Szemészet, 1885 (22. évfolyam, 1-6. szám)
1885-09-27 / 5. szám
95 A látásnak egy új elmélete. Anget.ucci dr. előadása a római orvosi akadémiában. A szem ideghártyája a reá ható fényt és színeket érzékli Hogy micsoda folyamat által történik ez az érzéklés és milyen törvények uralkodnak benne, erre a kérdésre még eddig csak elméleti feleletet kaptunk. Quaglino tanár, ki egy újabb művében szól e tárgyról, állítja, hogy »az ideghártyai érzéklés physikai és chemiai változásoknak, anyagi módosulásoknak az eredménye, melyeknek kiinduló pontjuk a fény és a színek rezgéseiben rejlik; hogy mi módon eszközlődnek, azt a tudomány még eddig nem ismeri.« Azért nem igen haladtunk előre ahhoz a korhoz képest, mikor Newton megírta, hogy a látóideg rostjait rezgő mozgásra indítják a fényhullámok és e rezgés a látóideg mentében terjed az agyvelőbe. Mindazáltal igaz, hogy pusztán elméleti alapra támaszkodva is történt bizonyos haladás az ideghártya érzéklése helyének és törvényeinek megállapításában. Young elméletére, mely szerint a látóideg rostjai az érzéklő elemek, következett a Heringé, ki a kiegészítő színek észrevevéséből indulva ki az érzéklés mechanismusául a látást eszközlő készülékben történő chemiai változásokat jelölte meg, melyeknek működése assimilatió és desassimilatió. E szerint ha az ideghártya valamelyik helyén a látásanyag elfogy, ott a fehér színnek érzése támad és a mint az ingerléshez képest az az anyag szaporodik vagy fogyatkozik, a szerint keletkezik a vörös-zöld vagy a sárga-kék színek érzése. A pálczikák és csapok s az ízlés, szaglás stb. érzékének végkészülékei hasonlósága alapján a látás érzéklését a csapoknak és pálczikaknak tulajdonították s mindegyiküket másnemű érzéssel ruházták föl. Brücke-nek az a véleménye, hogy a csapok a vörös és a kékeszöld színt, a pálczikák az ibolya színt és a sárgászöldet látják; a zöld színnek észrevevése a kétféle elemek együttes ingerlésének az eredménye. E két fő elemhez egy harmadikat csatoltak, a mi lényegesen módosította a látás elméletét. Fölismerték, hogy a festékes epithelium, melyről előbb azt hitték, hogy az érhártyához tartozik, a szemhólyag hátulsó részéből fejlődik. Ennek élettanára vonatkozó újabb fölfedezések szerint elsőrendű szerepe van neki az ideghártya táplálkozása és érzéklése terén. Teljesen Boll-nak az érdeme, hogy bebizonyítá, hogy a csapok, pálczikák és festékes epithelium háromsága eszközli a látást. A halál akadályozta meg, hogy be nem fejezhette utolsó művét, melyben e tárgyra kíterjeszkedett. Azért nem tárgyalhatta éppen a festékes epitheliumnak a látásban való szerepét. Kötélességemnek ismertem tehát, hogy folytassam ezeket a tanulmányokat, melyekre maga Boll ösztönzött és megállapíthattam, hogy: A fehér fény valamint mindegyik féle szín behatására a mozaikszerei réteg alkotó elemeiben mindegyek féle beható fényhez és színhez képest sajátszerü reactió keletkezik, még pedig mozgás útján. Ennek a mozgásnak föladata, hogy a fényhullámokat olynemü ingerületté változtassa, melyet az ideghál tya végkészülékei fölfoghatnak és a látóideg útján az agyvelobe terjeszthetnek. A miket elő fogok adni, a béka ideghártyájában, a külső határlemez és ama másik lemez között találhatók, melyet mint az érhártyával határosat az érhártya alapi hártyájának neveznek. Pedig ez, a mint már bebizonyítám, a festékes sejtekhez tartozik, mert ezekből származik. A festékes sejtek az egyedüli elemek, melyek az ideghártya mozaikját alkotják, mely a két említett lemez közti tért kitölti; ellenben a pálczikák és csapok különböző magasságban nyúlnak a külső határlemezen túl. Az epithelium sejtjein könnyebb tájékozódás végett három részt kell megkülönböztetnünk. A protoplasmás kúp közvetetleniil érintkezik a festékes epitheliumot az érhártyától elválasztó lemezzel. Ebben a kúpban hiányzik a festék, állománya finoman szemcsés protoplasma, melyben sejtmag és sajátszerű testecskék ú. m. sötét csöppek és aleuron szemcsék találhatók. Erre a részre a festék szemcsékkel teljesen beszűrődött másik rész következik, melyet festékes alapnak neveztem el. Ettől kezdve a külső határoló lemezig terjednek az ehhez tapadó sejtnyúlványok, melyeknek színezése többféle körülménytől függ. A nyúlványokat úgy kell tekintenünk, mint a csapok és pálczikák fejlődése módjának eredményét. Ezek ugyanis nem »in situ« fejlődnek, hanem a szem hólyag elülső lemezéből erednek és belenyúlnak a festékes sejtek testébe. Azokba a hézagokba, melyeket tengerded voltuknál fogva hagynak, az epithelium protoplasmájának fonalszerű részei illeszkednek be; igy származnak a sejtnyúlványok. Valamint a pálczikákban úgy a csapokban is két részt kell megkülönböztetnünk. A pálczikáknak első úgynevezett külső tagja a sejtnek pigmentes alapja felé van fordítva. Úgy tekintem mint a belső tagnak cuticulás termékét; szerkezetéről pedig tudjuk, hogy bizonyos számú egyberótt lemezkékből áll s karmin hatásának ellenáll; hossza háromszor—négyszer akkora mint az úgynevezett belső tagé. Emez szemcsés, kevésbbé csillogó s úgy festődik mint az ideghártya többi részei. A csapok belső tagja, úgylátszik, a határoló lemezhez tapad, karmintól vörösre festődik, állománya könnyedén szemcsés; a sejtnyúlványok közé ezeknek ötödéig nyúlik be. Tetejükön csillogó tűalakú folytatásuk van, mely karmintól nem festődik meg s a sejt alsó harmadán túl nem terjed. A két tag között sötétes csöpp van. Ez inkább anatómiai, topographiai mintsem szövettani leírás után kezdjük meg elméletemnek első részét. Minden fény és szín behatásának különböző mozgás, sajátszerü anyagváltozások felelnek meg a mozaikszerül rétegben. Először Boll mutatta ki, hogy ha az ideghártya a napfény hatásának volt kitéve, az epithelium-sejt festékszemcséi leszállanák egészen a határoló lemezig, míg sötétben a pálczikák és csapok teljesen mentek maradnak a festéktől. E fölfedezést részben módosítanom kell; mert alkalmam volt látni, hogy sötétben a pálczika külső tagjának felső harmada mindig be van festékszemcsékkel szűrődve. Továbbá arról is meggyőződhettem, hogyan történik a festékszemcsék leszállása; ugyanis nem a sejtnyúlványok emelkednek és szállanak le, ezek a külső határoló lemezhez rögzítve maradnak ; a mozgást a festékszemcsék végzik a világosság hatására. Ezt megerősíték Khüne és Ranvier s sok más kísérletező. A színes fényre nézve azt tapasztaltam, hogy ha békát 10—15 perczig tartottam vörös üvegszekrényben, a festékszemcsék nem haladták meg a pálczikák külső tagjának felső harmadát. Sárga üvegszekrényben a beszürődés a külső tag feléig terjedt vagy alig azon túl; zöld- vagy kékszínű fény hatására a szemcsék a belső tagok között egészen a határoló hártyáig nyomultak. Ha sötétben volt békák szeme elé 10—15 perczig zöld, sárga, kék szövetet tartottam, ugyanazon változásokat tapasztalhattam mint a milyeneket a hasonló színű üvegek idéztek elő. Megoldhattam továbbá azt a kérdést is, vájjon a szemcséknek ebben az emelkedő és leszálló mozgásban aktiv vagy passiv szerepük van-e. A mikor erős nagyítással nézünk folyadékban pl. csarnokvízben szabadon úszkáló festékszemcséket, akár friss akár keményített ideghártyából vettük, amoebás mozgást veszünk rajtuk észre,, melynek élénksége a beható fény erőssége szerint módosul; legélénkebb a mozgás erős fényben, csökken gyönge fényben. Ha a mikroszkóp nézőterének egyik felét erősebben világítjuk meg mint a másikát, azt látjuk hogy a szemcsék rezgő mozgása a világosabb rész felé irányul. Legcsekélyebb a mozgás a vörös fényben; a többi színekre nézve fordított arányban van a fényhullámok hoszszával. Ebből arra következtettem, hogy az ideghártya epitheliumának szemcséit a sejtek protoplasmájának mozgásai passive ragadják magukkal, de a világosság hatása alatt viszont a szemcsék annál nagyobb inditatot adnak a protoplasma mozgásainak, mennél sűrűbb a pigmentezettsége. Hátra volt még megállapítanom: 1. hogyan viselkedik a fösték-vándorlás a spectrum egyszerű színei irányában; 2. hogyan módosul a szemcsék leszállása az olyan ideghártyában, mely közvetetlenül azelőtt erős fény hatása alatt volt, egy bizonyos színű fény behatására; 3. milyen a fekete szín hatása; 4. vájjon esetleg nincsenek-e más változások is a sejtben mint csupán a fösték-vándorlása; 5. vájjon a világosság és a színek idéznek-e elő a mozaikszerű réteg elemeiben lényeges változásokat. Hogyha olyan ideghártyák föstékes epitheliumát vizsgáljuk, melyek sötétben levés után 10 perczig voltak a színképi vörös fény hatása alatt, azt tapasztaljuk, hogy a protoplasmás kúp nagyon szembeötlő, a mag az alsó részében foglal helyet s majdnem érintkezik a föstékes alappal. Emez jól kifejlődött s pigmenttel
