Szemészet, 1886 (23. évfolyam, 1-6. szám)
1886-01-31 / 1. szám
Az említett erők együttműködéséből kell az irido-dialysist magyarázni, mivel el nem képzelhető, hogy glaucoma egyedül képes volna oly tensio-emelkedéssel járni és így oly nagy erőt kifejteni, mely a rugalmas ir.is leszakításához szükséges ; továbbá midőn a beteg kórházunkat felkereste, szűk volt ugyan a csarnok, de a lencse még sem volt annyira előtolva, hogy abból az iris behasadását elégségesen magyarázni lehetne, mely utóbbinak elégtelenségét különben az enucleált szemen tett vizsgálat is bizonyítja. Megjegyzem itt, hogy a csarnok alján talált genyet, mely nehány napi kezelésre csakhamar felszívódni kezdett, még az enucleatio előtt, hajlandó vagyok az említett glaucomas roham kitörésekor alkalmazott helytelen kezelés (zinc, sulf 0'20—40‘0 vízre és lapisoldattal ecsetelés) által létrehozott izgalomnak, iritisnek termékéül tekinteni. A bal szemre vonatkozólag azon fontos kérdéssel állok szemben, hogy az ott mutatkozó retinitis nem-e a sympathicus megbetegedés jele ? Támaszkodva azon tapasztalarra, hogy álképlet elég gyakran hoz létre rokonszenvi megbetegedést a másik szemen, közel áll a gondolat, hogy az előbbi kérdésre igennel feleljek, ámbár a sympathicus megbetegedés tisztán retinitis képében ritkábban jelentkezik. — Eddig esetem. A betegség végre rövidebb, hosszabb idő alatt eléri harmadik stádiumát, mely az intraocularis álképletnek tovaterjedése, kitörése által van jellegezve. Itt a baj megjelenési alakja majdnem az egyes esetek szerint változik, függvén attól, hogy az álképlet mi módon tör ki. Itt nagyjában 3 lényeges mód említhető. Midőn az álképlet az üvegtestbe kiemelkedett, ott tovább nő, azt kitölti, vagy irányát jobban mellfelé vevén, az útjában levő akadályokat félreszoritja, áttöri a corneát és a szabadba kijutva tovább burjánzik, midőn egy barnás vörös, könnyen vérző, rendesen egyenetlen felületű, a bulbussal összefüggő, a szemmozgásait követő (ha ezek még lehetségesek) tömeget látunk. Az így kitolakodott álképlet azután, különösen ha nagyobb, pislogás által a külső káros hatások elől nem védethetik ; továbbá az orbita széle és a pillák által az álképletre gyakorolt nyomás miatt, hiányosan tápláltatik. így kifekélyésedik. Az említett módon haladva az álképlet, áttörheti magát a sclerát is, midőn a kitörés helye szerint különféle alakú exophthalmust és rendellenes szemmozgásokat hoz létre. Néha az álképlet nem töri át ily tömegben a sclerát, hanem csak apró, barnás kis episclerális csomók alakjában terjed kifelé, honnan azután a baj könnyen átterjed a tovább burjánzásra jó talajul szolgáló retrobulbaris űrbe, midőn megint exophthalmus és szemmozgási anomáliák jönnek létre. Megjegyzendő hogy az álképlet tovaterjedésének ezen módja némely ritkább esetekben már akkor is észlelhető, midőn még a glaucomás stadium nem mutatkozott. Végre átterjedhet az álképlet a nervus opticusra és ezen az úton be az agyba. Azt hiszem alig szükséges megemlíteni, hogy az orbitának egy része sincs, melyre a baj át ne terjedhetne, s mely a bántalom körébe be ne vonathatnék. A 4-ik stádiumban végtére metastasisok lépnek fel és a kóros anyag a véredények útján hordatik szét az egyes jó talajt nyújtó szervekbe, mikről már megelőzőleg szólottám. Befejezésül egy pár szóba foglalva a prognosisról és az eljárásról csak annyit kívánok felemlíteni; hogy a jóslat a szemre nézve mindig rósz, az életre nézve pedig annál kedvezőbb minél előbb ismertetik fel a baj és vétetik műtét alá, a gyógyeljárás pedig ne csak a szem eltávolításában álljon, hanem jól megvizsgálva még a kóros orbitális részek is, a mennyire lehet, kiirtandók, még pedig mentül előbb annál jobb. A kötőhártya diphtheriás gyuladása. Közli Csapodi István dr. egyetemi szemkórházi tanársegéd. II. A »Szemészet« előbbi számában közöltem volt a szem diphtheriás gyuladásának egy esetét, most pedig abban a helyzetben ; vagyok, hogy Hajós Béla dr. baróthi kartárs úr szívességéből két j újabb esetet közölhetek, melyeket ő magán praxisból szíveskedett számomra leírni. Hajós dr. úr mint levelében írja, eddig több mint 200 torok-diphtheritises esetet figyelt meg, a nélkül hogy a bajnak a kötőhártyára való átterjedését látta volna. 1. Első esetben látta ezt B. állomásnagy 6 éves kis fián, ki 1885. nov. 12-én betegedett meg torok-diphtheritisben. A harmadik napon már az orrban is mutatkozott a bántalom, a nyaki és állalatti mirigyek nagyfokú duzzadásával, 30—400 C. láztól kisérve. Ugyanekkor mindkét szem héjai is vizenyősekké váltak; nagy könnycsurgás támadt, majd piszkos, maró váladék ömlött a szemekből ; az alsó szemhéjak tömötten beszűrődtek, kötőhártyájukat piszkos barnás-szürke, le nem törülhető álhártyák lepték el. A fölső szemhéjakon és szemtekéken csak belöveltség és vizenyősség volt, a szaruhártyák épek maradtak. Két hét folytán a vizenyősség lohadt, a beszűrődés oszlott, az álhártyák leváltak, a támadt anyagveszteség hegedésnek indult. Ekkor azonban a beteg, kinek torka és orra is gyógyult, veselobb következtében uraemiás tünetek közt elhalt. 2. Az előbbi betegnek 4 éves húga öt nappal később betegedett meg teljesen hasonló tünetekkel. Azonban már betegsége ötödik napján szívszélhüdésben meghalt. Szemein teljesen hasonló elváltozások voltak, csakhogy a beszűrődés időszakában következett be a halál. A szemre vonatkozó orvoslás bórvizes hideg, majd langyos borogatásban állott. Azok után a miket a magam esetéről írtam volt, nem tartom szükségesnek ez eseteket kommentálni. De nem mulaszthatom el, hogy köszönetemet ki ne fejezzem Hajós dr. kartársamnak, kinek szívessége hazai casuistikánknak ez újabb adatokat szolgáltatta. Klinikai közlemények. I. A chorioidea és a retrobulbáris szövetek metastaticus gyuladása. Közli: Ottava I. dr. tanársegéd. Hogy a legegyszerűbb orvosi beavatkozás mily kiszámíthatlan következményeket hozhat, talán minden orvosnak tapasztalnia kell. Példaként egy, a maga nemében nagyon ritka esetet észleltünk az egyetemi szemészklinikán. F. év január 4-én H. J.-né 50 éves hivatalnoknét vettük fel. Tíz nap előtt a szegycsont bal szélénél körülbelül az első és második borda beszögelése fölött, a beteg előtt ismeretlen okból mogyoró nagyságú tályog képződött; a tályog a bőralatti kötőszövetben volt. Szakképzett collega orvosolta: a tályogot megnyitotta. Szorgos kezelés mellett az elég jól kezdett gyógyulni. A beteg állítása szerint újév napján, a seb tisztogatása után néhány óra múlva, erős rázóhideg lepte meg, bal szeme hirtelen fájni kezdett, erősen hasgatódzott; a világosság szemét nagyon bántotta. E tünetek gyorsan fokozódtak ; másnap már a szemhéjak is megduzzadtak, a szemgolyó kezdett kifelé tolakodni, a fájdalmak igen nagyok voltak, a beteg szemével már a világosságot sem vette észre. A szem megbetegedésével egy időben a bal felkar, de különösen a hónalj tája nagyon tüzes lett és fájt. A tályog helyén semmi különöset sem vett észre és gyorsan gyógyult. A felvételkor a következőket találtuk: A sápadt, aggódó tekintetű nő a bal szem és a bal felkar nagy fájdalmairól panaszkodott. A bal szemhéjak vizenyősek, kékesen elszínesedettek voltak ; az erősen kidülledő szemgolyó előre nyomta őket. Az egész kötőhártya sápadtvörös, az átmeneti redő és a tekei rész vizenyősen beszűrődött volt; a tekei kötőhártya magas sáncz alakjában emelkedett a cornea felszíne fölé; a bő váladék genyesnyálkás volt. A cornea sűrűn, ködszerűen homályos, felszíne mintegy szürkült, a felhám mintegy beszáradó volt, helyenként kikopni kezdett. A csarnokban sűrű, pelyhes zavarodás, alján két mm. magas hypopyum volt az iritisnek minden tűneteivei. A corpus ciliare tája nyomáskor fájt. A kitódnló szemgolyó mozdulatlan lett. A jobb szem ép, v = 6/6 ; a bal szemén nem volt fényérzés. A bal felkar felső felének belső oldalán, de különösen a hó" naljban a bőr kipirosodott, kissé feszes, fénylő, nagyon érzékeny- A hónaljmirigyek duzzadtak, nyomásra nagyon fájnak; de különö-
