Szemészet, 1887 (24. évfolyam, 1-6. szám)
1887-11-27 / 6. szám
107 teződési hálózatot képezve. A rostok egy kötege az ellenoldali | oculomotorius tömeghez csatlakozik (Duval), kereszteződést képezve a már ismert szemizmok associált mozgatására. És végre a rostok egy része mint visszaható pályák, illetve egyes kötegek lehaladnak az abducens és acusticus góczokhoz: avagy talán megfordítva is mondhatnánk, hogy az abducens és acusticus magok reflexrostjai haladnak fel az oculomotoriushoz. Az oculomotorius mag a tochlearissal közvetlen összeköttetésben van, mint bővebben láttuk, mivel e két mag mintegy egymáshoz van forrva s így ezek között nem is kell okvetlenül felvennünk rostok által való összeköttetést, hiszen az idegsejtek még idegrostnak nem nevezhető nyúlványai úgy is összekötik a két alig határolható góczot. így azután az ingerátterjesztés is a legközvetlenebb. A két ellenoldali trochlearis magnak direct rostokkal való összeköttetésére nincsenek adataink, azonkívül ez ellen szól az is, hogy a két gócz együttműködésére, mint associáló beidegzésre nem is gondolhatunk, mivel a két trochlearis izom épen ellentétes működésű, a két szemtekét épen ellentétes irányban hengerítik. Az egyik m. trochlearissal associáló mozgást mindig az ellenoldali alsó ferde izom eszközöl, a mit már nem a trochlearis gócz idegez be, hanem lehet, hogy tán épen a kérdéses trochleariséval azonos oldali oculomotorius, talán épen ezen oculomotorius magnak a szóban levő trochlearissal legközelebb szomszédos részlete; hiszen fentebb láttuk, hogy Hensen-Völkers szerint az oculomotorius mag leghátsó részlete az alsó ferde izmot látja el idegrostokkal. E föltevés, hogy az oculomotorius az ellenoldali alsó ferde izmot idegzi be s az oculomorius mag és a trochlearis mag közvetlen szomszédsága, összeköttetése megkönnyíti a szóban levő szemizmok mozgásassociáló tulajdonainak megértését. És végűi az abducens rostok, a mint láttuk, összeköttetésbe lépnek az oculomotorius góczczal úgy az azonos, mint az ellentétes oldalon. Hogy a hátsó hosszanti kötegek legbelső nyalábai kereszteződés után az ellenoldali szemmozgató tája felé haladnak, azt már régebbi szerzők is írták s későbbi munkák is ezen, mint az abducens magokból eredő rostokat olyanokúi tekintik, mint a melyek ezen góczokat tisztán csak a magasabb központokkal, illetve a nyakszirtlebeny corticalis látómezőjével összekötik. Stieda a közös szemmozgató ideg magvából eredő s az ideg kilépési pontja felé haladó rostkötegeken kívül oly rostokat is ír le, melyek a mag közelében kereszteződnek, mintegy commissurát képezve az ellenoldali hátsó hosszköteghez. Forel a hosszanti kötegekről írja, hogy a közös szemmozgató ideg magvának magaslatán a kötegek egy része fasciculusokra oszlik s valószínűnek tartja, hogy egyes rostok az oculomotorius magvakhoz vagy oculomotorius gyökökhöz, avagy a raphehoz mennek. Duval és Labord macska- és majom-agyakon észlelték a hátsó hosszanti kötegek legbelső fasciculusainak azon rostjait, melyek az ellenkező oldali szemmozgató ideg gyökrostjai közé nyomóinak s klinikai megfigyelések és az ember és majom között fennálló anatómiai hasonlatosságok alapján kimondja Duval, hogy az embernél is megvannak ezen rostok, melyekről egyébként több-kevesebb határozottsággal mondhatjuk, úgy a fentebbiek, mint vivisectio után az agyakon eszközölt górcsövi vizsgálatok alapján, hogy az abducens magtól, még pedig annak mellső-belső részétől indúlnak ki, reflexösszeköttetést létesítve az ellenoldali oculomotorius mag harmadik részletével. Duval azt mondja, hogy ezen rostok nem lépnek összefüggésbe az oculomotorius mag idegsejtjeivel, hanem csak az oculomotorius gyökrostjai közé keverednek s egyébként direct a belső egyenes szemizomhoz haladnak. Ezen izom tehát kétszeresen van beidegezve, az oculomotorius harmadik részletének rostjai által és az ellenoldali abducens által; csakis így magyarázható ki a szemtekék horisontális irányú mozgástársúlása. Az említett vizsgálatok alapján hozzátehetjük, hogy ezen szóban forgó rostok jó része közvetlen összefüggésben van az oculomotoriussal, tehát a rostok egy része olyanokúi tekintendő, mint a melyek az abducens idegsejtjeit az oculomotoriuséival közvetlenül összekötik. A kísérleteknél egészen következetesen volt észlelhető, hogy eme kettős innervatiót, illetve reflexösszeköttetést eszközlő rostoknak, pl. a kereszteződési helynél a rapheban ennek mentén tett átmetszése által, vagy ezek eredéshelyének teljes roncsolásánál, maradó horizontalis széttérő kancsalság lépett fel a szemek teljes mozdulatlanságával, míg ellenben nem teljes roncsolásnál az ugyanazon jellegű kancsalság mellett a szemek nem voltak mozdulatlanok, hanem néha-néha csekély ingásokat végeztek az eredeti állás felé, mintegy küzdve a túlsúlyban levő m. abducenssel. Ez csakis úgy magyarázható, hogy ha azon ingert is tekintetbe vesszük, melyet egy visszaható pálya közöl az oculomotorius magnak a belső egyenes szemizmot beidegző részletével, a mely inger az abducenstől indúl ki s a horizontál irányban társuló mozgások összhangjának és a természetes szemállások egyensúlyának fenntartását van hivatva segíteni. Arra, hogy az abducens magok egymással közvetlen összeköttetésbe lépjenek a mozgástársítás miatt, nincs ok, mert a két külső egyenes szemizom, melyeket az abducensek idegeznek be, épen ellentétes működésű. Még bonyolúltabbá teszik ezen szemmozgató ideghálózatot az acusticus rostjai, melyek minden részben oly állandó jelleggel befolyásolják a szemmozgatásokat. Csak hivatkozom az acusticus, illetve hallásszervi roncsolásokra, mint biztos előidézőire az associált szemmozgásoknak; ugyancsak a hallásszervekben keltett inger következményei a forgatásos nystagmusok is, a mint azt Hőgyes tanár úr bőven kifejtette. így tehát a hallási és a szemmozgatási központok között már előre is, a kísérletek alapján, összefüggést kell felvennünk, mintegy visszaható íveket s így a szemmozgató idegmechanismusnak az acusticus is egyik leglényegesebb részletét képezi. Acusticus gyökként sok búvár kettőt, többen pedig hármat különböztetnek meg. A külső (hátsó) gyök rostjai a hátsó magból, mely a csüllő árok (fossa rhomb.) háromszögletű szürke állomány tömegében (Clarke) van, lépnek elő, mint striae medullares s lefutásukben később a kötélszerű testek (corpus restiforme) körül hurkolódnak, mintegy széles szalagot képezve. Meynert szerint még mélyen fekvő kötegek is indúlnak ki e gyökből. A mellső gyök a mellső acusticus magból lép ki s a corp. restif. és a felhágó trigeminus gyök között fut le. A harmadik gyök a Rollertól felvett ú. n felhágó spinál acusticus gyök, mely a nucleus magnocellularisból (Clarke: külső acuslicus mag) ered s Meynert szerint az agyacsszár belső részletét képezi. A hátsó gyök rostjai (nucleus centralis Stieda) volnának a tulajdonképeni hallásidegek. E rostok egy része, mint striae arciformes, a raphet keresztezve áthalad az ellenoldali azonos góczhoz, míg egy másik része a corpus restiforme felső széle mentén a külső magot átlépve egy részben az azon oldali agyacsfélhez, más részben pedig az ellenoldalihoz haladnak, Deiters szerint még a flocculushoz is. Meynert megjegyzi, hogy az agyacscsal közlekedés vagy úgy történik, hogy a külső magban az idejött rostoknak végük szakad s így csak e mag sejtjeinek közvetítése által lesz továbbra létesítve az összeköttetés, vagy pedig e rostok itt csak megtörve lesznek s tovább haladnak az agyacsba. A rostok egy részlete előfelé megy s vagy a commissurán át vagy a nucleus dentatus közvetítése által az agyféltekékkel lép összeköttetésbe. Ezen összeköttetést még eszközölheti az agyacs is. Az acusticus ezen felsorolt rostjain kívül kétségtelenül vannak oly reflexpályák is, melyek az acusticus magokat a szemmozgató góczokkal összekötik, legalább ezt mutatják az összes vivisectiós kísérletek. A forgatásos szemmozgások úgyszólván tisztán ebből magyarázhatók ki. A míg a mellső gyök rostjai a canalis semicircularis ampulláihoz vezetnek, addig ugyanezen gyök mellső részéből kiinduló rostok, társulva a hátsó gyök hasonló nemű rostjaival előfelé haladnak a szemet mozgató rostok közvetlen szomszédságában s valószínűleg egy részben közlekedésbe is lépnek az abducenssel s az oculomotoriussal, míg a többi nagyobb tömeget képező rostok folytatják útjukat a commissura felé. Ha pl. a labyrinth-roncsolások characterét tekintjük, azt találjuk: a sértés után bilateralis ugyan azon oldal felé kitérő szemmozgásokat kaptunk s mivel ez állandó jelleg, tehát okvetlenül azt kell felvennünk, hogy a labyrinth rostjai reflexpályák által összeköttetésben vannak az azonos oldali abducens maggal, a melynek az ellenoldali oculomotoriushoz vezető nyalábairól már bővebben volt szó. így jöhet létre az, hogy a jobboldali sértésnek jobbra kitérő szemmozgás a következménye, mivel az ezen oldali abducens idegzi be a külső egyenes izmot, míg az ellenoldali belső egyenes szemizmot az ellenoldali oculomotorius gócz. Ugyanilyen eredményre vezetnek azon nyúltagy-sértések is, a hol ez legnagyobbára az acusticus pályákat s kevésbbé a szemmozgató pályákat érte. — 108 —
