte, sem azzal nem kérkedett. Eletigényei mérsékeltek maradtak. A felkapaszkodottak hivalkodását vagy pazarlását utálta. A vagyonosság előnyeit becsülni nélkülözéses ifjúságában elég alkalma volt, és mégis a midőn utóbb nagy vagyont szerezni lehetett volna, azzal elégedett meg, a mi magától gyűlt. Családját is jó módban, de nem gazdagon hagyta vissza. Családja volt az otthon, melyben hivatalos teendőitől megpihenést talált. Övéi körében látszólag szigorú és mint családfő tekintélyt tartó, valójában önfeláldozó apa volt. Neje a szívjóságnak és a gyöngéd ragaszkodásnak példányképe vala. Nyolcz gyermekből három nevelkedett fel. Arit a fejlődő fiatalság iránt nagy vonzalmat és érdeket tanúsított. Assistensei a tágabb családi körhöz tartoztak és egész további életükben kegyelettel emlékeztek Arltnak atyailag baráti viselkedéséről. A magyarokat általában, köztük a tanulókat és a falusi nemeseket nagyon szerette, nyilván a keresetlenség fellépésükben és a lovagias életfelfogás nyerte meg tetszését. Minden tanítványa iránt, ha benne igyekezetét vett észre, vagy anyagi szorultságban látta, személyes érdeket táplált. Adakozásai, melyeket lehetőleg titkolt, nagy összegekre rúgtak. Szülőfalujában, Obergraupenben minden évben megfordult és ott saját költségén új iskolát építtetett. Az orvoshallgatók segélyegyletének állandó védnöke volt. Mulatozásokban, melyekben a tanulóság szerepelt, így az orvosi bálokon, dalegyleti előadásokban, a fiatalok közt maga is megifjodott. Nyáron pötzleinsdorfi nyaralójába ünnepek délutánjain tekéző társaságot hivott meg, mely túlnyomóan fiatal orvosokból állott, és többek között nekem legkedvesebb megemlékezésemben van. A bécsi egyetem másik két szemészéhez, Stellwaghoz és Jaeger Edéhez, a viszony közönyös, tudományos eszmék kicserélése tekintetében meddő maradt. Ennek meggyőződésem szerint Arit legalább is annyiban nem volt oka, hogy positiv indokot ellenszenvre nem adott. Graefevel és Donderssel, valamint az azok tudományos köréhez tartozó szemészekkel, mint Snellen, Horner, Manz, Mooren, Zehender, Mayer Ede stb. meleg baráti viszonyban állott. Velük legtöbbször a Heidelbergben évenként ősz felé tartott szemészgyűléseken találkozott és a néhány napi tudományos és társas együttlétben hosszan kiható üdülést talált. A szemorvosi gyakorlat roppant forgalmában nem múlhatott, hogy általános gyakorlatot folytató orvosokkal sokat ne érintkezzék, úgyszintén, hogy más szemorvosok által kezelt betegek fölött véleményt adni minduntalan ne kényszerült volna. Viselkedése az ilyen kétirányú feladatban mindig mintaszerű volt: a beteg érdekét teljesen kielégítette és az orvost sohasem compromittálta. A helyesen felfogott orvosi tekintélynek megóvását, de az orvosi becsületnek tisztántartását is szent feladatnak vette. Arit nyilván a saját érzelmétől sugalt azon nézetben volt, hogy neki kötelessége, a mennyire lehet, minden segítségért folyamodó betegnek rendelkezésére állani. Sohasem a várható tiszteletdíj szerint mérlegelte orvosi készségét. Arltnak mint szemorvosnak keresettsége mellett könnyen el lehet gondolni, hogy az ilyen elvek alkalmazása mit eredményezett: óriási igénybevételt. Reggel 7 órakor betegsereg várta, hogy a rendes napi kezelést rajtuk végezze. Azután magán műtételekhez kocsizott. 10 órakor a klinikán volt, hol még */21 órakor elintézetlen betegek egy sorát a tanársegédre hagyni kellett. Még privát operáltak látogatása, consiliumokba menetel és sietve végezett étkezés következett, hogy azután magánlakásán (Wickenburggasse, majd Schottenbastei, és végül saját házában Bellariastrasse) a rendelést megkezdje, mely le a lépcső aljáig álló betegeken és az utczát
