Szemészet, 1886 (23. évfolyam, 1-6. szám)

1886-01-31 / 1. szám

ria hyaloideának kellett az embryói életben léteznie, a mi egyéb erek kettős előfordulhatása mellett nagyon valószínű. A fejlődéstan ugyan ezt a fölvételt sem erősíti meg, de Lieberkühn megjegyzése, hogy egyszerű az arteria hyaloidea a kifejlődöttebb embryókban, tág kaput tár következtetésünknek. Hiszen a hogy a két szemben nem halad együtt az arteria hyaloidea visszafejlődése (Ammon), úgy az is lehetséges, hogy azért nem gyakoribb embryókban a a kettős arteria, mert az egyik törzsök hamarább elenyészik. Következtetésemet megerősíti az is, hogy esetemben nemcsak a fonál kiindulása helyén volt szilárd czövek, hanem a visszatérése helyén is. Müller H. említi, hogy Finkbeiner az ökör szemében többnyire két üvegtesti csatornát talált, egy ilyen szemben pedig a papillán két czöveket (ampulla) látott, mely aztán egy fonállá egyesült. Az én esetem tehát a Finkbeiner vizsgálta ökörszemmel hasonlítható össze.

Ezek szerint az irodalomban található visszatérő obliterált üvegtesti verőerek egy része kettős fejlődésből lenne magyarázható, más részük pedig valamelyik retinái érágnak az arteria hyaloideából való eredéséből.

Az elzáródott üvegtesti verőér megmaradó fonala, mint a fejlődés maradványa, természetesen nem tekinthető kóros állapotnak, a mint hogy ily esetekben a szem teljesen ép és jó látó lehet. Mindazáltal azt sem lehet pusztán esetlegességnek tekinteni, hogy ily szemekben elég gyakran kóros elváltozások is fejlődnek, nem is szólva arról, hogy ily szemekben még a fejlődésnek más nemű hiányai is előfordulhatnak. Ammon pl. némely cataracta capsularis posteriort az arteria hyaloidea időelőtti elzáródásából származtat. Oettinger azt hiszi, hogy az arteria hyaloidea folytonos libegései talán az üvegtest elhígulását idézhetik elő. Galezowski vérzést látott az üvegtestben, a mi a vért tartalmazó arteria hyaloidea megrepedéséből keletkezett. Saemisch egy esetében a fonál a lencsén maradt függve s hátulsó leszakadt vége libegett szabadon. Unterharnscheidt myopiás szemben látott arteria hyaloideát, s mikor néhány évvel utóbb az illető fiatal embernek jelentékenyen fokozódott myopiájú szemét újra megvizsgálta, azt találta, hogy az arteria hyaloidea fonala középütt ketté volt szakadva, úgy hogy két szabad fonálvég libegett az üvegtesben. Ez esetben a szem tágulását, a miről az egyoldali conusnak körössé válása tanúskodott, nem követhette a kifeszített fonál s elszakadt.

A második esetemben említett tölcsért is, mely a visszahajló ágnak a retinára tapadása helyén látható, úgy kell tehát tekintenünk, mint a szem növekedése folytán vongálódó retinának leválását.

Az arteria hyaloideával összefüggő embryói membrana capsulo-pupillaris, vagyis a szemlencsének eres tokja az embryó kifejlődésével szintén nyomtalanul el szokott enyészni. Nem is ösmeretes olyan eset, melyben a lencse mögötti lemezének csak nyomai is fönmaradtak volna a későbbi életben. A lencse előtti lemezének maradványait is csak egyetlen esetben látta Talko a lencse elülső tokjának finom pókhálószerű reczézete alakjában, iris-colobomás szemben.

Tudjuk azonban, hogy a fejlődő iris a membrana capsulopupillaris elülső lemezéből lefűzi az ú. n. membrana pupillarist (Kölliker). Ez utóbbinak maradványai már gyakrabban előfordulnak, habár létezésüket régibb, jobbára hibás följegyzések után csak a Graefe-féle Archivum VIII. kötetében tette kétségtelenné Weber A., ki e képződéseknek synechiáktól való biztos megkülönböztetését megállapította.

E maradványok mindig az iris zeg-zugos övével, a circulus iridis minor-ral függenek össze, szálaik ez övnek ivecskéiből erednek, a pupilla szélét mindig szabadon hagyják s vagy a pupilla előtt egyesülnek, vagy a lencse tokjára tapadnak. Némelykor olyan sűrű hártyává szövődnek, hogy mint Graefe Alfréd esetében, iridectomiát tesznek szükségessé. Többnyire azonban mintegy a zegzugos övbe olvad bele az elenyésző membrana pupillaris s rajta egyes nyúlványokat, szabadon álló szálakat hagy, mint az egyetemi szemkórház ambulantiáján többször láttam.

Érdekesebb esetet kettőt közöltem volt a »Szemészet« 1884-iki 6. számában. Az egyik esetben körös és küllős szálazatú félhold alakú hártya takarta a pupilla szélét, a másikban finom

szál hidalta át a pupillát. Azóta két újabb esetet láttam, melyeket itt közlök:

1. Cz. Ferencz 15 éves izr. alsó-alapi földmíves jobb szeme pupillája előtt szürke fonál húzódik el, mely a külső oldalon két ággal, a belső oldalon egyszerűen megy át az iris zegzugos övébe, az utóbbi helyen kiemelkedő függőleges áthidaló barna fonál is van a zegzugos övön.

2. L. Teréz 15 éves r. kát. budapesti tanuló bal szeme sárgásbarna irisének fölső részéről, még pedig egészen a ciliaris szélről világosabb szinű, az irissel egyező rajzolatú kis lebeny ered, mely fölül mintegy 3 mm. széles s aláfelé mindinkább elkeskenyedve a pupilla széle fölött átcsap és a iencse elülső tokjának fölső részére tapad, a hol kis megvastagodás van. Az említett toldalék az irist mintegy takarja, alatta a táguló és szűkülő pupilla széle egészen szabályosan mozog, míg a lencsére tapadó toldalék nem változik. A képződmény külső oldalán a zegzugos öv csücskei kifejlődöttebbek mint a többi részen. A jobb szem irisén hasonló képződménynek nyoma sincs. A szemek közellátók (M. 3-5), látásuk nem teljes (v= °/i2).

A membrana pupillaris maradványainak megkülömböztetése hátulsó synechiáktól gyakorlati fontosságú. Ez utóbbiak ugyanis iritisnek lévén termékei vongálásukkal a gyuladás kiújulását idézhetik elő, míg amazok a pupilla szélét szabadon hagyván ily vpngálással az irist nem bántalmazzák s különben is olyan hosszú szálúak szoktak lenni, hogy az atropinnal előidézett legnagyobb fokú pupillatágulást is megengedik. Az iritisből származó synechiák fölismerhetők nem szabályos szövetűkről s főleg arról, hogy sohasem az iris elülső fölszinével, hanem a szembogár szélével függenek össze s ennek kitágításakor a szélen egyenetlenséget idéznek elő.

A chorioideális sarcomák diagnosisáról egy eset

kapcsán.1)

Issekutz László dr., szemklinikái gyakornoktól.

Az intraocularis álképleteknek felismerése a rendelkezésünkre álló eszközök segélyével az esetek nagy számában könnyen lehetséges. Hisz az általuk létrehozott tünetek ma már elég bőven vannak tanulmányozva. De meg a szemtükörrel egy oly fegyver van kezünkben, melylyel a finom hártyák által környezett szem belsejét legkisebb részleteiben keresztül kutathatjuk, és az így nyert változásokat, részint a már megállapított kórkép, részint a jó alapból kiinduló combinatio útján a diagnosis készitésében jól felhasználhatjuk.

Megtörténik azonban, hogy a szemfenékben talált határozottan kóros tünet felismerésével, nem ismerjük fel egyszersmind magát az alapbajt, illetve a kóros elváltozást létrehozó okot, — holott épen ez képezné cselekvésünk rugóját, annak felismerése szerint határoznánk el magunkat erre vagy arra. Betekintvén pl. a szembe, egy helyen a retinát leválva találjuk; ez magában véve kóros állapot, mely többször már egy megelőző kóros folyamat eredménye, így létrehozhatja chorioiditis, cysticercus, álképlet, üvegtest-veszteség, trauma stb. stb. Mindezeknél tehát ablatio van és mégis az esetek szerint mily különböző lesz teendőnk. így tehát maga a létrehozó okok felismerése, cselekvésünk kijelölőjeként szerepel, melyek közé fontosságra nézve az első sorba tartoznak az intraocularis álképletek, melyek magok rendesen direct leplezve vannak és csak az általok létrehozott tünetek útján engednek jelenlétökre következtetni.

Az említettek fontosságának bebizonyítására elég ha egyszerűen csak hivatkozom a szemben előjövő daganatok roszindulatu-1) Knapp, »Die Intraocularen Geschwülste«.

Fuchs, »Das Sarcom des Uvealtractus«.

Graefe, »Archiv für Ophthalmologie« 1864.

Knapp, »Klinische Monatsblätter für Augenheilkunde« 1868. Knapp, »Archiv für Augen- und Ohrenkrankheiten« 1870. Becker, »Archiv für Augen- und Ohrenkrankheiten« 1870. Dor, »Graefe Archiv für Ophthalmologie« i860.

Berns, »Das Sarcom des Uvealtractus«.

Graefe, »Klinische Monatsblätter für Augenheilkunde« 1869. Virchow, »Die krankhaften Geschwülste«.